Opera-sorozat és A kis herceg a debreceni Csokonai Színház előadásában

A következő operakoncertre pénteken este 19 órakor kerül sor, a debreceni Csokonai Színház Facebook-oldalán.

Gőz József Miklós
2021. 04. 20. 17:39
null
Fotó: Csokonai Színház
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy hete több százan nézték meg a debreceni Csokonai Színház Opera – Új generáció című online koncertsorozatának nyitó darabját. Az első hangversenyen Nagy Kíra és Antóni Norbert énekhangjában gyönyörködhettünk. Ács János és Gyülvészi Péter kísérte őket, nem is akármilyen zeneszerszámon, hanem Bösendorfer zongorán. Többek között Gounod Faustjából hangzott el Valentin imája.

A nemrég a színházhoz szerződött Ács János karmester a háromhetes próbafolyamat után elmondta, hogy jó ötletnek tartja a stream koncerteket. Az operaénekeseknek ugyanis egy adott pillanatban, a fellépés idején – jelen esetben a felvétel készítésekor – kell a legjobb tudását nyújtaniuk. Ehhez a bel canto olyan darabjait válogatta ki Mercadentétől Donizettiig, amelyek a legjobban segítették az énekeseket a már meglévő tudásuk és technikájuk fejlődésében. A már említett operán kívül olasz zeneszerzők (Bellini, Verdi) kamarazenei dalaival indul a sorozat.

Az énekesek is nagy szeretettel készültek fel a debütálásra. Számukra lelki feltöltődés a próba és a koncert a hosszú ideje tartó kényszerleállás után. Már nagyon hiányzott a színpadi lét és a zene mindkettejük számára.

A következő operakoncertre pénteken este 19 órakor kerül sor a debreceni Csokonai Színház Facebook-oldalán. Talán csak egy megjegyzésünk lehet az első bemutató megnézése után. A kevésbé tájékozott nézők számára, a zenei ismeretterjesztés érdekében, érdemes lenne volna valamiképpen jelezni, hogy mit is hallanak és látnak.

A Csokonai Színházzal kapcsolatos hír még, hogy rögzítették a tavaly bemutatott, A kis herceg című előadást. Ennek az a célja, hogy a teátrum az általános iskolások szervezett színházba járását segítő Lázár Ervin-programban vállalat feladatait a járvány idején is teljesíteni tudja, s egy izgalmas és mély színházi előadással ajándékozza meg a diákokat. A felvételt még ebben a tanévben eljuttatják a programban részt vevő iskoláknak. Antoine Saint-Exupéry darabját Vranyecz Artúr rendezte, a darab szerepeiben Bakota Árpádot, Barabás Hunort, Mészáros Ibolyát és Papp Istvánt láthatják a tanulók.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.