Premierre készül a Djabe zenekar az e-Színházban

A Djabe zenekar és az e-Színház a jövőben rendszeresen tart online premier vetítéseket az elmúlt 25 évben készült Djabe koncertfilmekből. Az első bemutató a Forward Live lesz december 5-én, melyet 2015-ben rögzített a Djabe a Miskolci Szimfonikus Zenekar közreműködésével a Müpában.

Forrás: HÍR TV2020. 12. 03. 20:54
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Djabe zenekar 2014-ben jelentette meg Forward címmel a Miskolci Szimfonikus Zenekarral közösen készített albumát.

A kritika és a hallgatók szerint is a zenekar pályafutásának legnagyobb szabású műve készült el.

A lemez egyik legfőbb erénye, hogy olyan kompozíciók születtek, ahol a szimfonikus zenekar és a Djabe megszólalásban egyenrangú partnerek, a két zenei világ teljesen kiegészíti egymást, együtt képeznek egy új egységet.

Az eddig 42 országban szerepelt és több hazai és külföldi díjjal kitüntetett Djabe zenekar egyik legnagyobb vállalkozásáról Égerházi Attila a zenekar vezetője így nyilatkozott:

„2013-ban elhatároztuk, hogy írunk egy teljes lemezt, amiben szervesen közreműködik egy szimfonikus zenekar. Sikerült megállapodni a felvételek elkészítésében a Miskolci Szimfonikus Zenekarral és az eredményt most már bárki meghallgathatja.”

A Djabe új albuma azonban nem csak a szimfonikus hangzástól különleges, hanem a zenekar minden tagja tudása és zeneisége legjavát adja. Barabás Tamás, aki a kompozíciók nagy részét jegyzi és a szimfonikus részeket is írta, basszusgitár játékával bizonyítja, hogy nem véletlen tartják az egyik legjobb előadónak az egész világon ezen a hangszeren.

Kovács Zoltán zongoristától megszokhatták a nagyszerű és izgalmas billentyűs játékot, most azonban ő is többel járult hozzá a Forward sikeréhez. Ő hangszerelte és vezényelte a miskolci szimfonikusokat. Kovács Ferenc rendszerint trombitán és hegedűn is kiválót alkot. Banai Szilárd dobost nem csak a ritmikai alapokért, hanem muzikális teljesítményéért is érdemes megemlíteni. Égerházi Attila ezúttal kompozícióival a régebbi Djabe hangzásvilágot hozta vissza. Akusztikus és elektromos gitárhangzásai is figyelemreméltóak.

Az album koncert bemutatóját 2015. november 10-én tartották Budapesten a Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. A Djabe és a Miskolci Szimfonikus Zenekar a teljes albumot eljátszotta. A karmester Reményi József volt. A Forward album anyaga mellett, a koncert műsorát két órásra kiegészítendő, Barabás Tamás szimfonikus verzióban újraértelmezte Jégvilág című kompozícióját, és született egy egyveleg régebbi Djabe számokból, szintén a szimfonikusokkal kiegészülve.

A stúdió felvételen több vendégzenész is játszott, akik közül szerepükben a két legjelentősebb muzsikus, az azerbajdzsáni taros Malik Mansurov, és a hazai tablás Mótyán Tibor szintén ott volt az előadáson.

A Djabe és Miskolci Szimfonikus Zenekar Müpában adott koncertjének filmváltozatáról nyugodtan elmondható, hogy minden idők legjobb Djabe koncertfilmje – olvasható a Hír TV oldalán.

Jegyek az e-Színház oldalán kaphatók.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.