Raffael macska kálváriája a falusi gazdaságban

Az akció és a jól fogyasztható filozófia mellett a bájos, kedves humor is végig jelen van Erwin Moser könyvében.

Nagy Koppány Zsolt
2021. 05. 01. 8:02
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A különleges hangulatú, elsőre befejezetlennek tűnő, de (éppen ezért) az olvasói fantáziának a szokásosnál nagyobb teret engedő, a felnőtteket (is) érvényesen szórakoztató történeteket író, a könyveihez saját illusztrációkat készítő, 2017-ben hosszú, súlyos betegséget követően elhunyt osztrák szerző, Erwin Moser majd’ minden könyvéről írtunk lapunk hasábjain – mégis ki kell jelentenem már ennek a recenziónak az elején, hogy a Hold a háztetők felett című meseregény meggyőződésem szerint a legjobb mind közül. (Külön megható Moser életében az, hogy 2002-ben diagnosztizálták izomsorvadással, de ezt követően is születtek a művek: a felesége jegyezte le az általa kitalált történeteket.)

A történet igen izgalmas, meghökkentő és szokatlan, és legalább négy szálon fut: a falusi gazdaságban éldegélő csatornapatkányok, a falu melletti malom alatt élő vadabb patkánykolónia, a mezei pocokként a gazdaság egerei közé kerülő kisállat és az eseményeket szemlélő, a maga kálváriáját szintén megjáró Raffael macska története keveredik megállás nélkül, igen feszesen és izgalmasan: háborúk, szövetségek, lázadások, elpártolások, külső hatások miatti átrendeződések – minden van itt, kérem, még szerelem és szerelmi kalamajka is jócskán.

A Hold a háztetők felett borítója
Fotó: Manó Könyvek Kiadó

A stílus a történethez igazított módon kevésbé metaforikus és „balladai homállyal” terhelt, mint a mesékben, rövidtörténetekben – az eseményekre koncentrál, azokat követi, csak ritkán enged a bölcselkedés és következtetés-levonás kísértésének; mondjuk olyankor meghökkentően érvényes dolgokat mond, olyasmit, amit nem feltétlenül várnánk egy gyerekeknek szóló könyvtől: „– És mitől van a féltékenység? – kérdezte Raffael. – A félelemtől, hogy nem szeretnek minket – felelte a bagoly. – Túlságosan kevés a szeretet a világban. A szeretet a legnagyobb hiánycikk.” Vagy: „Amikor túl sok gond, baj szakad ránk, és úgy érezzük, az élet játéka komolyra fordult, olyankor fennáll a veszély, hogy azt hisszük: egyek vagyunk a testünkkel, nem vagyunk sem többek, sem kevesebbek nála, és szörnyen aggódni kezdünk az életünkért. Ez ostobaság, hiszen mi magunk halhatatlanok vagyunk. Te pedig az egerek túlélése miatt aggódsz. Minek? Ők is halhatatlanok. Csak a testük tud meghalni, és halálával más testeket segítenek életben maradni, például egy macska testét. Ne feledd: még ha aggkori végelgyengülésben múlnál is ki, a halott tested táplálékul szolgál majd a férgeknek. A férgek pedig fontos táplálékai a vakondoknak. És így tovább.”

Ugyanakkor az akció és a jól fogyasztható filozófia mellett a bájos, kedves humor is végig jelen van Erwin Moser könyvében. Íme például mikor megjelenik a falusi kandúrok között a kissé cemende természetű, de angóramacskaként kimagasló szépségű Jázmin cica a városból, mi történik (miután a kandúrok „versenyt versrögtönöztek” a kisasszony tiszteletére): „Leült az angóracica elé, és behízelgő hangon megszólalt: – Te csodálatos, gyönyörű lény, megtudhatom a neved? – Persze – vont vállat a cica. – Jázmin vagyok… – Óóó! Aaa! – sóhajtoztak a kandúrok. – Jázmin… Jázmin… – suttogta Kotti, és lehunyta a szemét.” Vagy: „Időközben ereje lett a napnak, felszívta a harmatot. A békák nyújtózkodtak a sárfészkükben, és új dalokon törték a fejüket. De aztán persze maradtak a régi, jól ismert daluknál, amit előző nap, meg az azelőtti nap, meg az összes azelőtti napokon énekeltek… A békák már csak ilyenek.” Illetve a főszereplő pocok aratás után: „Amikor végre kimerészkedett, látta, hogy eltűnt az árnyas, susogó búzaerdő. Volt, nincs. A többi pocok is rémülten, idegesen rohangált a torzsák között, és találgatták, mi történhetett. Szerencsére ekkorra már jól megteltek a kamrák, éhínségtől tehát nem kellett tartaniuk. Mégis: a búza eltűnése sokáig első számú beszédtéma maradt a pockok között.”

Minden mélabútól mentes, izgalmas, jó történet, hangok, illatok és színek a falusi életből, szinte érzékelhető leírásban és közelségben, bölcs és csöndes humor, okosság és a figyelmet egy egész könyvön keresztül pompásan fenntartó történet a Hold a háztetők felett, amelyet egyszerűen jó olvasni – ami talán a legfontosabb: – felnőttként, gyerekként egyaránt.

Erwin Moser: Hold a háztetők felett. Egy különleges macska-egér harc története. Fordította: Nádori Lídia. Manó Könyvek, Budapest, 2021.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.