Új mozgásszínházi előadást készítettek a Baross Imre Artistaképző diákjai

Hazatalálás címmel pénteken és szombaton mutatja be a Fővárosi Nagycirkusz és a Baross Imre Artistaképző Intézet közös mozgásszínházi-cirkuszi előadását a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Zrt. (MACIVA) Művésztelepén.

Forrás: MTI2019. 05. 22. 9:36
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az előadás egy több hónapos workshop eredményeként született meg, amelyet Stefan Haves, a Cirque du Soleil bohócmestere és casting vezetője, valamint Döbrei Dénes táncos-koreográfus tartott ez év tavaszán a Baross Imre Artistaképző Intézet és Szakgimnázium diákjai számára – közölte a Fővárosi Nagycirkusz az MTI-vel.

A közös munka célja az volt, hogy párbeszédet hozzon létre az artistaművészet és a színházművészet között.

Az oktatók fontosnak tartották, hogy a fiatal artisták a produkció létrehozásával egyidőben közelebb kerüljenek saját magukhoz, erősíteni tudják fizikai képességeiket és kreatív viszonyukat munkájukhoz.

Az előadáson története szerint egy kislány elszökik otthonról és elindul a cirkuszba, de közben eltéved az erdőben és furcsa alakokkal találkozik. A darab feszültsége, hogy vajon sikerül-e megtalálnia a szüleit és a haza vezető utat vagy megmarad a rémálma és soha nem lel rá az álmában látott cirkuszra.

Az előadás látványtervezője Nagy Viktória, a rendezők munkatársai Csicsely Zoltán és Megan Dooley.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.