Palóc Világtalálkozót rendeznek Nógrád megyében

Palóc Világtalálkozót rendeznek Nógrád megyében augusztus első hétvégéjén, a hatodik alkalommal szervezett fesztiválnak idén Bárna község ad helyet. A világtalálkozó célja, hogy összefogja a palócságot, erősítse az identitást, és bemutassa az értékeket – hangzott el az esemény szerdai, Bárnában tartott sajtótájékoztatóján.

Forrás: MTI2019. 07. 17. 16:04
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Berze Mariann, a társszervező Tar Lőrinc Baráti Közhasznú Egyesület titkára elmondta: a határon innen és túl élő palócok között kulturális hidat képező találkozóra a Felvidékről, a Vajdaságból, Kárpátaljáról, Magyarországról pedig Pest, Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkeznek települések, közösségek képviselői.

A Palóc Világtalálkozó összművészeti fesztivál, amely a palócság kultúrájának sokszínűségét hivatott bemutatni, a programokban megjelenik a népművészet, a képzőművészet, a fotó, a hagyományápolás, a kézművesség – tette hozzá.

Oravecz Roland, Bárna polgármestere szerint a falu több pontján zajlanak majd a rendezvények augusztus 2-án, 3-án és 4-én, a képzőművészeti kiállításoknak például a katolikus templom ad helyet.

Pénteken Bárna védőkeresztjének felavatásával nyitják meg a találkozót, lesz tüzes-ostoros bemutató, kortárs palóc írók és költők könyvbemutatói és közönségtalálkozója.

A palóc ízek fesztiválját és a népviseletes lakodalmas menetet szombaton szervezik. A Sziget Színház mutatja be a Honfoglalás című rockoperát, fellép Dévai Nagy Kamilla énekes-gitáros, érdemes művész. Szombaton adják át a 2013-ban alapított Szeder Fábián-díjat, valamint a Palóc Világtalálkozó Szolgálatáért-díjat. Az elismeréseket azoknak adják át, akik a legtöbbet dolgoznak a palócság megmaradásáért.

Mint a polgármester elmondta, a három nap hagyományőrző rendezvényein több mint ezren mutatkoznak be.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.