Veszprém–Balaton Filmpiknik gyerekeknek

A filmpiknik szervezői nem feledkeztek meg a legkisebbekről sem. Minőségi, a fősodratú hollywoodi szellemiséggel gyökeresen szemben álló alkotásokkal várják a gyerekeket. Szeptember 4-én 10 órától Balatonfüreden a Balaton moziban az első egész estés magyar rajzfilmet, Jankovics Marcell János vitézét vetítik digitálisan felújított verzióban. Másnap 11 órától pedig az Oscar-jelölt M. Tóth Géza által vezetett KEDD animációs műhely kétórás – szintén ingyenesen megtekinthető – összeállításában a stúdió hat sorozata mutatkozik be.

Magyar Nemzet
2020. 08. 26. 12:25
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A már jól ismert kedvencek, Bogyó és Babóca, Detti és Drót és a különös Kuflik mellett a KEDD stúdió két vadonatúj szériájának már elkészült epizódjait is ebben a válogatásban láthatják majd először a gyerekek. Naszreddin Hodzsa mulatságos és tanulságos történetei mellett bemutatkozik a Mitch-Match sorozat gyufaszál főszereplője, aki kalandos útjai során egyszerű használati tárgyként is végtelen lehetőséget kínál a játékra. A Naszreddin Hodzsát a Filmpikniken vetítik először. A Kúnos Ignác turkológus gyűjtése alapján készült sorozat közvetlen, szórakoztató és tanulságos, kicsiknek és nagyoknak egyaránt ajánlott.

 

Fanyűvő Park
Fotó: Veszprém–Balaton Filmpiknik

Szombat délután Balatonfüreden pedig a Fanyűvő Játékpark várja a kicsiket. Régi gyerekdalokat, mondókákat öltöztetett modern köntösbe a Dúdoló című sorozat, amelyből szintén lepereg majd néhány epizód. A mindenkinek ismerősen csengő dalokat a letisztult látványnak és az ismétlődő versszakoknak köszönhetően játszva sajátíthatja el a legkisebb korosztály.

A filmek adta élményeket szombat 13 és 19 óra között „le is mozoghatják” a gyerekek Balatonfüreden a Vaszary Kertben, ahol a Könyv–Bor–Jazz Fesztivál keretében a Fanyűvő Játékparkban a magyar mesék és a Balaton világa ihlette ügyességi és fajátékokkal játszhatnak kicsik és nagyobbak egyaránt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.