Négy produkció már A Dal 2020 döntőjébe jutott

Négy produkció jutott a március 7-i döntőbe A Dal 2020 szombati első elődöntőjéből: Rácz Gergő és Orsovai Reni a Mostantól című dallal, a Tortuga a Mámor tér 3.-mal, a Fatal Error a Néma című számmal, valamint Takács Nikolas a Csendbeszéddel.

Forrás: MTI2020. 02. 22. 23:16
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Dal történetében először a versenydalok akusztikus változatban hangzottak el a stúdióban. A dalokat Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár; Apáti Bence táncművész, publicista, a Operettszínház balettigazgatója; Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere; valamint Pély Barna Artisjus-díjas énekes-gitáros-zeneszerző véleményezte és pontozta.

A dalválasztó show csavart egyet a döntéshozatalban, a kilencedik dal elhangzása után a zsűri pontszámai alapján a legtöbb pontot kapott dal, Rácz Gergő és Orsovai Reni előadásában a Mostantól automatikusan továbbjutott a döntőbe, a legkevesebbet (26 pontot) begyűjtő Holychicks Pillangóhatás című dalával kiesett a versenyből. Az ötödik zsűritag szerepét betöltő nézők a műsor folyamán kétszer is szavazhattak sms-ben.

Az első, tíz perces szavazás a bennmaradt hét dalra indult, ebben a legkevesebb voksot Varga Szabolcs és a Pillanat című dal kapta, így automatikusan kiesett a versenyből.

A még versengő dalokra további öt percig szavazhattak sms-ben a nézők. A voksaik alapján kialakult sorrendet pontokká alakították, amelyet hozzáadtak a zsűritől kapott pontszámokhoz, így alakult ki a még három továbbjutó dal sorrendje. Döntőbe került a Tortuga (Mámor tér 3.) 71 ponttal, a Fatal Error (Néma) 69 ponttal, valamint Takács Nikolas (Csendbeszéd) 60 ponttal.

Az első elődöntő extra produkciójaként Charlie adta elő Jég dupla whiskyvel című dalát. Az adásban átadták a „A Dal 2020 felfedezettje” különdíjat, amelyet a Tortugának ítélt a zsűri. Ez a zenekar lett a Petőfi Zenei Díj azonos kategóriájának győztese is.

A Dal Akusztik online szavazás keretében a www.adal.hu oldalon az Akusztik menüpont alatt lehet voksolni a 30 versenydal akusztikus változatára március 4-én éjfélig. A győztest a műsor döntőjében jelentik be.

A második elődöntőt február 29-én szombaton rendezik. A Dal 2020 két műsorvezetője Rókusfalvy Lili és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie, velük kereshetik együtt a nézők az év magyar slágerét. A dalválasztó show győztese 75 millió forint összértékű nyereménnyel építheti tovább zenei karrierjét.

Az idei versenyről és a résztvevőkről A Dal 2020 honlapján – adal.hu -, valamint Facebook, Instagram és YouTube oldalán találhatóak részletes információk, extra tartalmak, videók és cikkek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.