Ősbemutatóval ünneplik a Pécsi Kamarakórus alapításának hatvanadik évfordulóját

Tillai Aurél Kossuth-díjas zeneszerző második miséjének ősbemutatójával ünneplik a Pécsi Kamarakórus alapításának hatvanadik évfordulóját március 20-án a pécsi Kodály Központban – tájékoztatta az esten közreműködő Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) szerdán az MTI-t.

Forrás: MTI2019. 03. 06. 21:08
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint közleményükben felidézték, a kamarakórust két fiatal zenetanár és jó barát, Dobos László és Tillai Aurél alapította. A hat évtized alatt a tagság összetétele folyamatosan változott, de az énekegyüttest megszakítás nélkül ma is ugyanaz a karnagy, Tillai Aurél vezeti.

Az első hangverseny első műsorszáma Orlando Vecchi Jó ez a fény című madrigálja volt, amely egyúttal a jubileumi koncert címe is lett – hívta fel a figyelmet a PFZ. Az est legelején ismét Vecchi-művet adja elő a kamarakórus, majd az elmúlt hatvan évben megszólaltatott kórusművek közül válogatnak.

A koncert második részében tartják Tillai Aurél Missa secunda című művének ősbemutatóját a Pécsi Egyetemi Kórus és a PFZ közös előadásában. A darab a szerző második miséje, egyben kilencedik oratorikus alkotása – emlékeztetett a kommüniké.

A jubileumi hangversenyen közreműködnek Kuti Ágnes, Megyesi Schwartz Lúcia, Bognár Szabolcs és Horváth István énekművészek, Murin Jaroszláv mélyhegedű művész, Bajic Ágnes zongorista, Fodor Gabriella orgona- és zongoraművész, valamint Balatoni Sándor orgonaművész. Az est karmestere Tillai Aurél lesz.

Jegyek a Kodály Központ jegypénztárában, és online a jegymester.hu oldalon kaphatóak az estre.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.