Óriási sikert hozott „minden idők legnagyobb Raffaello-kiállítása”

Több mint 162 ezer látogatója volt a hétvégén zárult római Raffaello-kiállításnak. A szervezők nagy sikerként könyvelték, hogy a pandémia ellenére ilyen nagy közönséget vonzott a tárlat, amit a Raffaello-életmű minden idők legteljesebb bemutatásaként népszerűsítettek.

Forrás: MTI2020. 09. 03. 10:20
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Raffaello 1520–1483 című kiállítást a reneszánsz mester halálának 500. évfordulóján a firenzei Uffizi képtárral együttműködve az olasz fővárosban, a Quirinale-palotában rendezték meg. A tárlathoz 52 múzeumból és magángyűjteményből 120 műalkotást kértek kölcsön. Egyebek mellett a londoni Nemzeti Galériából, a párizsi Louvre-ból és a madridi Pradóból is érkeztek művek.

A tárlatot fordított időrendben rendezték be, halálával és utolsó munkáival kezdve és korai évei felé haladva. A kiállítás helyszínéül azért választották Rómát, mert a mester ott halt meg 37 éves korában, 1520. április 6-án.

A három évig tartó előkészítés után a kiállítás március 5-én nyílt meg, és az eredeti tervek szerint június 2-ig fogadta volna a látogatókat. A pandémia miatt azonban március 8-án be kellett zárni a tárlatot és csak június 2-án nyithatott ki ismét szigorú korlátozások betartásával. Korlátozták a látogatószámot, kötelezővé tették a maszkviselést és ügyeltek a távolságtartásra, hogy gondoskodjanak a közönség biztonságáról. A kontaktkutatást lehetővé téve csak online lehetett jegyet rendelni, és mérték a belépők testhőmérsékletét is.

„Az első naptól telt házzal ment a kiállítás, nagy siker volt” – közölte szerdán a Scuderie del Quirinale vezetősége.

A kiállítás utolsó napjaiban éjjel-nappal nyitva volt a tárlat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.