Az igazi

A ruha megtalálása pszichológusok és stylistok szerint sem egyszerű, a menyasszonyok sokszor hónapokat töltenek azzal, hogy szalonról szalonra járva akár több száz ruhát is felpróbáljanak.

2020. 03. 09. 15:09
An Iraqi woman enters a wedding dresses shop in the holy Shi'ite city of Najaf
Érdeklődő iraki nő egy esküvőiruha-szalon előtt Nedzsefben. Átszervezések Fotó: REUTERS/Alaa al-Marjani
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Igent mondasz a ruhára? – kérdezi az eladó minden rész végén a menyasszonyok között ikonikus sorozatnak számító menyasszonyiruha-kereső realityben, hogy a szereplő könnyek között bólinthasson rá álmai ruhájára. Az „igazi” megtalálása pszichológusok és stylistok szerint sem egyszerű, a menyasszonyok sokszor heteket, hónapokat töltenek azzal, hogy szalonról szalonra járva akár több száz ruhát is felpróbáljanak. A folyamat megterhelő, hiszen az arának a legjobb formáját kell mutatnia a nagy napon, tehát a ruhának minden előnyös vonalat ki kell emelnie, az előnyteleneket pedig el kell fednie. Sok menyasszony ekkor szembesül először tökéletlenségeivel.

Ráadásul nem mindegy, milyen évszakban, milyen helyszínen rendezik meg az esküvőt, lesz-e egyházi szertartás, táncolnak-e és így tovább. Megannyi kérdés, amely befolyásolja az anyagot, a szabásvonalat, a színválasztást. Ezek a döntések sokak számára átláthatatlanok, és újabb stresszfaktort jelentenek az amúgy is nehezen rendszerezhető esküvőszervezés közepette. A rossz hír pedig az, hogy mindezt most a koronavírus miatti gyárleállások is negatívan befolyásolhatják.

A globalizált divatipar úgy működik, hogy a tervezők legnagyobb része ugyan saját hazájában vagy a világ divatfővárosaiban veti papírra a legújabb dizájnokat, a gyártás azonban többnyire Kínában történik, különösen a menyasszonyi ruhák esetében. Innen kerül később a boltokba vagy a nagykereskedőkhöz az adott darab.

Az Amerikai Menyasszonyi- és Szalagavatóruha-ipari Szövetség kimutatása szerint a nyugati stílusú menyasszonyi ruhák nyolcvan százalékát Kínában készítik. Főként Kantonban és Sencsenben, amelyek, bár jóval délebbre helyezkednek el a karantén alá helyezett Vuhantól, a vírustól való félelem miatt az ottani gyárak sem üzemelnek, vagy legalábbis igen visszafogott termeléssel. Több amerikai és angol menyasszonyiruha-üzlet szerint az egyébként 12 hetes szállítást a gyárak jelenleg húsz hétre ígérik.

Egy menyasszonyi ruhát elkészíteni munkaigényes folyamat, amely különleges varrótudást igényel. Az egyedileg készített ruhák esetén a szalonokban leveszik a menyasszony méreteit, majd a kiválasztott modellt a gyár egyedileg varrja meg. A végső simításokat a varrónők készítik el már a helyszínen. Egy ruha körülbelül száz óra alatt lehet kész. Ez az idősáv viszont sokszorosára nőhet, ha nincsenek meg az alapanyagok, illetve nem dolgoznak a varrónők. Kína például a selyem alapanyagban tölt be fontos szerepet. Selyemhernyó-tenyésztés ugyan máshol is folyik, de Kína a piacvezető. A selyemhernyók hat-nyolc hétig élnek, a legtöbb gubót késő tavasszal szüretelik. Szakértők szerint, ha addigra feloldják is a karantént, a selyemkereskedelem akkor is csak nyár végére tud helyreállni. Már most érezhető a selyem drágulása a piacon. További probléma, hogy amint ismét megnyílnak a gyárak, a munkások valószínűleg nem azonnal tudnak mind újra dolgozni a betegségből való felépülés miatt, ez pedig tovább lassítja a gyártási folyamatot.

Európa- és Amerika-szerte a nagykereskedők körülbelül két hónapnyi ruhával rendelkeznek, ami megnyugtathatja az aggódó menyasszonyokat. Az estélyi ruhák iránt érdeklődők kerülhetnek nagyobb bajba, mivel a még működő gyárak szinte teljesen leálltak az estélyiruha-gyártással, hogy pótolják a menyasszonyi ruhák iránti keresletet. Több cég pedig már bejelentette, hogy ideiglenesen átszervezik a gyártást Thaiföldre, Srí Lankára, Bangladesbe, Vietnamba és Törökországba. Ez azonban – állítja Lisa Carson esküvőiruha-tervező – nem oldja meg a kínai alapanyag hiányát.

Érdeklődő iraki nő egy esküvőiruha-szalon előtt Nedzsefben. Átszervezések
Fotó: REUTERS/Alaa al-Marjani

A helyzet súlyosságát az autóiparban például a Fiat gyártása is mutatja: az 500L-t Szerbiában szerelik össze, de az alkatrészek Kínából érkeznek.

A Fiatnak le kellett állítania szerbiai gyárát, mivel a gyárleállások miatt nem érkezik elég alkatrész.

A hazai szalonok igyekeznek megnyugtatni a menyasszonyokat. Az egyik neves budapesti szalon képviselője például kifejezetten felháborodott a kérdésen, hogy a koronavírus befolyásolhatná-e a menyasszonyiruha-üzletet, mivel az idei modellek már nyolc hónapja megérkeztek a hazai raktárakba, tehát véleménye szerint nincs veszélyben a szezon. A következő évről pedig úgy nyilatkozott, hogy csak most zajlanak a divatbemutatók, még hónapokig nem várható szállítás, és fél év múlva csak normalizálódik a helyzet. Problémát jelenthet azonban, hogyha a menyasszonyok amúgy is felfokozott idegállapotban szembesülnek az esetleges szállítási nehézségekkel, akkor pánikszerűen hívogatni kezdik a szalonokat.

Magyarországon ez kevéssé valószínű, mivel a hazai arák a világon szinte egyedülálló módon intézik a ruhavásárlást: bérléssel. Ez angolszász környezetben elképzelhetetlen. Ott a több ezerdolláros vagy -fontos ruha komoly része az esküvői költségvetésnek. Itthon általában kisebb büdzsével dolgoznak a párok, százfős esküvőt három- és ötmillió forint között rendeznek. Az étterem, a fotós, a torta, a dekoráció, a ceremóniamester, a DJ és az egyéb szolgáltatók azonban felemésztik az esküvőre szánt összeget, így ruhára körülbelül 50 és 300 ezer forint között költenek a menyasszonyok. Ebből többnyire varrónő által készített koppintott darab jön ki, vagy márkás ruha egy hétvégére szóló kölcsönzése. A kölcsönzött ruhák pedig természetesen már jóval a szezon előtt megérkeznek a szalonokba, így azokat nem érinti a vírus miatti leállás.

A probléma az átlagtól eltérő méretű hölgyek esetében adódhat, vagy azoknál, akik szeretnék megvenni álmaik márkás ruháját. Ha szerencséjük van, akkor az európai és amerikai nagykereskedőknek van raktáron a kívánt darabból, ha viszont nincs, akkor jelenleg biztos hosszabb szállítási időkkel kell kalkulálniuk.

A másik megoldás, hogy hazai cégekkel dolgoztatnak. Baksa Tímea, az Eternity Szalon vezetője szerint azok a cégek, amelyek Magyarországon varratnak, kevésbé érintettek a koronavírus okozta problémában. Ők például francia csipkével és török alapanyagokkal dolgoznak, ahol nincs ellátási nehézség. De ő is hallott rémtörténeteket, hogy milyen késésekre lehet számítani.

Az iparági szereplők nyugtatni próbálják az arákat, de arra biztatják őket, hogy a napokban próbáljanak dönteni esküvői megjelenésükről, ha a nyáron mennek férjhez. Ha koszorúslányaik is lennének, akkor az ő ruhájukat is érdemes már most megrendelni. A magyar menyasszonyok ráadásul örülhetnek, hogy a kínai lezárás miatt több tervező ruhái nem érkeztek meg időre az európai divathetekre, így a tervezők nem tudnak részt venni London, Milánó és Párizs show-in. (Az utcai viseletről szóló divatheteken is több bemutatót töröltek az olaszországi járvány miatt.) A ruhakésések, illetve a show-k hiánya nyomán az iparági beszerzők sokkal kisebb palettáról válogatnak a következő szezonhoz. Így számos tervező kénytelen alternatív árusítási formát keresni, ami leginkább az internetes leárazás lesz. Olyan márkás termékeket lehet tehát valószínűleg az idén jóval olcsóbban, közvetlenül a tervezőtől, online megvásárolni, amelyek eddig a magyar közönség számára elérhetetlennek tűntek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.