Közel, de nem túl közel

A száz éve, 1921. szeptember 27-én született Jancsó Miklóst idézi meg a centenáriumra megjelent Jancsó és köre című könyv. Szekfü András filmtörténész elsőként publikált a rendezőről monográfiát. A könyvben megszólalnak Jancsó Miklós családtagjai és közeli munkatársai is, akik eddig nem ismert történetekkel gazdagítják az ellentmondásos művész életrajzát. Az MMA Kiadónál megjelent kötetet szombaton mutatták be a Francia Intézetben.

Ozsda Erika
2021. 09. 26. 15:00
Szegfű András Filmtörténész 20210922 Budapest Fotó Bach Máté Magyar Nemzet Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Az elmúlt évtizedekben számos területen tevékenykedett, publikált, tanított. Hogyan lett a kutatóvegyész-hallgatóból filmtörténész, médiakutató, egyetemi oktató?
– Nagyapám politikus volt a Horthy-rendszerben, emiatt a pártállamban nemkívánatos személy voltam a magyar felsőoktatásban. Már az is nagy eredmény volt, hogy természettudományos szakra bejutottam. 1962-ben eltörölték a megkülönböztetést, ezért felvételiztem a bölcsészkarra. Azért választottam a népművelés szakot, mert ott indítottak féléves filmes kurzust, amelyet többek között Nemeskürty István és Bíró Yvette tartott.  

– Származása miatt kellett a családnevét Karafiáthról Szekfüre változtatnia? 
– Az is közrejátszott. Először írói névként, 1972-ben hivatalosan is felvettem. A Karafiáth cseh-morva név, és szegfűt jelent. 

– Mikor találkozott először Jancsó Miklóssal?
– Az Egyetemi Színpadon 1965 elején az Így jöttem című filmjét vetítettük, s utána hosszan beszélgethettünk is vele. Miután kiraktak minket az épületből, a húgom lakásában folytattuk a beszélgetést Jancsóval, Kézdi-Kovács Zsolttal, Hernádi Gyulával és Grunwalsky Ferenccel. Aznap ismertem meg Miklóst személyesen, és abban az évben készítettem vele újságíró-gyakornokként rövid interjút az Új Tükör számára. Megtiszteltetés, hogy harmadik asszisztensként részt vehettem a Fényes szelek című filmje forgatásán.

A Csillagosok, katonák című magyar–szovjet koprodukciós film forgatása. Előtérben Jancsó Miklós rendező és Krystyna Mikołajewska lengyel színművésznő, 1967 
Fotó: Fortepan/Bojár Sándor

– Milyen körülmények között készült interjú 1968-ban? 
– Én friss diplomás voltam, Jancsó már a világhír kapujában állt. A Szegénylegényekért nem kapott díjat Cannes-ban, de utólag nagy visszhangja lett. Két évvel később ugyanott a Csillagosok, katonák című filmje sokak szerint csak azért nem kapta meg a nagydíjat, mert a fesztivál félbeszakadt a 68-as események miatt. Ezek után készült a Fényes szelek, és abban az időben már világlapok készítettek interjút vele. Megható volt, hogy velünk is ugyanazzal a figyelemmel, komolysággal bánt, mint azokkal az újságírókkal. Két napig készítettük az interjút Förgeteg Balázzsal. Búzás Péter kezelte a 15 kilós, koffernyi nagyságú magnetofont. Jancsó már akkor mesélt olyan dolgokról, amelyekről a pártállam idején nem szoktak, nem mertek. Egyszer egy másik interjúban maga is megállt, és elgondolkozott, hogy a filmgyár igazgatója nem fog örülni, ha elárulja, hogy nyilatkozatot akartak tenni a prágai tavasz képviselői mellett. Az első interjú nem azzal az illúzióval készült, hogy megjelenik újságban, háttérbeszélgetésnek szántam készülő disszertációmhoz. Később, miután ráéreztem az interjúkészítés ízére, kötetet terveztem, amely beszélgetéseken keresztül mutatta volna be a magyar film múltját 1970-ig. Leadtam a könyvet, de visszadobták. Az Így filmeztünk sorozat 2018-ban és 2019-ben megjelent, valamint a most megjelenő  harmadik kötetében az akkor és a közelmúltban készült interjúk olvashatóak.

– Mi az oka annak, hogy filmtörténészként nem foglalkozik az 1990 utáni korral?  
– A rendszerváltozás után minden más lett. A filmgyártás struktúrája, a finanszírozás, a stílus, az emberek, a problémák, amelyekről a filmek szólnak. Egy idő után eldöntöttem, hogy a 90 utáni eseményekkel csak kitekintésszerűen foglalkozom. A Jancsóról készült kötetben természetesen szó esik a rendszerváltás után készült „Pepe–Kapa”-filmekről is, de nem hosszan. Néhány interjú már előbb elkészült. Somló Tamással, az első nagy Jancsó-filmek operatőrével 1974-ben találkoztam. Egy évvel azelőtt Hernádi Gyulával az Egyetemi Színpadon beszélgettem. Kézdi-Kovács Zsolttal 2009-ben a diákjaim előtt rögzítettünk egy beszélgetést. Megszólal Kende János, a középső nagy Jancsó-korszak operatőre, akivel 1973-ban készítettem interjút, és tavaly is megkerestem. Grunwalsky Ferenc nemcsak arról nevezetes, hogy Jancsó filmjeiben előbb asszisztens volt, aztán az utolsó korszakban az operatőre, hanem ötven éven át közeli jóbarátja is. Felkerestem a házastársait, kivéve az első feleségét, aki korábban elhunyt. Úgy döntöttem, hogy benne hagyom a szövegben a kiszólásokat is. A kedvencem, amikor a fia, Jancsó Nyika, aki ma már a hetvenhez közeledik, neves operatőr, kölyökként odaviszi az ellenőrzőjét, benne egy intővel, erre Jancsó azt mondja…

– …már azért is érdemes elolvasni a kötetet, hogy megtudjuk a meglepő választ. A kötet címe Jancsó és köre. Ön is a körhöz tartozott?
– Nem. Ismeretségünk a hatvanas években kezdődött, baráti kapcsolat volt, de előfordult, hogy évekig nem találkoztunk. Filmjei emberileg és szakmailag is meghatározó élményeim. Közel akartam lenni a filmkészítőkhöz, de nem túl közel, meg akartam őrizni a függetlenségemet. Jancsó rendkívül barátságos ember volt, a lakásuk nyitva állt mindenki előtt. A könyvben is szerepel, hogy egyszer egy kanadai fickó fölverte a sátrát az előszobában, mert azt hallotta, hogy oda bárki mehet. 

– Gelencsér Gábor azt írja a kötet előszavában, hogy „Jancsó arról a fajta elnyomásról beszélt – a történelmi hagyományok segítségével –, amelynek felkent rendszere támogatta filmjeit”. Milyen viszonya volt a rendezőnek a kultúrpolitikával, mit engedtek meg neki, és mit nem?
– Jancsó világéletében baloldali volt, abban az értelemben, hogy mindig a szegények és az elnyomottak oldalán állt. 1945-ben belépett a kommunista pártba. A forradalom után nem vállalta, hogy az új pártban részt vesz, és nem lépett vissza az MSZMP-be. Az, hogy korábban a mozgalom részese volt, bennfentességet adott neki, tudott mozogni a pártállami vezetés által megszabott keretek között. Többen fel is róják neki, hogy a kommunisták szekerét tolta. Úgy gondolom, a kérdést afelől kellene megközelíteni, hogy ezt az intim viszonyt ki mire használja. Jancsó arra használta, hogy kicselezve a hatalmat olyan filmeket készített, amelyek a kommunista rendszert belülről bomlasztották, kritizálták, a filozófiai lényegét támadták. Ezeket csak olyan ember tudta elkészíteni, aki jól ismerte a rendszert, a tagjait és azok hátterét is. Jancsó világhírű lett, de ahhoz, hogy jól tudjon dolgozni, szüksége volt Hernádi Gyulára, akivel szoros barátságban és alkotói közösségben éltek. Rengeteg forgatókönyvet beadtak, ezek közül sokat visszautasítottak, de jó néhány átcsúszott. Hernádit nem engedték ki Olaszországba, aztán mégis kiengedték, aztán mégse. Jancsót többnyire kiengedték. A pártvezetésnek inkább az volt a gondja, hogy Jancsó Miklós szíveskedjék hazajönni, mert nagy botrány lett volna belőle, ha kint marad. 

– Készül az Így filmeztünk sorozat negyedik kötete?
– Az anyag nagy része megvan, mert sok minden nem fért be a második részbe. A negyedik kötettel szeretném befejezni a sorozatot, aztán szívesen írnék egy könyvet Balázs Béla életéről és munkásságáról.

Névjegy

Szekfü/Karafiáth András­ 1941-ben született. Filmtörténész, a Nemzeti Filmintézet Filmarchívum munkatársa, habilitált címzetes egyetemi tanár. Több hazai egyetem mellett tanított Bécsben, Salzburgban és Marosvásárhelyen. Több mint százhatvan publikációja jelent meg magyarul, angolul, németül, oroszul és lengyelül. Ötven éve készít filmtörténeti életútinterjúkat. 2019-ben Szőts István-díjat kapott.

Borítókép: Szekfü András filmtörténész. Fotó: Bach Máté

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.