Tánceposz és filmzenekoncert a Margitszigeten

Mediterrán hangulatú tánceposz-trilógiájának harmadik darabját adja elő a Hervé Koubi társulat július 16-án a Margitszigeten; július 18-án pedig „Mozart 230” filmzenekoncerttel készül a Margitszigeti Színház.

Magyar Nemzet
2021. 07. 15. 12:41
null
Fotó: EDER VERA
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Barbár éjszakák után, az Odüsszeia című előadással készül a francia székhelyű, de algériai gyökerű Hervé Koubi balett-társulat. A tizenkét szereplős balettalkotás Homérosz művétől elvonatkoztat, egyedül a tenger, mint alapelem marad, amelynek hullámzását, viharait és sodrását a koreográfia jeleníti meg, ugyanakkor a főhős szintén női alak. Az előadás során Natacha Atlas zenéje, valamint Samy Bishai hangja szólal meg, zongorán játszik Samy Bishai és dobon Anissa Nehari.

„Erősek, de szelídek lennének. Misztifikálnák a közönséget, akik döbbenten bámulnák a gimnasztika és a kecsesség kettősét, amihez semmi nem hasonlítható a nyugati táncban. Ha az észak-afrikai férfiak megőrzik a tánc hagyományos formáját, akkor nagyon hasonlítanak a Hervé Koubi társulatra, a francia székhelyű algériai gyökerű csapatra”

– fogalmaz a The Washington Post a társulatról.

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=RUxJo9ifVqo[/embed]

 

Wolfgang Amadeus Mozart születésének kétszázhatvanötödik és halálának kétszázharmincadik évfordulója alkalmából „Mozart 230” elnevezésű filmzenekoncerttel készül a Margitszigeti Színház július 18-án, amely során a látvány és a hangzás egyformán fontossá válik. A zene, a képek, illetve az animáció is megjelenik a produkcióban, melynek fő csapásvonalát Milos Forman nyolc Oscar-díjat nyert Amadeus című filmje adja.

„Ahogy a sodró lendületű koncertben egymás mellé kerülnek a Kis éji zene, A varázsfuvola-nyitány vagy a Rekviem különböző tételei, az önálló darabok egy új egységgé állnak össze – a kép és zene kölcsönhatásából pedig Mozart arcképe rajzolódik ki”

– fejti ki a koncepciót Hubai Gergely, a vizuális látvány rendezője. A szimfonikus zenei aláfestést az Óbudai Danubia Zenekar szolgáltatja, Hámori Máté karmester vezetésével, valamint közreműködik a Kodály Kórus Debrecen.

(A borítóképen részlet a Hervé Koubi társulat előadásából. Fotó: Véronique Chochon)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.