„Most már csak az kell, hogy még többet táncoljunk!”

A Tánc világnapja 2020 alkalmából a Magyar Táncművészek Szövetsége kiosztotta szakmai díjait.

Magyar Nemzet
2020. 04. 29. 17:24
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

1727-ben ezen a napon született Jean G. Noverre francia balett-táncos, az egyetemes táncművészet megújítója. Ebből az alkalomból a Nemzetközi Színházi Intézet 1981. évi madridi közgyűlése kezdeményezte a táncművészet világnapjának megtartását. 1982-ben ünnepelték először.

Gregory Vuyani Maqoma táncos, színész, koreográfus és táncpedagógus sok szép gondolatot tartalmazó a Tánc világnapjára szánt üzenetét így zárja: „Amikor táncolunk, a testünk a térben mozog és egymásba gabalyodik. A mozgásunk ereje összekapcsolja a szíveket, megérinti a lelkeket, és gyógyulást hoz, amire oly kétségbeesetten szükségünk van. A cél ezért az, hogy a tánc legyőzhetetlen és oszthatatlan hidrafejjé változzon. Most már csak az kell, hogy még többet táncoljunk!” Erre rímelnek Ladányi Andrea mondatai: „A tánc műfaja már az ősi népek kulturális folklórjában megjelent, s az óta is töretlenül változik és megújul a klasszikus balettben, a modern kor újabb és újabb technikáiban, az azokat életre hívó géniuszok, s az őket követő – vagy éppen őket tagadó – fiatalok munkáiban. A változáson kívül egyetlen dolog állandó csak a táncban: hogy a kontaktuson, a test és test közötti kapcsolaton nyugszik – az élő érintésen, a fizikai, s abból fakadó érzelmi interakción. Most, eddigi életünk talán legsúlyosabb történelmi krízisének idején, éppen ez a test és test közötti kapcsolat vált lehetetlenné, helyét pedig átvette a social distance, a kötelező fizikai távolságtartás. A tomboló vírus minden kontaktust a virtuális térbe költöztetett, s ezzel párhuzamosan az egyéni, improvizációs kreativitást mozdította meg, az egyént tette meg totális főszereplővé.”

A Tánc világnapja 2020 alkalmából a Magyar Táncművészek Szövetsége kiosztotta szakmai díjait, az évad legjobb végzős növendéke, az évad legjobb pályakezdő férfi és női táncművésze, az évad legjobb alkotója, legjobb táncoktatója és a tánctudományért-díj is gazdára talált. Az Életmű-díjat idén Szakály György – balettművész, balettmester, egyetemi tanár, koreográfus, Kossuth-díjas, Liszt-díjas, Érdemes és Kiváló Művész, Mesterművész és Mucsi János – néptáncművész, koreográfus, Harangozó Gyula-díjas, Érdemes Művész, a Duna Művészeti Társaság elnöke kapták. A díjak átadására – a koronavírus veszélyhelyzet miatt – ősszel kerül majd sor, egy gálaest keretében.

A Magyar Táncművészek szakmai díjazottainak részletes listája valamint a díjazottak fotóiból és előadás részleteiből összeállított kisfilm elérhető a Szövetség honlapján.

 

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.