Monumentális modernizmus

Örökkévalóság és pillanat címmel mutatja be Lengyelország 1918 és 1939 közötti építészetét a budapesti Lengyel Intézet szervezésében a Platán Galéria.

Juhász Kristóf
2019. 11. 20. 12:24
null
Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Örökkévalóság és pillanat címmel mutatja be Lengyelország 1918 és 1939 közötti építészetét a budapesti Lengyel Intézet szervezésében a Platán Galéria. A tablókról húsz nevezetes, reprezentációs céllal épült épületet, illetve építészeti terveket és fotókat, montázsokat ismerhetünk meg. Ahogy Katarzyna Uchowicz művészettörténész is hangsúlyozta tárlatvezetésén: a cím nem véletlenül örökkévalóság és pillanat, hisz olyan épületekről van szó, amelyek a szabad, független Lengyelország erejét és nagyságát voltak hivatva megmutatni, jó pár azonban elpusztult közülük vagy a háború miatt építése félbemaradt, netán bele sem kezdtek a kivitelezésbe. A történelem könyörtelen fordulatai miatt hirtelen szakadt vége az örökkévalóságnak emelt épületek korszakának.

Csak fotókon láthatjuk például a Bohdan Pniewski tervei szerint épült egykori külügyminisztériumot, amit egy XVIII. századi palotához illeszkedett, egyfajta nemzeti stílus, modernizált klasszicizmus reprezentánsaként emlegették. Komoly elismerést aratott, 1938-ban az amerikai Life magazin fotóriportot is közölt róla.

Fotó: Mirkó István

Ma is áll ellenben a Nyugati-Tátrában, Kasprowy Wierch (Gáspár-csúcs) lejtőin a drótkötélpályás felvonó mindegyik épülete – ez volt 1934-ben az első ilyen Lengyelországban, a cél az úri dolognak számító hegyi turizmus népszerűsítése volt. A három épület közül a legalsó a leglátványosabb, építéséhez helyi kőzeteket használtak föl.

A Józef Piłsudski marsall negyed tervét és makettjét látva elképzelhetjük, milyen lett volna Varsó egy része, ha nem szól közbe a háború. A Pole Mokotowskie (Mokotówi Mezők) területére tervezett, „urbanisztikai műemléknek” szánt negyed fölépítéséről nem sokkal Piłsudski halála után született döntés. Szimbolikus volt a helyszínválasztás: a marsall itt tekintette meg utolsó díszszemléjét. A tervező szintén Bohdan Pniewski volt, aki a Champs-Élysées-t, illetve a római Via dei Fori Imperialit tekintette mintának. A maketteket 1938-ban a Varsó tegnap, ma, holnap című kiállításon mutatták be.

A modern építészet, illetve Lengyelország történelme, kultúrtörténete iránt érdeklődőknek kötelező a tárlat, amely képet ad a II. Köztársaság 1918 és 1939 közötti dinamizmusáról, az új technológiákat alkalmazó, merész elképzelésükről és valóra váltásukról. Az ország 123 évi rabságból született újjá, és ezt az újjászületést monumentális épületek formájában is kifejezésre juttatta.

A kiállítás ingyenesen tekinthető meg november 28-ig hétköznap 10-től 18 óráig a Platán Galériában.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.