Ötven alkotó munkái a nemzetközi nemezművészeti kiállításon a Pesti Vigadóban

Ötven alkotó munkáit mutatja be a Napkelettől – napnyugatig című nemzetközi nemezművészeti kiállítás, amely szerdán nyílt meg a Pesti Vigadóban.

Forrás: MTI2019. 06. 05. 22:29
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nemezművészek folytonos tanításra és tanulásra való törekvését emelte ki Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke a július 21-ig látogatható kiállítás megnyitóján.

Mint mondta, a nemezművészek mindig meg akarják ismerni az általuk még nem tapasztalt mintákat és technikákat, a világ újabb és újabb szegletébe utaznak, hogy felkutassák az új ismereteket, amelyeket megosztanak egymással és átadnak a fiatalabb nemzedéknek.

Vashegyi György lélegzetelállítónak nevezte a tárlat anyagát, amely véleménye szerint egyszerre népművészet és iparművészet, s őrzi a több ezer éves hagyományt amellett, hogy kortárs is egyben.

Johanna Rösti, a Nemzetközi Nemezművészeti Egyesület (IFA) elnöke köszöntőjében emlékeztetett, hogy a kiállításon 50 alkotó, köztük 33 magyar és 17 külföldi szerepel.

A kiállítás központi részén látható a szervezők kérésére közösen elkészített nemez installáció. A negyven nemezzászlóból álló mű a világ nemezkészítői közötti 40 éves együttműködést fejezi ki – mondta el a tárlatot megnyitó Csáji László Koppány Kelet-kutató.

A nemezművészet újrafelfedezésének negyvenedik évfordulója alkalmából rendezett tárlaton fali nemezek, művészeti objektumok, ruházat, kiegészítők és játékok láthatók, bemutatva a nemezben rejlő sokrétű művészi megjelenési formát és az ősi mesterség átalakulását.

Németország, Norvégia, Finnország, Svédország, Svájc, Hollandia, Kirgízia, Örményország, az USA, Japán, Magyarország, Erdély és Vajdaság művészei hagyományon alapuló, de mai, megújuló népművészeti és iparművészeti alkotásokat hoztak létre.

A kiállítást Vidák István textilművész, a Népművészet Mestere, az MMA rendes tagja és Nagy Mari textilművész, a Népművészet Mestere, az MMA nem akadémikus köztestületi tagja tervezte és rendezte.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.