Pihennek a piszkos papucsok + videó

A kényszerszünet alatt megcsinálhattunk olyan dolgokat, amelyeket már évek óta halogattunk.

2020. 05. 04. 6:55
null
Lobó Szalóky Lázár (balra): Hazánk folyamatosan kap utánpótlást védőmaszkból Fotó: Énekes Dominika
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amin a karanténhelyzet nem változtat, az (egyebek mellett) a dalszerző munkája, lévén a muzsikus otthon ül, csendben, magányban, zárt ajtók és ablakok közt, s gitáron, zongorán komponálja szerzeményeit, majd zeneszerkesztő programján rögzíti a dalokat.

A fenti mondattal egyetértett Lobó Szalóky Lázár, a Dirty Slippers énekes-gitárosa, majd elárulta: annyiban szerencsésnek mondhatja magát, hogy amikor márciusban stoptábla került a rendezvényekre, ő éppen sérvműtéten esett át, azóta a szüleinél lábadozik Gyulán.

Lobó Szalóky Lázár (balra): Hazánk folyamatosan kap utánpótlást védőmaszkból
Fotó: Énekes Dominika

– A kényszerszünet alatt megcsinálhattunk olyan dolgokat, amelyeket már évek óta halogattunk – vallotta be a muzsikus, aki példát is hozott.

Végre feljátszották akusztikus anyagukat, a Karantén sessionst, amit hallgatóik évek óta vártak, mi több, ők maguk választhatták ki a lemez öt számát. A felvételeket követően dúlt még az alkotókedv, nosza komponált egy vidám, az arcokra mosolyt csalni szándékozó, táncolós „Maradj otthon” dalt.

– Akadnak, akik olyan nótákat írnak, amelyekben a kényszerű bezártság negatívumai miatt keseregnek. Mi ebben is mások szeretnénk lenni – indokolta Lobó Szalóky Lázár. – A mostani helyzetben rengetegen figyelik, hogy a zenészek, színészek, műsorvezetők, újságírók, sportolók milyen dolgok mellé állnak oda s mit közvetítenek. Nekem tíz-egynéhány éve ez volt az első húsvétom, amelyiken együtt lehettem a családommal, s nem a turnébuszban zötykölődtem valamelyik Kárpát-medencei országúton.

Maradva a járványhelyzetnél, felvetettem beszélgetőpartneremnek, hogy a tényektől független sajtó szerint a világban minden kormány remekül kezeli a válságot, nálunk pedig még maszkot sem lehet kapni. Olvassák csak a zenész válaszát:

– Ezt azért tudom cáfolni, mivel zenekarunk dobosa, Nagy Attila egészségügyi dolgozó a békéscsabai kórházban, és bizony van maszkja. Édesanyám itthon fogadja a betegeit az orvosi rendelőjében, neki szintén van maszkja. Nekem is több van. Biztos akad, ahol kifogytak a készletek, de ha valaki követi a híreket, akkor hallhatja-láthatja, hogy folyamatos utánpótlást kap az ország. Az ellenkező állítások álhírek.

Beszélgetésünk elején megegyeztünk abban, hogy a zeneszerzők, szövegírók mindennapjain nem igazán változtatott a karantén, ellenben a zenekarok, előadók már annál inkább megsínylik a bezártságot. A frontember elmondta: a Dirty Slippersnek az elmúlt tíz esztendőben sikerült olyan jó kapcsolatot kialakítania a fesztiválszervezőkkel, hogy fellépéseiket nem mondták le, hanem későbbi időpontra tették, mindössze néhány dátum került csak át a jövő évre, sokan pedig kivárnak, s nem törlik még az őszi fellépéseket.

– Persze ez problémát jelentene, ha nem lennének tartalékaink. De mi óvatos duhajként igyekszünk élni az életüket – árulta el az együttes frontembere, aki kifejtette: az tény, hogy a tavalyinál kevesebb lesz a zenekarok idei bevétele, azonban ki kell használni az időt, és minél több dalt írni, klipeket készíteni, hogy bekerülhessenek a médiába. A szobájában rögzített Maradj otthon klipjét néhány nap alatt több mint húszezren megnézték.

– Bízom abban, hogy a koncertek majdnem mindegyikét bepótolhatják a bandák, és a helyzet normalizálódása után annyit mehet mindenki, amennyit nem szégyell.

Lobó Szalóky Lázár megemlítette: az Artisjus kiírta szociális rászorultsági programját, az A38 hajón gázsiért lehet fellépni, amit online közvetítenek.

Amúgy ők másfél hónap után, az előírásokat betartva próbáltak, mivel felkérést kaptak a járványkórházaknak gyűjtő, Együtt az Egészségügyért összefogástól egy virtuális koncerten való közreműködésre.

– 2001. szeptember 11-re azt mondták, onnantól más a világ, már sosem lesz olyan, mint annak előtte. Most ugyanezt állítják a Covid–19-világjárványról – vetettem fel.

– Annyi változás biztos lesz, hogy többet fogunk kezet mosni, jobban odafigyelünk a higiéniánkra. Ami negatívum lehet, hogy kevésbé merünk majd utazni vagy olyan rendezvényekre ellátogatni, ahol sok a külföldi. Egyébként nagyobb változástól nem tartok, azonban a járvány kitörölhetetlen emlék marad a történelemben – vélekedett Lobó Szalóky Lázár.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.