Keresés
Magyar Nemzet
2019. augusztus 19., hétfő, Huba napja

Lugas Interjú rovat összes cikke

312 cikk 1/32 oldal

A kotta kelepcéje

Berecz Mihály, a fiatal magyar zongoristageneráció kiemelkedő egyénisége, tizenhat évesen mutatkozott be Kocsis Zoltán ­vezényletével a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

Tűzecsettel

Rég volt olyan hangos hazai sajtója köztéri alkotásnak, mint a zimonyi Hunyadi János-szobornak, pedig nem is magyar, hanem szerb köztérre került.

Apróknak

Tarján Veronika színész, drámapedagógus, az Apró Színház vezetője, énekes, mesélő és meseíró is. A Veronaki zenekart férjével, Mogyoró Kornél ütőhangszeressel, zeneszerzővel alapította.

Hatvanhárom nap

A kiadás előtt álló, Hamis igazolvánnyal az igazi Varsóban című fordításkötetéről a varsói felkelés 75. évfordulóján beszélgettünk az alkotóval.

Suttogó bariton

A Kossuth-díjas Hot Jazz Band a háború előtti magyar slágereket és az 1920-as, 30-as, 40-es évek amerikai jazz-számait játssza. A zenekar trombitása és vezetője Bényei Tamás.

Csilláron lógva

Idén a filmszakma több évtizedes adósságát törlesztette: a 91 éves Hildebrand István kimagasló színvonalú operatőri munkája elismeréseként átvehette a Kossuth-díjat.

Csereprogram

A médiaháború a kilencvenes évek elején nemcsak a parlamentben, hanem az újságírók között is zajlott. Az új helyzethez alkalmazkodó törvény megalkotása kudarcba fulladt.

Pepecselés

Molvay Norbert az autóját harminc másodperc alatt kinyitó Fejes Sándor lakatosmesterről készítette diplomafilmjét, amely a Mediawave-en három díjat kapott.

A leghosszabb forradalom

Tőkés László püspök számára és az erdélyi magyarság egyik öntudatos rétege számára nem volt kérdéses a hithűség, a hazaszeretet.

Kalandpedagógus

Az ország töritanára ötödikben majdnem megbukott történelemből. Négyévesen megijedt egy póktól, azóta dadog. A Jocó bácsi világa közösségi oldalán 47 ezren követik.
312 cikk 1/32 oldal
Vissza az oldal tetejére
Tisztelt olvasóink!
A Magyar Nemzet teljes archívumának feltöltése folyamatban van. Hamarosan az összes korábbi cikk elérhető lesz, addig szíves türelmüket kérjük.
a Magyar Nemzet szerkesztősége

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.