A kommunisták által meghurcolt püspök életét bemutató vándorkiállítás nyílik

Forrás: MTI2020. 02. 27. 18:20
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ordass Lajos, a kommunizmus idején meghurcolt evangélikus püspök életét bemutató vándorkiállítás nyílik a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban.

A tárlatot Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke és Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára nyitja meg csütörtök este.

Fabiny Tamás az MTI-nek elmondta: a 14 tablóból álló kiállítás végigkíséri a mártír sorsú püspök életútját, kiemelten foglalkozik Ordass Lajos püspöki szolgálatával, illetve börtönéveivel.

Elmondta: a tárlat a fasori gimnázium után evangélikus és más iskolákban, illetve különböző intézményekben lesz látható, egy-egy helyszínen két-három hétig időzik majd.

Hozzátette, a kiállítás aktualitását az adja, hogy Ordass Lajost 75 éve, 1945-ben választották püspökké.

Felidézte: Ordass Lajos eredetileg Wolf Lajos néven kezdte lelkészi szolgálatát, 1944. március 19-én, a német megszállás elleni tiltakozásul magyarosította a nevét. Fiatal lelkészként Svédországban tanult és jól beszélt svédül, a svéd diplomatákkal ápolt kapcsolatait kihasználva aktívan részt vett az embermentésben a holokauszt idején.

Ordass Lajos püspökként tiltakozott az egyházi iskolák 1948-ban kezdődő államosítása ellen, és ellenállásra buzdította az iskolák vezetőségét. Ezt követően megalázó koncepciós perben, valutabűncselekmény vádjával perbe fogták és elítélték. Börtönéveit a szegedi Csillag börtönben és Vácott töltötte. Mindvégig magánzárkában raboskodott, ahol – hogy elméjét épen tartsa – reggelente áhítatot tartott magának, nyelvet tanult, illetve felfrissítette irodalmi ismereteit – mondta Fabiny Tamás.

A püspök kitért arra, hogy Ordass Lajost 1950-ben az evangélikus egyház megfosztotta hivatalától, hogy helyet csináljanak az új, államilag megbízható püspöknek, Dezséry Lászlónak.

Hozzátette, Ordass Lajost 1956-ban rehabilitálták, és visszatérhetett a püspöki szolgálatba. Emberségét jól példázza, hogy a forradalom idején felajánlotta lakását az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) elnökének, Horváth Jánosnak, „nehogy bántódás érje” őt és öt gyermekét. Novemberben pedig külföldi élelmiszeradományból segélycsomagot juttatott a családnak.

A forradalom után 1958-ig az állam elismerte őt püspöknek, akkor azonban ismét megfosztották tisztségétől. Ehhez saját papjai is asszisztáltak, 1950 után másodszor is megtagadva püspöküket. Haláláig, 1978-ig házi őrizetben, állandó megfigyelés alatt élt.

Ordass Lajost a rendszerváltás után a világi bíróság és az egyház is rehabilitálta, kimondva, hogy de jure (jogilag) 1945-től halálig megszakítás nélkül püspök volt, noha ténylegesen csak 5 évig gyakorolhatta püspöki szolgálatát.

A Magyarországi Evangélikus Egyház kiállítását az Igazságügyi Minisztérium támogatta, a megvalósítás a LiMar Kultúraszervező Kft. munkája.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.