Pannonia fénye és Seuso edényei

A Seuso-kincs – Pannonia fénye című tárlat a korábbi Seuso-kiállításokhoz képest bővebb tárgyi anyagot vonultat fel, és hangsúlyosan jeleníti meg azt a korszakot, amelyben ezek a tárgyak keletkeztek.

Magyar Nemzet
2019. 06. 29. 8:23
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ki lehetett Seuso? Mi köti a kőszárhegyi ezüstállványt a Seuso-kincshez? Mi alapján állítható, hogy a Seuso-kincs darabjai kincsleletként és művészi kvalitásukat tekintve egyaránt a legjelentősebbek közé tartoznak? A Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM) megnyílt új állandó kiállítás tudományos alapokon nyugvó válaszokat kínál ezekre a kérdésekre.

A Seuso-kincs – Pannonia fénye című tárlat a korábbi Seuso-kiállításokhoz képest bővebb tárgyi anyagot vonultat fel, és hangsúlyosan jeleníti meg azt a korszakot, amelyben ezek a tárgyak keletkeztek. Dági Marianna és Mráv Zsolt kurátori koncepciójának köszönhetően ugyanis a látogató nemcsak a Seuso-kincs történetét és darabjait ismeri meg, hanem a késő Római Birodalom elitjének mentalitását, arisztokratikus életformáját, önmagáról alkotott képét és azt a folyamatot is, amelynek során a korabeli birodalmi elit kereszténnyé lett, ugyanakkor a tárlat a lakomakészlet elrejtésének körülményeire és a megtalálást követő történetére is kitér.

A Seuso-kincslelet eszmetörténeti jelentősége az, hogy rajta ezüstbe vésték a görög-latin kultúrát, de megjelent egy újfajta spiritualitás, a kereszténység is – mutatott rá Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere tegnapi megnyitóbeszédében. Varga Benedek, az MNM főigazgatója hangsúlyozta, hogy a Seuso-kincs a világ egyik legértékesebb késő római leletegyüttese, és a kincset bemutató állandó kiállítás a legkorszerűbb műtárgyvédelmi és múzeumtechnikai követelményeknek megfelelő termekben vezeti be a látogatót a késő római Pannonia elitjének világába, történelmi-kulturális kontextusba helyezve a 14 ezüstedényt, az elrejtésükre szolgáló rézüstöt és a leletegyütteshez köthető kőszárhegyi ezüst quadripust (négylábú állványt). A Seuso-kincs és a kőszárhegyi ezüst­állvány most először látható ugyanazon a kiállításon.

3D-grafikák és filmek is segítik a látogatót, hogy felfedezze a kincs különlegességét, az érintőképernyőkön pedig az érdeklődők virtuálisan meg is forgathatják a tárgyakat, és megtalálhatják a rájuk vonatkozó bővebb ismeretanyagot (például a kincs egyes darabjain ábrázolt görög mitológiai történeteket, az edények funkcióját, a hiányzó alkatrészeket vagy a nem látható tárgyrészleteket).

A Seuso-kincs – Pannonia fénye címmel megjelent album nem követi pontosan a tárlat felépítését, hanem egyedi műtárgyfotóival, térképeivel, illusztrációival és a kurátorok szövegeivel kiegészíti a kiállításon látható és olvasható információkat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.