Mit lát az ember, mit a gép?

A Képzelt kamerák című kiállításon a velencei képzőművészeti biennálén bemutatott anyagot március 29-ig a Ludwig Múzeum – Kortárs Képzőművészeti Múzeumban láthatjuk.

Képzelt kamerák – jó kihívás megfejteni, hogyan működnének és mit rögzítenének Waliczky Tamás sosem volt masinái Fotó: Teknős Miklós

Talán gyerekkorunkban mindannyian kipróbáltuk, hogy a füzetlapok sarkába rajzolt pálcikaember hogyan mozdul meg, ha végigpörgetjük a lapokat. Ez az illúzió ma is lenyűgözi a gyerekeket, és ha azt mondjuk, hogy a kedvenc rajzfilmjeik is hasonló elv alapján készültek, igazán elkerekedik a szemük. A látás mechanizmusának megismerése és megértése több művészeti ág alapvető feltétele. Hiszem, ha látom – szokták mondani a kételkedők, és ilyenkor nem veszik számításba, hogy a látás sem bizonyosság – akárcsak a pálcikaember esetében, a látás is irányítható, becsapható és sokféle lehet.

Hogyan lát az ember? Mit lát a gép? Hogyan képezhető le a látvány kétdimenziós felületre? Hol vannak a mozgó- és az állókép határai? – ilyen kérdésekre reflektál Waliczky Tamás Képzelt kamerák című kiállítása, amely Magyarországot képviselte a legutóbbi velencei képzőművészeti biennálén. A magyar pavilonban tavaly bemutatott anyagot március 29-ig a Ludwig Múzeum – Kortárs Képzőművészeti Múzeumban láthatja a hazai közönség. Waliczky Tamás, a digitális művészet egyik úttörő magyarországi alkotója kilencévesen kezdett el animációkat készíteni (a legelső ilyen műve, a Bigi-Bagi űrutazása most is szerepet kap), a mostani tárlat képzelt kamerái pedig szorosan kötődnek ehhez a különleges gyermekkorhoz.

„Mivel apám amatőr fotós volt, tele volt a ház fotómasinák katalógusai­val. Gyerekkoromban a mindenki által ismert mesék mellett ezeket a katalógusokat böngésztem, ezekről álmodoztam, hogy milyen jó lenne, ha lenne egy ilyen vagy olyan kamerám. Én ezt a nyelvet ismerem, mert hát ennek is van egy nyelve: a zársebesség, a blende, az optikák. Bár nem vagyok fotóműszerész vagy fotótechnikus, de ezzel a nyelvvel nőttem föl, jelent nekem valamit” – olvashatjuk a kiállítás egyszerre személyes és tudományos katalógusában, melyben Szepesi Anna kérdései nyomán 24 képzelt kamera között kalauzol végig a művész.

Tekinthetjük ezt alternatív fotótörténetnek is, hiszen ezek a számítógépes grafikákon megjelenített gépek csupa olyan alkatrészből tevődnek össze, melyeket valóban alkalmaztak korábban valamely képkészítő masina megépítésekor, és a Waliczky-féle kamerák me­chanikus megoldásaikat tekintve akár működhetnének is, ha valaha elkészítenék őket. A tárlat nem képalkotó eljárásokat mutat be, hanem arra ösztönzi a látogatót, hogy próbálja elképzelni, milyen látványt tudna rögzíteni az adott gép, próbálja nyomon követni a tükröződések, látószögek szövevényeit.

Képzelt kamerák – jó kihívás megfejteni, hogyan működnének és mit rögzítenének Waliczky Tamás sosem volt masinái
Fotó: Teknős Miklós

Egészen bizarr belegondolni, hogy a hétköznapi fotóinkon gömbszerűbbek vagy nyurgák lennénk, ha egy másik kameratípus terjed el, hiszen amit ma fotóként értelmezünk és akár a telefonunk kamerájával rögzítünk, az annak folyománya, hogy a fényképezőgép fejlesztésének folyamatában épp melyik prototípust részesítették előnyben. Mi pedig megszoktuk a gépek torzításait, a képeken az apróbb aránytalanságokat, sőt olykor épp ezzel játszadozunk, amikor olyan fotókat komponálunk, melyeken valaki ujjbegyei közé csippenti a lemenő napot vagy helyrepöcköli a pisai ferde tornyot.

A látvány technikai megoldásokat inspirál – ehhez persze kell ez a típusú látásmód és ez a technikai felkészültség is, amely Waliczky Tamás személyében találkozott. Neki köszönhetjük ezeket a szórakoztató gondolatkísérleteket. Például a tükörkamera alapja Alexander S. Wolcott 1840 májusában szabadalmaztatott dagerrotípia-fényképezőgépe, melyben lencse helyett egy homorú tükör verte vissza és fókuszálta a képet a fényérzékeny lemezre. A kamerát Anglia első, 1841 márciusában Londonban nyitott kereskedelmi portréfényképész stúdiójában alkalmazták. Waliczky pedig ezt az elképzelést egy több kép rögzítésére alkalmas kamerára alkalmazta. Vagy itt látható a flipbook ­camera ­lucida is, mely a képpörgetős füzetkét ötvözi azzal az 1807-ben szabadalmaztatott optikai eszközzel, melyhez hasonlót kétszáz évvel korábban már Johannes Kepler is alkalmazott, és egy prizma segítségével egymásra helyezi a megörökíteni kívánt látványt és a készülő rajz képét.

Néhány elképzelt eszközről animáció is készült, egy installáció által pedig az egyik kamera működését is kipróbálhatják a látogatók. A tárlat kemény dió lehet annak, aki hagyományos képzőművészeti anyagra számít. Érdemes beolvasni a képek melletti QR-kódokat, megnézni, milyen gondolat vezetett el az itt látható konstrukcióhoz, és engedni, hogy működni kezdjen ez a játék. Képzeljük el mi magunk is, milyen látványt rögzíthetne egy-egy sosem volt találmány.