Robog(na) a magyar–kínai jazzvonat

Ha van ország, amelyet nem társítunk az amerikai eredetű zenével, akkor az Kína. A gyökeresen más kultúrájú ország védekezni próbál a külső hatások ellen, ám a dinamikusan fejlődő magyar–kínai viszony különleges színfoltja a jazz-zenére is kiterjedő együttműködés. Erről beszélgettünk Bágyi Balázs jazzdob-előadóművésszel.

Turi Gábor
2021. 08. 05. 6:10
null
Nagyvárad, 2020. október 25. A Bágyi Balázs New Quartet tagjai játszanak a Szent László Egyesület az 1956-os forradalmi eseményekre emlékező, a korabeli magyar dzsesszt felidéző rendezvényén, a Nagyváradi Állami Filharmónia színpadán 2020. október 25-én. A koncertet a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával szervezték. MTI/Kiss Gábor Fotó: Kiss Gábor
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Előadó, zenekarvezető, zeneszerző, a Magyar Jazzszövetség elnöke. Melyik minőségében kezdődött a kínai kapcsolat?

– Időnként a véletlen alakítja a dolgokat. Jó időben, jó helyen voltam, de ehhez az is kellett, hogy az ember nyitottan, elfogadóan éljen a világban. 2014-ben kínai kulturális küldöttség járt Magyarországon, amelyben helyet kapott két jazz-zenész is. Felhívtak a Magyar Zenei Tanácstól, hogy vegyem pártfogásba őket. Elvállaltam. Este elvittem őket a Budapest Jazzclub kötetlen zenélésére. A magyar kollégák furcsállották, kicsit meg is mosolyogtak, hogy két „piacos” kínaival foglalkozom. Kiderült, hogy jelentős pekingi és sanghaji jazzfesztiválok szervezői, amúgy basszushangszeresek. Másnap városnézésre mentünk. Nagyon hálásak voltak, hogy foglalkoztam velük. A találkozásból tartós kapcsolat született, levelezni kezdtünk, aminek következményeként 2015-ben meghívtak, hogy kínai muzsikusokkal, köztük Li Hsziao-csuan trombitással játsszam. Ő a sanghaji konzervatórium professzora, Amerikában tanult a hangszerén, és neves muzsikusnak számít hazájában. Nagyon jó viszony alakult ki köztünk, a zenekarával több városban felléptem.

– Ez volt a nyitány, amit aztán újabb utazások követtek.

– A következő évben meghívást kaptam egy jazznagyzenekarba, amelyben kelet-közép-európai és kínai muzsikusok közösen zenéltek. Saját együttesemmel, a Bágyi Balázs New Quartettel 2017-ben kétszer is kint jártunk, nyáron fesztiválokon, ősszel klubokban bonyolítottunk le turnét, no meg mesterkurzusokat is vezettem.

„Hatalmas tisztelet és nyitottság nyilvánul meg az európai művészek iránt” Fotó: MTI/Kiss Gábor

– Magyar programok részeseként korábban is járt Kínában egy-egy hazai együttes, de eredményeiben és a tapasztalatokban is egyedülálló az, amit ön személyesen és együttesével elért. Távoli országról, más nyelvről lévén szó, hogyan jöttek létre ezek az utak?

– Meghívások révén, de sokat tettem érte magam is. Építkezni kezdtem. Megkerestem a sanghaji magyar főkonzulátust és a pekingi magyar kulturális intézetet is. A kínai szervezők értékelték, hogy nem a bevett amerikai darabokat, hanem saját zenénket játsszuk. A kapcsolattartásban nehézséget okozott, hogy blokkolják az amerikai eredetű internetes tartalmakat. Külföldről roppant körülményes velük dolgozni, mert sem a YouTube, sem a Facebook nem elérhető, és a Google-leveleket is blokkolják. Viszont mindenre van saját fejlesztésük, közösségi platformjuk, keresőjük. Először azt hittem, ennek politikai okai vannak, de rájöttem, hogy racionális gazdasági szempontok húzódnak meg mögötte: a bevételeket otthon akarják tartani. Úgy látom, igazában nincs szükségük senkire. Külön ügy, hogy a szerzői jogdíj intézménye sem létezik náluk. Érdeklődésemre közölték, hogy nincs is ilyen irodájuk, felejtsem el.

Ez abból is fakad, hogy a jazz tíz-tizenöt éve van jelen Kínában.

– Milyen bázisra támaszkodik ott ez a zene? Vannak-e számba vehető zenészek, és van-e közönsége is?

– A helyzet kicsit hasonlít az 1950-es évek Magyarországára, azzal a különbséggel, hogy ők magas technikai, technológiai és infrastrukturális szinten állnak. Van hallgatóság, amely örvendetes módon húsz év körüli fiatalokból áll.

Az Egyesült Államokban, Nyugat-Európában és részben hazánkban is elöregedőben van a jazz közönsége. Kínában újdonságnak számít, divatos lett, és mint annak idején nálunk, bizonyos értelemben a lázadás szellemét hordozza.

A fiatalok nyitottak lennének az amerikai kultúrára, ha hagynák őket. Japán például a második világháború után olyan ütemben igyekezett felzárkózni a nemzetközi trendekhez, hogy ma már az amerikai jazz legnagyobb, legjobban fizető felvevőpiaca.

– Milyennek ismerte meg a kínai zenészeket? Milyen az a jazz, amit ők játszanak? Jelen van-e az avantgárd, és mutatkozik-e törekvés arra, hogy saját kultúrájukat, zenéjüket ezzel a zenével ötvözzék?

– Két irányt figyeltem meg. Az egyik a főáramlat, aminek az az oka, hogy az élvonalbeli kínai muzsikusok többsége külföldön, Nyugat-Európában vagy Észak-Amerikában tanult jazzt. Jellemző módon haza mentek, otthon kamatoztatják a másutt megszerzett tudást, mert nagy tér nyílik előttük muzsikusként és oktatóként egyaránt. Az avantgárd kevésbé van jelen. De létezik az etnojazz, többen fordulnak saját népzenei kincsükhöz, amit gyakran eredeti hangszerekkel szólaltatnak meg. Szép a kínai zene, az a fajta lá pentaton világ szoros rokonságban áll a magyar népzene ősi rétegeivel. Ezt ők is tudják, és számon tartják, hogy van köztünk belső-ázsiai kapcsolódás.

– Feltételezem, hogy a jazz ott is olyan nagyvárosokban tud gyökeret ereszteni, amelyek nyitottak, befogadók.

– Én a vidéki Kínát nem is láttam. Olyan, mintha felborulna az ország, hisz a nagyvárosok és a népesség nagyobbik fele a keleti részen, egy északtól délig húzódó sávban található. Ennek többségét bejártuk.

Ha valaki ezekben a modern nagyvárosokban megfordul, olyan érzése támad, hogy mi itt, Európában, múzeumokban üldögélünk.

Északon, Csangcsunban, a Csilin művészeti egyetemmel is van kapcsolatunk, ahol a könnyűzenét oktatják. Egyik tanítványom odavaló. Időnként Magyarországra látogat, olyankor nálam lakik, magánúton tanítom.

– Kérdés, hogy milyenek ott a magyar muzsikusok esélyei. Más országokhoz hasonlóan nem az amerikaiak­nak kedveznek?

– Természetesen ott is érvényesül a kultúrsznobizmus, de úgy tapasztaltam, hogy hatalmas tisztelet és nyitottság nyilvánul meg az európai művészek iránt. Mi ugyanolyan zenészeknek számítunk, mint a dánok vagy a németek. Brüsszelből nézve keletinek minősülünk, de ha Kínából tekintenek errefelé, akkor a Nyugathoz sorolnak bennünket. Miért is ne? Az ő méreteik­hez képest sokkal kisebb, messziről egységesnek tűnő tömbnek látszunk.

– Mégis egy egzotikus, távoli, sokfelől gyanakvással szemlélt országról van szó. Önt mi indította el ebbe az irányba?

– Megbecsültnek érzem magam Kínában.

A fesztiválokon ugyanolyan bánásmódban részesülünk, mint az amerikai zenészek. És ne legyünk álszentek, az is számít, hogy kedvezőbb fellépési díjat kapunk, mint Nyugat-Európában. Ennek alapja a megbecsültség és a tisztelet. Ha elég ügyesek, szemfülesek és nyitottak vagyunk, akkor ezzel lehetne élni. Az átlagos magyar zenész azonban nem képes ezzel foglalkozni, ha nincs kellő támasza. A másik akadály a nyelvtudás hiánya. Elengedhetetlen, hogy egy profi zenész folyékonyan beszéljen angolul. Bár, meg kell jegyeznem, ott is kevesen értenek angolul.

– A világjárvány lényegében befagyasztotta a külföldi kapcsolatokat. Hogyan élték ezt meg és mi várható a jövőben?

– Li Hsziao-csuan trombitással 2017-ben felléptünk a Müpában. Ebből az együttműködésből lemez született, kínai élményeimet és tapasztalataimat összefoglalva, zenébe öntve megírtam a China Jazz Suite-et, amely 2018-ban jelent meg a Tom Tom Records kiadásában. Ezen ő is közreműködött. Legutóbbi, háromhetes turnénkról 2019-ben jöttünk haza. A járvány miatt Kína teljesen bezárkózott, nem tudjuk folytatni a korábbi gyakorlatot, amely évekig szépen működött. Pedig a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló programjában újabb turnéra nyertünk támogatást, amit idén év végéig teljesítenünk kellene.

Egyelőre azonban nem látszik a nyitás. Emiatt a külföldi zenészek szerződtetésével foglalkozó ottani partnereim hazai vizekre eveztek. Nem látni, hogy mit hoz a jövő.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.