Nem maradhat kultúra nélkül valaki csak azért, mert tanyán él

Online sajtótájékoztatón ismertették hétfő délelőtt a jövőre kezdődő Közművelődési foglalkoztatási és képzési program részleteit, amelynek célja, hogy minden kistelepülésre eljusson a magyar kultúra. Mint elhangzott, szakképzett oktatókkal több mint hatvan képzés indul az ország egész területén.

2020. 12. 07. 14:33
null
Kémes, 2020. szeptember 4. A Sopron Táncegyüttes és a Kalász Banda fellépése az V. Bőköz Fesztivál megnyitóján a Baranya megyei Kémesen 2020. szeptember 4-én. MTI/Varga György Fotó: Varga György
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Közművelődési foglalkoztatási és képzési programnak köszönhetően csaknem kétezer fő foglalkoztatására nyílik lehetőség, ezzel segítve az önkormányzatok közművelődési feladat-ellátási kötelezettségét – hangzott el a Művelődési Intézet mai online sajtótájékoztatóján.

Mint kiderült, a december 1-jén induló program – a foglalkoztatás megszervezésén túl – kiemelt figyelmet fordít a részt vevő foglalkoztatottak képzésére, mely kiterjed az elméleti ismeretek megszerzésére és a gyakorlati szakmai-módszertani kompetenciák fejlesztésére is.

Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára hangsúlyozta: egy olyan közösségi teret kell kialakítani, ahova a több mint négyezer kistelepülés lakossága összegyűlhet. Mint mondta, ehhez legalább középfokú végzettséggel rendelkező szakemberekre van szükség, így a magyar állam támogatásával egy évre szakembereket foglalkoztatnak és képeznek.

– Már több mint ezerötszáz településsel megköttetett a szerződés, s jövőre elindul az országos képzéssorozat – emelte ki Fekete Péter.

Závogyán Magdolna, a Művelődési Intézet ügyvezetője arról számolt be, hogy míg 2017 júniusában 2323 településen nem volt közművelődési szakember, addig 2020 júniusára ez a szám 2015-re csökkent. Mint mondta, idén novemberben indították el a szakmai programjukat, amely elsősorban az ezerötszáz fő alatti településekre koncentrál. A képzés során a szakemberek foglalkoztatásba kerülnek, a középfokú képzés mellett pedig felsőfokú képzést is indítanak. A képzés időtartama egy év, s decemberben még lehet csatlakozni a programhoz.

A Sopron Táncegyüttes és a Kalász Banda fellépése az V. Bőköz Fesztiválon Fotó: MTI/Varga György

De pontosan mire is lesznek képesek ezek a szakemberek?

Feltárják a helyi értékeket, szervezik a közösségi életet és szép programokat állítanak össze – mutatott rá Závogyán Magdolna.

A résztvevők két napot töltenek elméleti képzésben, míg a műhelymunka a közösségi színtérben való jártassághoz nyújt segítséget. Mint megtudtuk, több mint hatvan képzést indítanak szakképzett oktatókkal, az ország egész területén. A megyeszékhelyen folyik majd az oktatás, ám lakiteleki látogatás is szerepel a programban.

Szász János, Petőfiszállás polgármestere az önkormányzat szempontjából értékelte a programot. Mint mondta, minden településnek vannak olyan értékei, amelyek felfedezésre várnak, s komoly kulturális értékkel bírnak.

– Lakitelekhez köthető a Művelődési Intézet, amely kulturális faként nőtt ki országunk közepén, s amelynek segítségével a magyar, nemzeti kultúránk fennmaradását, a jövő nemzedékét tudjuk erősíteni – emlékeztetett Szász János.

Petőfiszállás sajátos tanyavilágában jelen van a néptánc, a népdalkör, a fafaragás, a bőrdíszművesség hagyománya. Ám szükség van olyan szakemberre, aki ezeket összefogja, koordinálja, programokat szervez. Fekete Péter ennek kapcsán megjegyezte, nagyon fontos a tanyákon élő emberek összekapcsolása a kultúrával. – Célunk, hogy ők is ugyanúgy tudjanak részesülni a kultúránkból, mint a városban vagy városhoz közelebb élők – tette hozzá az kulturális államtitkár. Mint mondta, a jó szakemberek megkerülhetetlenné válnak a kultúra területén, de ezért nekik is tenniük kell.

Fekete Péter a sajtótájékoztató végén emlékeztetett, az 5,5 milliárd forintból megvalósuló programot elsősorban Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének és Lezsák Sándornak, az Országgyűlés alelnökének köszönhetjük.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.