Villámnéptánc és örömzene a Patkóban

2019. 09. 16. 14:33
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több mint száz zenész, több mint ezer táncos, több mint táncháztalálkozó – ezzel a szlogennel hirdette magát a Székelyudvarhelyen harmadszor megrendezett erdélyi táncháztalálkozó, amely több évtizedes múlt után hasonlóan hosszú jövőben is reménykedhet.

Az 1978-ban szervezett első erdélyi táncháztalálkozó negyvenedik évfordulójának „előestéjén”, 2017-ben szervezték a székely anyavárosban az első kortárs találkozót, az elmúlt hétvégén pedig immár harmadszor telt meg a város főtere. Az Udvarhely Néptáncműhely által szervezett találkozó résztvevői – 820 név szerepelt a meghívottak névsorában – és az érdeklődők révén több mint ezerfősre gazdagodott a három irányból áramló pénteki felvonulás, amelynek tagjai a főtéri Patkóban egyesülve fergeteges örömzenével ünnepelték az újabb együttlétet. A különleges „villámcsődület” hatalmas közönségsikert aratott, az élő meghívó a következő napokban is sokakat csábított a táncháztalálkozó hivatalos helyszíneire, valamint a városi parkba, ahol lépten-nyomon spontán táncház alakult ki.

Szombattól még zsúfoltabbá vált a térség, miután a táncháztalálkozót idén is az udvarhelyszéki gyümölcsfesztivállal partnerségben egyazon időben és helyszínen tartották, a kézművesvásár díszletei között egymás után következtek az udvarhelyszéki néptánc­csoportok fellépései. Tavaly a legendás néprajzkutató, Kallós Zoltán munkássága volt a rendezvény kiemelt témája, idén viszont úgyszólván önmagáért szervezték a táncháztalálkozót, többek között gyerektáncházzal és gyerekelőadással, melyen ezúttal a Bekecs Néptáncegyüttes Mátyás király igazságai című produkcióját tekinthették meg az érdeklődők. A kínálat elmaradhatatlan része volt a néptáncoktatás is, idén Márton Sándor és Otília oktatott székelyderzsi táncokat, míg Tálas Ágnes és Kiss Zsolt feketelaki táncokhoz igazította a lépéseket. Igazi különlegességnek számított viszont a Virtuális Hagyományok Háza, ahol a látogató VR-szemüveg segítségével a Magyar Állami Népi Együttes egyik próbájába tekinthetett be. A rendezvény gálaestjének díszvendégeként a felvidéki Ifjú Szívek Táncszínház adta elő a Határon túli nemzeti tánc című produkcióját.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.