Novák Emil: Az új támogatási rendszerrel több lehetőség nyílik a magyar film előtt

Pozitív várakozásokkal tekint a szakma a magyar filmet érintő jogszabályi változásokra és a Magyar Filmintézet január 1-jei létrejöttére – mondta el az MTI-nek a Magyar Filmakadémia Egyesület elnöke.

Forrás: MTI2019. 12. 17. 18:19
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Novák Emil kedvező fejleményként értékelte, hogy növekszik a filmtámogatás összege, így több lehetőség nyílik arra, hogy szélesebb körben, nagyobb költségvetésből készüljenek olyan műfajú filmek is, amelyeket korábban kisebb összegekből forgattak le.

Az új rendszerben elmosódnak majd a különbségek a játék- és tévéfilmes műfajok között, ahogy ez az egész világon megfigyelhető, jó példát mutatnak erre a Netflix sikerei – emelte ki Novák Emil.

A Filmakadémia elnöke hozzátette, hogy az új rendszer reményeik szerint a korábbi mecenatúra hagyományain fog működni az úgynevezett kisműfajok kategóriájában, a játékfilmek esetében pedig az új összetételű döntőbizottság talán új színt is hoz majd a forgatókönyvek kiválasztásában.

Mikor Andy Vajna vezetésével létrejött a Magyar Nemzeti Filmalap, az általa tervezett rendszert már azelőtt kritikák érték, mielőtt elkezdett volna működni – idézte fel Novák Emil, aki szerint most azonban már láthatóak az eredmények. Oscar-díj, Arany Medve, most pedig a Magyar Média Mecenatúra Program fantasztikus, friss sikere: az általuk támogatott filmet, Tóth Barnabás Akik maradtak című játékfilmjét az amerikai filmakadémia beválogatta az Oscar-díj nemzetközi filmek kategóriájának tízes, döntős listájára – sorolta az eredményeket.

„Ez azt jelenti, hogy az elmúlt tíz évnek kiemelkedő eredményei vannak, a magyar mozgóképipar pozitív irányba halad” – értékelte az eddig eltelt időszakot a szakember.

Novák Emil a Magyar Filmakadémia egyik legfontosabb feladataként jelölte meg, hogy a magyar film népszerűségét visszahozza mind a hazai, mind a nemzetközi piacon.

Elmondása szerint a Filmintézet egyik újdonsága lesz, hogy támogatásával elindul szeptembertől egy magyar filmeket vetítő, online televíziós csatorna, de a Filmakadémia is próbálja a magyar közönséghez eljuttatni a magyar filmeket: terveik szerint például nyáron Veszprémben és a Balaton környékén szabadtéri mozikba szerveznek vetítéseket.

Értesüléseik szerint a Filmintézeten belül létrejön egy új filmforgalmazási rendszer is, amely minden műfajban követi és segíti a magyar filmek nemzetközi forgalmazását is, hiszen ebben nagy lehetőségek vannak a dokumentum- és tévéfilmek esetében is – számolt be.

Novák Emil hangsúlyozta: az új rendszer egyik garanciája a kormánybiztos, Káel Csaba személye, akit a szakma egyértelműen a legmegfelelőbb embernek tart erre a feladatra.

Mint emlékeztetett, a Filmakadémia által első alkalommal odaítélt Magyar Filmdíjat a Magyar Média Mecenatúra Programot kilenc évig vezető Kollarik Tamás kapta, akit köszönet illet a magyar film elmúlt években elért szép sikereiért.

A Filmakadémia célja ezzel az elismeréssel a hagyományteremtés: ezentúl minden karácsonykor szeretnének díjazni egy olyan, nem filmes szakembert, aki sokat tett a magyar film sikeréért – tette hozzá Novák Emil.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.