Összművészeti produkció készül a rendszerváltozás harmincadik évfordulójára

Forrás: MTI2019. 06. 26. 20:41
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Összművészeti produkció készül a rendszerváltozás harmincadik évfordulójára – erről beszélt az M1 aktuális csatornán szerdán Moussa Ahmed koreográfus, aki szerint néptánc lehet „a nemzeti sport” Magyarországon.

A műsorban elhangzott, hogy a Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár által rendezett előadást a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozón, július 4-én mutatják be Vácott, a Duna-parti József Attila sétányon

Moussa Ahmed jelezte: A szabadság finom érintése című előadás valódi összművészeti produkció, amelyben a színház, a néptánc és a cirkuszművészet is szerephez jut.

Mint hozzátette, az előadás tánctársulata az Urban Verbunk, amely – megfogalmazása szerint – „a jelenkor szellemiségéhez igazodva a régmúlt értékeiből táplálkozva szeretné kultúránkat eljuttatni az emberekhez”. Hisznek abban, hogy Magyarországon „a nemzeti sport a néptánc lehet” – hangoztatta a koreográfus.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.