info
Nemzeti TáncszínházMagyar Nemzeti Táncegyüttes

Toborzó – In memoriam Cseh Tamás

December 9-én 19 órától megtekinthetik a Nemzeti Táncszínházban a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Toborzó című előadását. Az alkotás fejet hajt azon magyar huszárok, katonák, bakák előtt, akik életüket adták a nemzetért, akik védték a magyar hazát és ezzel követendő példát mutattak minden nemzedéknek. A produkcióban közreműködik Bochkor Bíborka énekesnő, Molnár Levente operaénekes, valamint a Honvéd Férfikar.
locationNemzeti Táncszínház
clockdecember 9. csütörtök 19:00 - december 9. csütörtök 21:00

Több, mint húsz évvel ezelőtt Cseh Tamás, Katonadalok című lemezével állított felejthetetlen emléket valamikori dédapáinknak, azoknak a magyar katonáknak, akik a hazáért, a közös eszméért adták fiatal életüket, vérüket. A zene és a dal fennmarad a közös emlékezetben, ám a tánc, csak, mint egy letűnt emlék kavarog a múlt messzeségében, az eltűnt idők hús-vér embereinek mozdulataiban. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Toborzó című műsorában most újra felidézik ezeket a mozdulatokat; a régmúlt üzeneteit és fejet hajtanak azok előtt a magyar huszárok, katonák, bakák előtt, akik életüket adták a nemzetért, akik védték a magyar hazát és ezzel követendő példát mutattak minden nemzedéknek.

Előadja a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és zenekara

Közreműködik: Bochkor Bíborka, Molnár Levente valamint a Honvéd Férfikar
Koreográfusok: Zsuráfszky Zoltán, Zs. Vincze Zsuzsa, Sánta Gergő, Tókos Attila
Díszlet: Tóth Kázmér (Somogyi Győző huszár grafikái alapján)
Jelmez: Zs. Vincze Zsuzsa
Zenei szerkesztők: Molnár Levente, Rossa László, Molnár Szabolcs, Papp István Gázsa, D. Tóth Sándor

Rendező: Zsuráfszky Zoltán, Kossuth-díjas, kiváló művész

További program lehetőségek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.