A kisgép és a kutyatej

Nálunk nincs hulladékudvar, évek óta egy cigány ember járja a várost az ócska kisteherautójával.

Hanthy Kinga
2019. 07. 03. 12:06
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ki ne cserélje, mondta a szerelő, miután ötezerért tüdővel átfújta a FÉG kazán őrlángjának csövét. Ilyet többet nem kap. Ezek a maiak már semmit nem érnek. És így beszélt a hűtő- és a mosógépszerelő, a fűnyíróélező és a rádióműszerész, így beszélt minden szaki, miközben átláthatatlan műhelyében elővarázsolta az alkatrészt. Ezek a kisebb-nagyobb gépek ugyanis még akkor is működtek, amikor a kilencvenben születettek úgy gondolták, hogy a szocializmus a második világháború előtt volt. Igaz, hangosak voltak, meg sokat fogyasztottak, ha valaki porszívózott, arról az egész ház értesült, és a régi emberek óvakodtak is, hogy lecseréljék őket. Nem így voltak szocializálva. Még nem gondolták, hogy a gyerekeik, unokáik évente többször is váltják a mobiljukat. Aztán elérkezett az idő, ahogy mindennek eljön az ideje.

A FÉG kazán kifeküdt, a fridzsider eresztett, a porszívó elveszítette a szívási képességét. Újat kellett venni. Szépet, drágábbat, halkabbat. És igaz, hogy az új csinos és halk is, csakhogy elég gyengécske. A háztartási turmixgép olyan dekadens, hogy alig forgatja a kést, a porszívó felmelegszik és megáll, ha garzonnál nagyobb területen kell teljesítenie, a mosógépnél pedig két év alatt olyan rejtélyes hiba keletkezik, hogy kompletten ki kell dobni. Ezen nincs mit javítani, mondja tízezerért a szaki, vagyis a márkaszerviz küldötte, aki már nem sötét és rendetlen műhelyben ül, hanem szép világos üzletben, amelyben sokkal drágábbért sokkal kevesebb dolgot tud megoldani, mint az elődje.

Nem tudjuk, ki lehetett, aki felismerte, hogy a legrosszabb üzlet a jó minőség. Biztosan nem a szovjet blokkban élt, ahol ez nem volt fontos. Az emberek így is, úgy is ültek a munkahelyükön, hiszen nem volt munkanélküliség, sem bérharc, és még senki nem hallott az innovációról. Volt viszont nagy szovjet erő, mindenben, nem csak a hatalomban. Az volt a gépekben is.

Ám valaki egyszer szörnyű álmot látott. Ülnek a munkások a gyárban, és nincs mit tenniük, mert nincs vásárló. Mit kellene csinálni, hogy az emberek ne harminc évig használják ugyanazt a mosógépet, porszívót, robotgépet? Hát mit? Sokkal rosszabbat kell gyártani. És íme, megszülettek az új világ fejlett technológiájának gyermekei, a „jó, ha a garanciaidőt kibírja” feliratú gépek, amelyek alig pörögnek, rosszul szívnak, és pillanatok alatt leégetik a szivattyújukat, ám ezzel sok-sok embernek adnak munkát. Meg lett mentve a világ. Hiszen valaki összerakja, a másik szervizeli, vagyis kiszállási díjért ingatja egy kicsit a fejét, a harmadik meg elviszi a rosszat az erdőbe, pardon, a hulladékudvarba. Ott szétszedik és újrahasznosítják.

Bár nálunk, ahol nincs hulladékudvar, évek óta egy cigány ember járja a várost az ócska kisteherautójával. Mindenki messziről megismeri, és integet, amikor ott áll a kapuja mellett a rossz hűtőgép. És akkor ez az ember, akinek nincs szaktudása, nem végzett el egyetlen OKJ-s tanfolyamot sem, felpakolja a gépet, hazaviszi, szétszedi, ami hasznos belőle, azt eladja, a többit meg kiviszi az erdőbe. Hová máshová vinné? És mindez azért van így, mert a világ nem működik normálisan, pontosabban már nem is tudjuk, hogy mi a normális. Azt hisszük, hogy a nagyanyáink még tudták.

Ja, a régi fűnyírónknak eltörött a kése. És mivel már legalább ötéves volt, és már az a gyár is bezárt, pontosabban csődöt jelentett, amelyik gyártotta, nem volt alkatrész. Újat kellett venni. Hát ez az új tényleg szép, halk, elegáns, könnyű, igaz, kétszer kell végigtolni ugyanazon a sávon, mert igazán tapintatos. A kutyatejet például elsőre tiszteletben tartja.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.