Szigetvári Szulejmán-kutatások: két kötet és egy dokumentumfilm is a nagyközönség elé kerül

Szulejmán Szigetvár melletti sírkomplexumának, zarándokvárosának kutatói két, tudományos alapossággal megírt kötetet és a nyolc éve zajló projekt eredményeit bemutató dokumentumfilmet is a nagyközönség elé tárnak hamarosan – tájékoztatta a kutatások pécsi vezetője az MTI-t.

Forrás: MTI2020. 09. 09. 9:13
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pap Norbert, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) történeti földrajz professzora, a kutatások pécsi vezetője elmondta: a Szigetvár-könyvek sorozat első két könyve már kapható az online boltokban, hivatalos bemutatásuk pedig szombaton lesz Szigetváron.

Fodor Pál történész-turkológus, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója Turbékról mint Szulejmán szultán türbevárosáról a 16-17. századi oszmán-török források alapján írt, míg a másik könyvben Szulejmán szultán zarándokvárosával ismerteti meg az olvasókat Pap Norbert. Szintén a szombati rendezvényen Élet a türbe árnyékában címmel mutatják be azt a – jövő héttől a közösségi médiában is elérhető – dokumentumfilmet, amely a kutatási projekt eredményeit tárja az érdeklődők elé.

A szakember felidézte: az elmúlt nyolc évben több hazai és nemzetközi tudományos együttműködés keretében folyt a Szigetvár melletti Turbékon a szultán sírkomplexumának kutatása. A szulejmáni türbe és a komplexum más épületei – a dzsámi, a derviskolostor, egy kaszárnya – előkerültek és ezek jellemzőire, funkcióira is fény derült, de kirajzolódtak az erődítmény védművei is. A kutatás egy nagy szakasza tehát lezárult – mondta.

Mindezek ellenére Pap Norbert úgy véli, kutatni és az eredményeket publikálni bőven kínálkozik még lehetőség, tekintve, hogy a négy hektárnál is nagyobb kutatási terület több mint négyötödét még nem vizsgálták.

A professzor ismertetése szerint a kutatók három további épület nyomaira bukkantak és sikerült Turbék polgári és azon belül a keresztény városrészének helyét is azonosítani. A településen még egy további mecset, a források szerint kereskedelmi célokat szolgáló raktárak, a civil lakosság házai, temető, sőt az ott élő katolikus keresztény közösség központjaként szolgáló ház vagy imaház is a kutatók keresési listáján van – közölte.

Pap Norbert szerint az is valószínűnek tűnik, hogy a geofizikai vizsgálatok által feltárt és Mekkára tájolt kisebb épületek legalább egyike szintén türbe, s feltételezik, hogy az 1566-os ostrom alatt elhunyt egyik sehidnek, azaz török mártírnak épülhetett.

Pap Norbert reményét fejezte ki, hogy a páratlan műemlékegyüttest a jövőben muzeális formában mutathatják be.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.