A halhin-goli incidens

A japán hadsereg kegyetlenkedései, a tömeggyilkosságok mindmáig rányomják bélyegüket a kínai–japán kapcsolatokra. A nankingi mészárlás – még a kor brutalitásai közepette is – szörnyűséges volt.

2019. 08. 07. 13:54
Russia's President Putin and his Mongolian counterpart Elbegdorj take part in festivities to mark the 75th anniversary of the victory in the Battle of Khalkhin Gol in Ulan Bator
Putyin veteránokkal Ulánbátorban a halhin-goli csata 75. évfordulóján, 2014-ben Fotó: Reuters
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Japán számára az 1930-as évek a katonai sikerek jegyében teltek el. A szigetország szétverte a nála sokkal nagyobb, de mélyen megosztott Kína hadseregeit, kedve szerint szállta meg Mandzsúria óriási területeit, és biztosította a számára létfontosságú nyersanyagokat és piacokat.

A japán hadsereg kegyetlenkedései, a tömeggyilkosságok mindmáig rányomják bélyegüket a kínai–japán kapcsolatokra. A nankingi mészárlás – még a kor brutalitásai közepette is – szörnyűséges volt.

Japán számára a stratégiai dilemma az volt, hogy a terjeszkedés következő állomása a Szovjetunióhoz tartozó Szibéria elfoglalása legyen-e, vagy pedig a csendes-óceáni térségben lépjen az Amerikai Egyesült Államok megtámadása után.

Putyin veteránokkal Ulánbátorban a halhin-goli csata 75. évfordulóján, 2014-ben
Fotó: Reuters

Az USA éberen figyelte a térségben bekövetkező eseményeket, de az amerikai tömeghangulat miatt aktívan nem avatkozhatott bele az események menetébe. A hírszerzés megszerezte a szuperbiztosnak tartott japán kódokat, így pontos tudomása volt a várható eseményekről.

Az európai vezető hatalmak – főleg a katonai vereség után Franciaország – periferikus szerepet játszottak az ázsiai eseményekben. Nagy-Britannia elveszítette a világ egyik legjobban védett támaszpontját, Szingapúrt, ahol a japán támadó erők létszáma a védekező angol erőknek a harminc százaléka körül volt. A brit miniszterelnök vizsgálatot követelt, de erre soha nem került sor.

Ebben a helyzetben felértékelődött Mongólia szerepe. Japán számára logikus lépés volt, hogy elfoglalja az országot, és hídfőállást épít ki a Távol-Keleten a Szovjetunióval szemben. Mongólia felkészült a japán támadásra, de a rendelkezésre álló erői túl csekélyek voltak. 1935-ben bevezették a kötelező katonai szolgálatot, és 1938-ra az ország a nemzeti jövedelem 53 százalékát fordította védelemre!

Mongólia a Szovjetunióhoz fordult. 1936-ban megkötötték a kétoldalú kölcsönös segítségnyújtási és barátsági szerződést. Japán a Kínától elvett Belső-Mongóliában, amely ma Kína része, azzal próbált pozíciókat szerezni, hogy visszahozza Dzsingisz kán kultuszát. Az eredmény Tokió számára kiábrándító volt. Ugyanakkor tény az is, hogy a második világháborút követően Kína csak a mongóliai népszavazás után volt hajlandó elismerni az ország függetlenségét.

Már 1937-től szovjet csapatok állomásoztak Mongóliában. 1938-tól rendszeressé váltak az összecsapások a japán erőkkel. 1939-ben szabályos háborús helyzet alakult ki. A hadakozás május 11-től megszakításokkal szeptember 16-ig tartott. Mindkét fél folyamatosan növelte hadseregeinek létszámát. A mongol erők szerepe periferikus volt.

Az ütközet végére a szovjet veszteség nyolcezer fő, míg a japán saját adataik szerint 8500, ugyanakkor a szovjet adatok szerint 60 ezer fő volt. Háromezer japán katona esett fogságba. A nyolcvan éve, 1939 augusztusában vívott csatában a japán hídfőállást három nap alatt szétverték.

A szovjet és a mongol csapatok tevékenységét nagyban segítette, hogy az egyik legismertebb szovjet hírszerző, Sorge Japánból mindent előre jelzett a moszkvai vezetésnek.

A csatatér viszonylag kis területen feküdt. Húsz kilométer volt a mélysége, és 74 kilométer a szélessége. Itt vetette be először a szovjet hadvezetés a levegő-levegő rakétákat, amelyek képesek voltak a japán gépeket nagy távolságból megsemmisíteni. E csatában alkalmazta először a légierő a levegő-föld rakétákat is.

Az események hatására Japán fegyverszünetet kért, amelyet Moszkvában 1939. szeptember 16-án aláírtak. A szovjet haderő a halhin-goli csata után egy nappal megtámadta Lengyelországot, és a Molotov–Ribbentrop-paktumnak megfelelően elfoglalta az ország keleti területeit.

A mongóliai szovjet erők parancsnoka Zsukov volt, aki azt a parancsot kapta Sztálintól, hogy a megvert japán erőket a csatatéren túl ne üldözze. A csata – vagy ha úgy tetszik, a szovjet–japán háború – a Távol-Keleten a második világháború előfutára volt.

Japán elszenvedte első katonai vereségét. Ennek lett következménye, hogy 1941 decemberében az Egyesült Államokat támadta meg a Csendes-óceán térségében. Érdekes fejlemény volt, hogy amikor Németország 1941-ben megtámadta a Szovjetuniót, Japán nem támadott, sőt amikor a német erők már Moszkva, Leningrád és Sztálingrád előtt harcoltak, akkor sem lépett be a háborúba.

Sorge azt jelentette Tokióból, hogy Japán nem fog támadni. Ennek hatására vonták el a szovjet csapatokat a Távol-Keletről, és vetették be a történelem egyik legnagyobb ütközetében, 1943 nyarán a kurszki csatában.

A három „nagy” 1945-ös jaltai találkozóján Sztálin megígérte Rooseveltnek és Churchillnek, hogy az európai háború vége után három hónappal beavatkozik az ázsiai háborúba, és segít szétverni a japán erőket.

A szovjet vezetés tartotta is ehhez magát. 1945. augusztus 6-án az USA ledobta a történelem első atombombáját Hirosimára, majd három nappal később Nagaszakira. Időközben – augusztus 8-án – a szovjet vezetés hadat üzent Japánnak, és 12 nap alatt szétverte a japán hadsereget Mandzsúriában. Az utolsó kínai császár, Pu Ji, aki a japánok bábja volt, augusztus 16-án szovjet fogságba esett.

A halhin-goli csata sok kérdést megválaszolt. Japán nem volt verhetetlen, az Egyesült Államok számára a Japán elleni háború és annak legyőzése létkérdés volt, és ebben a háborúban, ha időlegesen is, de egy táborba került a Szovjetunióval. A Szovjetunió, miután – igaz, csak néhány napig, de – részt vett a Japán elleni háborúban, részt vehetett az ázsiai béketárgyalásokon is, és ott volt, amikor a japán haderő szeptember 2-án egy amerikai romboló fedélzetén aláírta a feltétel nélküli kapitulációt.

A csata következménye volt az is, hogy Japán a szárazföldi háború helyett a tengeri hadviselésre készült fel. Úgy támadta meg az USA-t, hogy arról még a szövetségeseit sem tájékoztatta.

A gyors japán győzelmek azonban csak időlegesek lehettek, mivel az USA tartalékai messze felülmúlták Japán lehetőségeit. A japán katona brutális és fanatikus volt. A kapituláció után évtizedekkel míg mindig voltak olyan japán katonák és alegységek, amelyek tovább harcoltak Délkelet-Ázsia különböző dzsungeljeiben. Az amerikaiak kiszámolták, hogy a japán szigetek elfoglalása egymillió amerikai halottat jelentene. Ez volt az egyik oka az atomfegyver bevetésének.

Tíz évvel ezelőtt, a csata hetvenedik évfordulóján magas szintű orosz küldöttség utazott Mongóliába Medvegyev orosz államfő vezetésével. A túlélők kitüntetéseket kaptak, és újra hangsúlyozták, hogy a győztes csata mit jelentett Moszkvának és Ulánbátornak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.