Szerdán rendezik meg a népi játék napját

2019. 10. 07. 20:54
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szerdán Balatoni Kata szervezésében a világ minden tájáról csatlakoznak a népi játék napja kezdeményezéséhez, amelynek célja, hogy a diákok oktatásában a magyar népi játékok elnyerjék méltó helyüket – hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Az ötletgazda, Balatoni Kata táncpedagógus, szervező a műsorban elmondta: a hagyományos népi játékok kulturális örökségként vannak jelen mindennapjainkban, ezeket szeretné új formában, megközelítésben a figyelem középpontjába helyezni.

Mint mondta, ezek a játékok végigkísérik a gyerekek teljes szocializációs fejlődését, megtalálhatók köztük az ölbeli játékok, a párválasztó játékok, szellemi, ügyességi és eszközös játékok.

Tájékoztatása szerint immár több mint 400 intézmény csatlakozott a kezdeményezéshez Magyarországról és a Kárpát-medence területéről, továbbá több mint tízen jelentkeztek távolabbi országokból, Ausztráliából, Amerikából, de Lengyelországból, Angliából és Németországból is csatlakoztak magyar gyerekekkel foglalkozó iskolák – mondta, hozzátéve, hogy egyre színesebb a paletta.

Mint mondta, az elmúlt száz évben sokan foglalkoztak a témával, sok gyermekjáték gyűjtemény létezik, ezekből minden évben kiválaszt néhányat, amelyet közzétesz. Ennek célja, hogy a pedagógusok ezekből válogatva minden évben újabb játékokat tanulhassanak, és adhassanak át a gyerekeknek.

Hozzátette: a rendezvény célja, hogy a népi játék élménye mellett felhívják a figyelmet pedagógiai sokszínűségére is. „Az összes játék tele van ilyen lehetőségekkel, és ha ezt tudatosan használjuk, akkor a legkiválóbb pedagógiai eszközünk lehet” – mondta.

Kiemelte: gyermekkorban az elsődleges csatorna, amelyen a magyar kultúrát eljuttathatjuk a gyerekekhez, az a népi játék. „Ezért fontos, hogy ezt hogyan közelítjük meg. Ebben újdonság az a szemlélet, amelyet ez a program is közvetít” – mondta, hozzátéve: hogy ezúttal nem a produkció számít, nem egy évzáró műsorra, fellépésre készülnek, hanem a személyiség-fejlődésért, a közösség-élményért, és a nemzeti kultúránkért való cél jelenik meg benne.

„Bízom benne, hogy egyre többen találkozhatnak ezzel a szemlélettel és ezzel az élménnyel” – mondta a szervező.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.