Virtuális koncertterem csemegékkel

A többi kulturális intézményhez hasonlóan a Müpa sem szeretné elveszíteni a közönségét.

Magyar Nemzet
2020. 04. 14. 19:51
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A többi kulturális intézményhez hasonlóan a Müpa sem szeretné elveszíteni a közönségét, illetve arra törekszik, hogy ebben a rendkívüli helyzetben is lehetővé tegye a találkozást a világ legkiválóbb művészeivel és legizgalmasabb alkotóival – ezúttal a saját otthonukban. Mint arról már korábban hírt adtunk a Müpa mindenki számára elérhetővé tette médiatárát, sőt műfajtól függően meghatározott időpontokban 19:00-kor, 19:30-kor vagy 20:00-kor megnyitják virtuális koncerttermüket és a korábbi évek egy-egy felejthetetlen előadását honlapjukon, Facebook-oldalukon és YouTube-csatornájukon közvetítik. Ezen kívül, nemzetközi összefogásnak köszönhetően, mivel az intézmény tagja az Európai Hangversenytermek Szervezetének (ECHO), Európa egy-egy jelentős koncerttermébe is elrepítik majd a látogatóikat.

Ma este 20 órától Beethoven II. zongoraversenyét élvezhetik az érdeklődők a Philharmonie Luxembourg előadásában, holnap pedig, ugyanebben az időpontban Sinéad O'Connor utolsó, 2014-ben megjelent „I'm not bossy, I'm the boss” című albumának dalaival ismerkedhetnek. Csütörtök este a Gulbenkian Foundation Lisbon koncertjét közvetítik, műsoron Robert Schumann A-moll zongoraversenye lesz.

Pénteken 19:30-tól Mozart két nagyszabású műve egy koncerten hangzik majd el: a teljességet megtestesítő 230 éves C-dúr „Jupiter” szimfónia (Mozart utolsó szimfóniája, amelyet a feljegyzések szerint Bécsben fejezett be 1788. augusztus 10-én), és a C-moll mise, amely egy 235 éves grandiózus misetorzó (hálából 1782-ben Constanzéval kötött házasságáért, Mozart saját elhatározásából írta, nem megrendelésre).

Igazi csemegét ajánlanak szombatra a Budafoki Dohnányi Zenekar rendezésében: Grieg Peer Gynt – dráma táncjátékkal két felvonásban. Grieg Ibsen kérésére és útmutatásai alapján írt kísérőzenét a drámához 1874-ben. A drámát és a kísérőzenét együtt nemigen adták elő az elmúlt évszázadban viszont 2001-ben az MDR Szimfonikus Zenekar egy „koncertbarát” verziót mutatott be, mely a Grieg által írt huszonhat tételből huszonegyet használt fel, a drámai cselekmény elbeszélését pedig narrátorra bízta. A Müpában a mesélő a magyar színháztörténet egyik legemlékezetesebb Peer Gynt-alakítását nyújtó Huszti Péter lesz, a cselekményt pedig a Coincidance táncegyüttes jeleníti meg. Tartalmas szórakozásnak ígérkezik a kínálat ezen a héten, érdemes figyelni a továbbiakban is Művészetek Palotájára.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.