Vasárnap estig látható a Hóhérok a neten

Miskolci Nemzeti Színház úgy döntött, hogy nem szeretné színházélmény nélkül hagyni a közönséget.

Magyar Nemzet
2020. 05. 13. 20:19
null
Fotó: EDER VERA
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mivel ideiglenesen bezártak a teátrumok, a Miskolci Nemzeti Színház úgy döntött, hogy nem szeretné színházélmény nélkül hagyni a közönséget addig sem, amíg újra kinyitnak, ezért minden héten csütörtökön elérhetővé teszi korábbi előadásainak egyikét a színház Facebook-csatornáján. Május 14-én este 7 órától egészen vasárnap este 10 óráig látható a 2018-ban bemutatott Hóhérok című fekete komédiájuk, amelyet Béres Attila rendezett.

A színdarab története arról szól, hogy Anglia főhóhéra, Harry kivégez egy gyilkost 1963-ban, aki még az akasztófa alatt is ártatlanságát bizonygatja. Pontosan azon a napon két évvel később, amikor az országban eltörlik a halálbüntetést, egy titokzatos idegen tűnik föl a főhóhér és felesége kocsmájában. Másnap eltűnik a tizenöt éves lányuk. Nem tudni, ki a titokzatos idegen, és azt sem, hogy mi köze van a kivégzett gyilkoshoz és Harry-hez, mindenestre a lánya életéért aggódó főhóhér kézbe veszi az ügyet.

Az európai kortárs dráma egyik fenegyerekének számít a színdarab szerzője, Martin McDonagh, aki hazánkban is jól ismert fekete komédiái révén. Az ír származású dráma- és forgatókönyvíró, filmeket is szokott rendezni, legutóbb a Három óriásplakát Ebbing határában címmel készített filmet saját forgatókönyvéből Frances McDormand és Woody Harrelson főszereplésével.

Fotók: Éder Vera

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.