Népzenei összeállítás, szokások, hagyományok az aratással kapcsolatban a Kossuthon

Az aratásról szól a Hagyományok Háza és a Kossuth rádió közös műsora ezen a héten. A Kossuth rádió „Hajnali”- Népzenei összeállítás korán kelőknek című műsorában foglalkozik ezzel a témával, melynek szerkesztője Pénzes Géza. Szó lesz az aratás idejéről, a szokásokról, vallásos jellegű szertartásokról, tréfás beavatásokról. A zenei összeállításban az ördöngösfüzesi banda felvételei szerepelnek.

Július a kenyérgabona betakarításának ideje a Kárpát-medencében. A magyar nyelvterületen nem volt egységes időpontja az aratás megkezdésének, hiszen a déli területeken korábban érett be a gabona, mint északabbra vagy a hegyek között. Így a hegyvidékiek az Alföldön is vállalhattak aratást, majd az otthoni termést is be tudták takarítani. Az aratás ideje alatt a törvénykezés is szünetelt és a távoli vidékeken katonaként szolgáló férfiak is hazatértek a munkálatokra. Sőt a rabokat is szabadon bocsátották, hogy kenyeret szerezhessenek maguknak télire.

A kenyérgabona betakarításával kapcsolatban sok szokás ismert. Vannak köztük vallásos jellegű szertartások. A Csallóközben az aratók a templomhoz vonultak, a szerszámaikat a falhoz támasztották, a pap pedig megszentelte azokat. Ezt követően a munkások megemelték kalapjukat és fennhangon azt mondták: „Jézus, segíts!”, majd megindultak a földek felé.

Az első aratók tréfás beavatáson is átestek: volt, ahol belekötötték őket a kévébe, más vidékeken pedig keresztszülőt választottak maguknak a fiatalok aratás idejére.

Az első kévének és az elsőnek learatott búzaszálaknak különleges jelentőséget tulajdonítottak. Adtak belőle a baromfinak, hogy jól tojjon, de mindenféle betegségek távoltartására is használták.

A legtöbb szokás és hiedelem az aratás végéhez kapcsolódott. Számos vidéken hagyomány volt, hogy a gabonát egy kis földdarabon, talpon hagyták, hogy a következő esztendőben is jó termés legyen. Úgy tartották, hogy ez a madaraknak és a szegényeknek szolgál eleségül. Az utolsó learatott kalászokból minden résztvevő hazavitt egy marokkal. Az utolsó kévéből készítették el az aratókoszorút, amelyet a gazdának áldomással vagy más ajándékkal kellett megváltania. Ezt követően a koszorú a mestergerendára került egészen karácsonyig, amikor is az ünnepi asztal alá szórtak belőle. A nagyobb uradalmakban az aratókoszorú vitele, átadása ünnepélyes keretek között ment végbe.

Egy 1800-as évek végéről származó leírásban, a következőket olvashatjuk róla: „...Erre megindul a nagy sereg, tarkázva, párosan, ének s néha zeneszóval a mezőföldről. Bemennek a faluba az uraság házához vagy gazdatisztje lakához, ott átnyújtják a kalászkoszorút, s jót kívánnak. Erre kezdődik a vacsora, ivás, tánc, mely néha estétől reggelig tart. Ha a gabona jól fizetett, jó dolga van az aratóknak, ha nem, akkor még koszorút sem kötnek”.

Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet, Karics Lászlóné gyűjteményéből