Végső búcsút vettek Kiss Lászlótól

A Magyar Versmondók Egyesülete elnökének búcsúztatóján több százan vettek részt, köztük neves színészek, előadóművészek, színházigazgatók is.

Magyar Nemzet
2020. 02. 09. 23:30
null
Fotó: Komka Péter
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kiss László hamvait pénteken Budapesten, a Rózsák terén az Árpád-házi Szent Erzsébet-plébániatemplomban helyezték végső nyugalomra. A Magyar Versmondók Egyesülete elnökének búcsúztatóján több százan vettek részt, köztük neves színészek, előadóművészek, színházigazgatók is. A római katolikus gyászszertartása után közvetlenül a Fészek Művészklubban tiszteletére rendezett emlékesten órákon át búcsúztak a kollégák, pályatársak és barátok.

Kiss László, akit az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Versmondók Egyesülete is saját halottjának tekint, a Latinovits Emlékmű Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Magyar Szín-Játékos Szövetség alapítója és az Országos Diákszínjátszó Egyesület egyik életre hívója volt, és elvitathatatlan érdemeket szerzett az amatőr művészeti ágak kibontakozásában, a hazai és Kárpát-medencei tehetségkutatásban és tehetséggondozásban.

Fotó: Komka Péter

A Radnóti-, Bessenyei- és Csokonai-díjas alkotó, a versmondás és az amatőr színjátszás egyik legjelesebb jelenkori képviselője december 29-én váratlanul, 72 éves korában hunyt el. Kiss László tiszteletére a közeljövőben emléktáblát avatnak, és ugyancsak közművelődési szakember feleségével, Kiss Mariannával közös szobor állítására készülnek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.