Száznál is több filmmel ünneplik a magyar film napját pénteken

Egész hétvégén mind a televíziókban, mind a streamingszolgáltók felületein temérdek magyar filmet láthat a közönség, ugyanis pénteken ünnepeljük a magyar film napját. Április 30-án az éppen 120 éve készült el az első magyar film, Zsitkovszky Béla és Pekár Gyula A táncz című alkotása, amelyből csak fényképek maradtak fenn.

Magyar Nemzet
2021. 04. 27. 16:03
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Április 30-án éppen 120 éve készült el az első magyar film, Zsitkovszky Béla és Pekár Gyula alkotása, A táncz. Bár azt is tudni kell, hogy az első megrendezett, dramatizált jeleneteket tartalmazó mozgóképünkből csak fényképek maradtak fenn. Azóta minden időszakban kiemelkedő tehetségek alkottak, akik hazai vagy nemzetközi pályájuk során világhírűvé tették a magyar filmeket. A Nemzeti Filmintézet kezdeményezésére a televíziók és a streamingszolgáltók is csatlakoztak a közös ünnepléshez, ennek köszönhetően száznál is több kiváló magyar alkotást láthatnak a nézők tévében és online.

Az M5, a Hír TV és a Filmio is részt vesz az ünnepen Forrás: NFI

Az ünnepnap kapcsán Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos elmondta: a Nemzeti Filmintézet célja, hogy a magyar film napjával a fókuszt a páratlan magyar filmkincsre irányítsa, széles körben népszerűsítse a hazai alkotócsapatok munkáit, közös történeteinket, nevettetőinket és hőseinket. Legyenek ezek akár felújított, fekete-fehér klasszikusok vagy a közelmúlt filmsikerei, nagy felfedezései.

Őszintén köszöni a televízióknak és streamingszolgáltatóknak, hogy közreműködésükkel a magyar film mellé állnak és lehetővé teszik, hogy a járvány alatt, amikor a közös mozizásra még nincs lehetőség, minél többen élvezhessék a hazai alkotásokat. Az idén 120 éves magyar film rólunk szól, nekünk szól és mindig tartogat meglepetéseket, van mit nézni – fogalmazott.

Temérdek magyar film látható péntektől a közszolgálati televízióban, a TV2-n, az RTL-en, az ATV-n, a Hír TV-n és az HBO-n. Magyar filmekkel ünnepel a Netflix, az HBO GO és a Cinego is. Ingyenesen nézhető lesz 15 felújított klasszikus a Filmión. Az RTL május 1-jén a Brazilokat tűzi műsorra. A közönségkedvenc vígjátékban egy egész magyar falu sportlázban ég, miután kiderül, hogy egy titokzatos milliomos úgy döntött,

szülőhelye legjobb focistáit kiutaztatja Brazíliába, este pedig a négy Magyar Filmdíjjal kitüntetett Rossz versek televíziós premierje lesz. Az RTL Mostra ünnepi kínálatként Magyar filmespolc kerül fel, ki-ki a kedvencére kattintva már nézheti is. A hétvége minden estéjén magyar filmek lesznek a TV2-n: a Kovács Lajos, Kulka János, Scherer Péter főszereplésével készült akcióvígjáték, az Argo 2, Koltai Róbert szívmelengető mozija, a Sose halunk meg, valamint a Pappa Pia és Bacsó Péter maró szatírája, A tanú is látható lesz. A Moziverzum csatornán vetítik a világhírű magyar mentőkutya ihlette családi filmet, címe a Mancs, a Kovács Patrícia és Fenyő Iván főszereplésével készült 9 és ½ randit és A Pál utcai fiúk filmváltozatát, amely az első magyar Oscar-díjra jelölt alkotás volt, továbbá Jankovics Marcell nagyszabású János vitéz feldolgozásában is gyönyörködhetnek a nézők.

A közmédia is gazdag programkínálattal készül: A Duna Televízió szinte egész nap magyar filmeket vetít, köztük a magyar filmtörténet legbájosabb klasszikusát, a Meseautót. Premierrel is megörvendeztetik a nézőket, Mészáros Márta legutóbbi rendezését, az Aurora Borealist vetítik. Az M5-ön látható lesz a Törőcsik Mari és Darvas Iván főszereplésével készült felejthetetlen Makk Károly-film, a Szerelem és az Oscar-díjas Saul fia, valamint a nézők válogatást láthatnak a magyar animáció gyöngyszemeiből. A Duna World pedig az Oscar-díjas Mephistót vetíti, és minden idők egyik legnézettebb magyar filmjét, a Mágnás Miskát. Az M2 Petőfi TV is készül a magyar film napjára, a világhírű egérügynök, Grabowski kalandjain izgulhatnak a nézők a Macskafogóban. Az M2 gyerekcsatornán többek között Mekk Elek, Frakk, Süsü, a Mézga család, a Kuflik és Bogyó és Babóca szórakoztatják a kicsiket. Az ATV-n Koltai Róbert vígjátéka, az 50-es éveknek görbe tükröt állító Csocsó, avagy Éljen május elseje! lesz látható. A Hír TV a Sinkovits Imre parádés főszereplésével készült „tiszteletlen” vígjátékot, A tizedes meg a többieket vetíti.

Az HBO is ünnepi magyar filmkínálattal készül, műsorra tűzi a közelmúlt legsikeresebb fekete komédiáját, a Drakulics elvtársot és a Seveled című közönségkedvenc romkomot Tenki Rékával és Mészáros Bélával a főszerepben. A Cinemax magyar filmestet tart az Apró mesékkel, a Valannal és a Fomóval, és 2020 legnézettebb magyar vígjátéka, a Pesti balhé tévés premierjével. Az HBO GO dedikált magyar film napja válogatást tesz elérhetővé, a Cinego streamingszolgáltató a közelmúlt legnagyobb magyar fesztiválsikereit gyűjti össze az ünnepnapra. A Netflix a kínálatában elérhető több mint negyven magyar alkotással ünnepel, köztük a Valami Amerika mindhárom részével. Ingyenesen elérhető lesz péntek reggeltől egész hétvégén 15 felújított, felejthetetlen magyar filmklasszikus a Nemzeti Filmintézet által indított streamingszolgáltatón, a Filmión. Az ünnepi kínálatban lesz többek között a Hyppolit, a lakáj, az egyetemes filmművészetet megújító Szegénylegények és Szindbád, az Oscar-jelölt Bizalom, az Oscar-díjas Saul fia és az 1984-es Los-Angeles-i animációs olimpián minden idők legjobb ötven alkotása közé választott Fehérlófia.

A magyar film 120 évéről bővebben itt lehet tájékozódni. A magyar film napjáról itt. A filmválasztékról itt.

120 ÉVES A MAGYAR FILM

Idén nemcsak április 30-án, a magyar film napján ünnepeljük a magyar filmet, mert idén 120 éves a magyar filmgyártás is. A jubileumi események és projektek bemutatására a Nemzeti Filmintézet egyedülálló honlapot indított, ahol többek között 120 év/120 kép címmel érdekességek tekinthetők meg a Magyar Nemzeti Filmarchívum gazdag gyűjteményéből, megismerhetjük azt a 120 elveszett vagy csak töredékesen ránk maradt filmalkotást, melyeket a filmtörténészek a legjobban keresnek, továbbá a Nemzetközi mozgóképes hungarika kutatási programot, amelynek célja a magyar és magyar vonatkozású filmtörténeti örökség felkutatása, hozzáférhetővé tétele és lehetőség szerinti hazahozatala.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.