A fekete herceg névjegyet ad

Ha a diszkriminációmentesség a cél, az miért nem vonatkozik minden társadalmi csoportra?

2021. 01. 06. 18:18
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Karácsony-újév táján a Downton ­Abbey sikere óta kötelező kosztümös so­rozatot is bemutatni. Ezúttal a ­Netflix jelentkezett elegáns ladykkel és gáláns lovagjaikkal teli drámával. A Bridgerton család, Julia Quinn kilencrészes regénysorozata elég alapanyagot biztosít majd a streaming­óriásnak, hogy még jó néhány évad készülhessen a brit arisztokrácia életét románcban bemutató történetből. Nem csoda, hogy a minden idők leghosszabb sorozatát, A Grace klinikát is jegyző Shonda ­Rhimes adaptálta a regényeket. A baj csak az, hogy a feldolgozás nem a brit arisztokráciát mutatja be, a főszereplői ugyanis szigorúan politikailag korrekt módon összeválogatva különféle rasszokat vonultatnak fel, így például a romantikus főhőst fekete színész alakítja.

Julia Quinnt a modern Jane Austennak is nevezik, akinél a történetek ugyanúgy Napóleon korában játszódnak, és biztos happy enddel érnek véget. Persze Austen munkássága ennél jóval több, így míg az írónő egyértelmű klasszikus, Quinn inkább a lányregények kategóriájába esik, de sorozat-alapanyagnak kiváló. A kilencvenes évek óta számtalan 1800-as évek elején játszódó, Austen inspirálta romantikus regény jelenik meg minden évben, és feldolgozásaik is igen népszerűek.

Hollywood az #OscarSoWhite 2016-os botránya után vezetett be alapvető változtatásokat, amelyek nyomán sokkal több rasszból származó szereplőt vonultatnak fel a filmek. A XIX. századi úri Angliát először a Refinery 29 mutatta be kevert rasszú társadalomként. A cég rövidfilmje azonban messze nem gyakorol olyan hatást, mint a Netflix feldolgozása. A színes szereplőgárdát látva sokan felháborodtak a Twitteren, és történelemhamisítást emlegetnek.

A politikai korrektség pártolói tapsolnak, és gyakorta hivatkoznak arra, hogy végre bemutatják a XIX. századi Európa előkelő fekete és távol-keleti kisebbségét is, tehát nincs igazuk az ellenzőknek, hogy ne lenne elképzelhető egy fekete herceg bemutatása. Néhány blogger úgy véli, teljesen mindegy, hogy mi reális és mi nem, hiszen a nyugati kultúrkör tele van szegény cselédlányok és hercegek Hamupipőke-történeteivel, amelyek szintúgy kevéssé valósak, mégis minden kislány álmát testesítik meg. Miért ne lehetne akkor eltérő rasszú szereplőket felvonultatni?

A probléma azonban, hogy aki kicsit is ismeri az angol társadalmi berendezkedést, pontosan tudja, hogy azok a családok, amelyek tizen-huszon generációkra vezetik vissza a családfáikat, soha nem engedtek volna maguk közé a fehéren kívül más bőrszínt. Meghan Markle csatája a brit pletykalapokkal is többek között a jól csomagolt rasszizmusnak köszönhető. Ezért tesz a hasonló szereposztás hiteltelenné bármely mesés történetet. Ugyanis minden tündérmesének van valós alapja. Cselédlányokból lettek hercegnők? Aligha. Azonban nyílt titok volt, hogy az arisztokrata fiúk első kapcsolatai a cselédlányok voltak, akik naiv fiatalként a szőke hercegről álmodtak. Továbbá Angliában mint tengeri kereskedő országban valóban élt vagyonos fekete és távol-keleti kisebbség, akiket szívesen fogadtak az úri szalonokban, de a brit életérzésbe nem fért bele, hogy a pénzarisztokráciát egy napon említsék a kék vérrel. Ebben a tekintetben Franciaország vagy az amerikai Dél (éppen a francia örökség miatt) sokkal megengedőbb volt. Nem lenne tehát semmi baj, ha Quinn regényeinek helyszínét a csatorna vagy az óceán túloldalára tenné át a Netflix.

Manuel Doria, a Riói Egyetem filozófusa állapította meg, hogy a politikai korrektség juthat nagyon félrevezető eredményre. Az eszme hiába akar eredetileg jót, tágítani az emberiség látásmódját, felhívni a figyelmet marginális problémákra, eltúlzott formában éppoly káros és éppoly ideológiailag meghatározott, mintha egyáltalán nem lenne. Max Tholl luxemburgi újságíró szerint azért van szükség a politikai korrektségre, mivel ez jelenti a garanciát a diszkriminációmentes vitára. Ezzel szemben Alexander Grau német újságíró szerint a politikai korrektség valójában morális korrektség, tehát nem kell külön kiemelni, hiszen mindenki sajátja.

Kivéve a Netflixet és a hollywoodi stúdiókat. Míg ugyanis fekete herceg lehet, sőt szükséges, az idősebb nő és fiatalabb férfi kapcsolata nem elfogadható. A streamingóriás egy másik romantikus sorozatában, a Sherryl Woods regényeiből készült Édes magnóliákban ugyanis a főszereplőnő pontos életkora nincs megadva, de könnyen kiszámolható, hogy a negyvenes évei elején járhat, mikor húsz év házasság után férje elhagyja egy fiatalabb nőért, ő pedig beleszeret fia baseballedzőjébe. Az írónő kifejezetten leírja, hogy az edző harmincéves, tehát fiatalabb a főszereplőnél. Ez a Netflix számára nem elfogadható, a feldolgozásban az edző és az anya egykorúak. A politikai korrektség nem terjed ki a kor kliséinek lebontására, csak a bőrszín számít. Hasonló a helyzet a súly tekintetében. A hollywoodi stúdiók a romantikus vígjátékok főszerepeit csak tökéletes színésznőknek adják, a teltebb alkat kizárólag a vicces szerepeket kaphatja meg.

Tény, hogy a politikai korrektség nevel, ám kérdés, mire. Ha a diszkriminációmentesség a cél, az miért nem vonatkozik minden társadalmi csoportra? Az ilyenfajta előnyben részesítés miért nem számít nem politikai­lag korrektnek?

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.