A magyar nyelv szülőföldjén

Ha vasúton, közúton vagy akár gyalog érkezünk Sátoraljaújhelyre és Széphalomra, a magyar nyelv szülőföldjén járunk, s lelkünkbe költözik valami megfoghatatlan érzés.

Balázs Géza
2019. 08. 02. 9:06
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Balassa Iván, atyai tanítómesterem szerettette meg velem a Bodrogközt. Szabó Károlyné, Vali néni egy természetjáró szakosztály vezetőjeként túrázni vitt a Zemplénbe, s gyermekkoromban még végigutaztam a bodrogközi-zempléni kisvasúton. Szívesen visszajárok e tájra. Az ország közepe felől érkezve, Miskolc után a Tokaji-hegy látványa jelzi: közeledem. De még meghatározóbb kelet felől, a Bodrogközből érkezve, akárcsak a honfoglalók, mondjuk a pácini honfoglalás kori temetőből megpillantani a Sátor-hegyek (öt sátor) sziluettjét. A honfoglalók helyébe képzelhetjük magunkat: isteni jelek vesznek körül, megérkeztünk, letelepedhetünk. Ahogy Demjén Ferenc Honfoglalás című dalában szerepel: „az a hely, ahol élsz: világnak világa”. Sőt: „ez a föld a tiéd, ha elmész, visszavár!”

Megszólít e táj. Így lettem már gimnazista koromban a kisvasutak ügyének szószólója, a vasútnéprajz megalapítója. Első hívásra rögtön bekapcsolódtam a széphalmi A Magyar Nyelv Múzeuma küldetésének, programjának kialakításába. A múzeum 2008-ban nyílt meg, és egy szerencsés lépéssel – nyelv és irodalom szervesen kapcsolódik – később a Petőfi Irodalmi Múzeum kötelékébe került.

A Sátoraljaújhely melletti Széphalmot (akkor még Kisbányácska) Kazinczy Ferenc választotta lakóhelyéül. Mártíromsággal is felérő hat és fél éves fogsága után – nehéz anyagi helyzetben – ideköltözött, házat épített, családot alapított. És innen szervezte az irodalmi, közösségi életet felrázó nyelvújítást; amit akár a modern Magyarország egyik alapjának is tekinthetünk. Nem túlzás, hiszen a nyelvújítás (nyelvi reform) szorosan kapcsolódik a további reformokhoz, mintegy megalapozza őket. Ha ugyanis nincs kifejező, árnyalt, egységes kommunikáció, akkor nincs együttműködés, így reform, jól működő gazdaság sem.

A Kazinczy vezette klasszikus nyelvújításról általános vélemény, hogy ez tette a magyar nyelvet modernné. Más nyelvűek, más emberek lennénk, ha nem lett volna Kazinczy. Petőfi meghatott mondatokat jegyez fel 1847-ben Kazinczy széphalmi sírjánál: „Ujhelytől félórányira éjszak felé esik Széphalom, Kazinczy Ferenc egykori lakása. Nevét megérdemli, mert festői szépségű táj. Különben pedig szent hely, szent az öreg miatt, kinek ott van háza és sírhalma. Kötelessége volna minden magyarnak életében legalább egyszer oda zarándokolnia, mint a mohamedánnak Mekkába…” Sárospataki diákéveiről szólva Móricz Zsigmond mondta: „A Kazinczy házához kivittek bennünket Széphalomra, s ez egy életre elhatározó befolyást gyakorolt rám.”

Széphalom a magyar nyelv otthona, de az azt övező táj Bodrogköz és Zemplén révén a magyar nyelv szülőföldjének is tekinthető. A bodrogközi gazdag IX–X. századi temetők jelzik, hogy nagyon fontos helyszíne, hatalmi központja lehetett e hely a honfoglalásnak. A Karos melletti temető helyén kialakított régészeti park 2007 óta nemzeti sírkertnek számít. Tehát innen terjedhetett el a magyar nyelv a Kárpát-medencében. A középkorban a közeli boldvai bencés kolostort említi az első magyar nyelvű szövegemlék, a Halotti beszéd. E tájon született meg 1590-ben Károli Gáspárnak az irodalmi nyelvet felvirágoztató munkája: a vizsolyi biblia. Ott segédkezett mellette Szenczi Molnár Albert, a későbbi nyelvtudós, szótárkészító és zsoltárfordító. Nem feledkezhetünk meg a sárospataki kollégium szellemi kisugárzó erejéről sem.

Ha vasúton, közúton vagy akár gyalog érkezünk a Sátor-hegyek tövében fekvő Sátoraljaújhelyre és Széphalomra, a magyar nyelv szülőföldjén járunk, s lelkünkbe költözik valami megfoghatatlan érzés. Nyelvi írásban persze nem menekülhetünk a pontos meghatározástól: megragad bennünket a magyar múlt, kultúra és nyelv bonthatatlan kapcsolata iránti elkötelezettség.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.