Dzsandzsavídok

A szudáni fővárosban száz fölé emelkedett az áldozatok száma azt követően, hogy a múlt hét elején a karhatalom egységei könyörtelenül felszámolták a hónapok óta tartó békés ülősztrájkot. Az országot harminc évig irányító diktátor, Omar el-Basír távozását a szudáni tömeg még áprilisban el tudta érni, ám az önkényuralmi rendszer alappillérei, a hadsereg vezetői még tartják magukat.

Sebesült tüntetők ellátásukra várnak egy kartúmi kórházban. Megfélemlítve Fotó: Mohamed Nureldin Abdallah Forrás: Reuters

Május második felében megszakadtak a tárgyalások a szudáni Kartúmban az Ideiglenes Katonai Tanács, a TMC és a civilekből álló ellenzéki szervezet, a Szövetség a Szabadságért és Változásért, az FFC között. Ez utóbbi politikai tömörülés két hónapja folytatott ülősztrájkot a vezérkari főnökség előtti téren és a környező utcákban, mégpedig azért, hogy felerősítsék a nép hangját, amellyel befolyásolni akarták a hatalom és a lakosság közötti tárgyalásokat.

Idén április 11-én a katonák letartóztatták az eddigi elnököt, Omar el-Basírt, aki harminc évig diktatórikus eszközökkel irányította a 41 milliós, nagy többségében szunnita muzulmán Szudánt. Szerte az országban hónapok óta tüntetések zajlottak a kenyér árának háromszorosára emelkedése miatt. A gazdasági válság nem akart megszűnni, az infláció a hivatalos adatok szerint hetven százalék volt, de a valóságban egyesek szerint elérte az 140 százalékot is, fellépett az áruhiány, akadozott az üzemanyag-ellátás. Hosszas egyeztetés után a katonaság felső vezetése kihátrált az elnök mögül, a diktátort letartóztatták. Omar el-Basír megbuktatásával közvetlen környezete úgy érezhette, hogy a nép már megkapta, amit akart, így ők megkezdhetik a hatalmuk átmaszkírozását, amelyet végtelenül demokratikusnak írhatnak le.

Megalakult az Ideiglenes Katonai Tanács, amely a gyeplőt a kezében tartotta. A katonák rögtön az elején elkövettek egy szarvashibát, ugyanis a nyolcfős tanács vezetői posztjára a volt alelnököt, Ibn Auf tábornokot választották meg. Ebből csak a vak nem látta, hogy miről is van szó: egyszerű hatalomátmentés folyik. Ezt villámgyorsan helyesbíteni kellett, nehogy kirobbanjon egy valódi forradalom, és gyorsan kijelölték a TMC új vezetőjét, a kevéssé ismert al-Burhan tábornokot.

Jól kezdődtek a katonai vezetés és a civil szféra közötti tárgyalások, ám a kezdeti nekilódulás után a részletek kidolgozásánál zátonyra futottak. A felek megállapodtak arról, hogy a politikai átmenet hossza három év lesz. Ez idő alatt vegyes összetételű, katonai és civil ideiglenes kormány fogja irányítani az államot. A „vegyes” kérdésén akadtak el a tárgyalások: a katonák úgy gondolták, hogy a polgárok nem kaphatnak többséget a kormányban, míg a civilek ennek épp az ellenkezőjét vallották. Május 20-án megszakadtak az egyeztetések.

A katonáknak volt idejük megtervezni az ülősztrájk felszámolását. Már napokkal a rajtaütés előtt a fővárosba összpontosították a vidéki erőket. Feltűntek a tiltakozók „megfegyelmezésében” az április óta eltűnt el-Basír szolgálatában álló belső kémelhárítás emberei. A rendőrséget hosszú bambuszbotokkal szerelték fel, amelyek rendkívül alkalmasak a tömegoszlatáshoz. A fő erőt azonban a paramilitáris csapatok, a gyors reagálású egységek adták. Parancsnokuk Mohamed Hamdan Dagalo tábornok, a TMC elnökhelyettese, aki azoknak az egységeknek a feljebbvalója, amelyek a nyugat-szudáni Dárfúrban követtek el a 2000-es évektől tömeggyilkosságokat: falvakat gyújtottak fel, és etnikai tisztogatást hajtottak végre. A dzsandzsavíd milíciák betették a lábukat Kartúmba. Az elvileg a szudáni hadseregbe besorozott fegyveres csoportok az urai a főváros életének, „visszaállították a közrendet, és érvényt szereznek a sariának”, a muzulmán jogrendnek. Teljes autonómiát élveznek, megőrizhették fegyvereiket, külön finanszírozás jár nekik.

Sebesült tüntetők ellátásukra várnak egy kartúmi kórházban. Megfélemlítve
Fotó: Reuters

Hajnalban hajtották végre az akciójukat, amikor eleve kevesen tartózkodtak az ellenzéki táborokban. Példát kellett statuálniuk, hogy az ellenzéki csoportoknak eszükbe se jusson még egyszer ilyen tüntetésbe kezdeni. Lezárták a menekülő útvonalként szóba jöhető hidakat, és módszeres alapossággal kiűzték az ülősztrájkot folytatókat. A milíciák élestölténnyel lőtték az ellenzékieket, a rendőrség pedig botokkal támadt rájuk. A több mint száz halott mellett a kórházak összesített jelentései szerint legalább hétszáz sebesült volt. Számos nőt ott helyben megerőszakoltak, mert úgy tartották róluk, azzal, hogy csatlakoztak a tüntetőkhöz, csak a szexet keresték. Ez is a megfélemlítés egyik eszköze: legközelebb meggondolják, hogy mibe keverednek.

Az Ideiglenes Katonai Tanácsnak kész volt a mondanivalója, mire a történtekre elő kellett állni a magyarázattal. Bűnözők férkőztek az ülősztrájkot folytatók közé, ezért kellett ezt feloszlatni, hogy ne jelentsenek veszélyt a közrendre és az állambiztonságra. A katonai tanács ugyanakkor bejelentette, hogy kilenc hónapon belül általános választást tartanak Szudánban. A kérdés csak az, hogy betartják-e a szavukat, és milyen körülmények közt kerül majd sor a választásra. A hadsereg a kemény fellépés mellett kötelezte el magát.

Történt mindez azt követően, hogy a TMC elnöke, Abdel Fattah al-Burhan felkereste a térségben a legfőbb szövetségeseit. A tábornok a közelmúltban járt Egyiptomban, az Egyesült Arab Emírségekben és Szaúd-Arábiában. Csak sejteni lehet, hogy ezekben az országokban milyen tanácsokat kapott az ellenzékkel való tervezett leszámolásról. Az arab koalíció oldalán Szudán tízezer szárazföldi katonával vesz részt a jemeni harcokban, ami jelentős létszám. Omar el-Basír ilyenformán tudta meghálálni a Szaúd-Arábia vezette szövetségnek azt a segítséget, amely a gazdasági válságban a szudáni rezsim fennmaradásához szükséges volt.

Burhan tábornok sem érkezett haza üres kézzel. Az Egyesült Arab Emírségek 300 millió dolláros segéllyel segíti Szudánt, nem beszélve az ingyenes üzemanyag-szállítmányokról. Rijád is felajánlott humanitárius gyorssegélyt, és emlékeztetett arra, hogy Kartúm az elmúlt években mintegy kétmilliárd dollár értékben segítséget kapott tőle. Az Öböl-térségben félmillió szudáni vendégmunkás dolgozik, zömükben Szaúd-Arábiában, hazautalásaik jelentős mértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy Szudán még úgy-ahogy fenn tudja tartani magát a gazdasági válság viharában.

Mára Kartúm újból csendes. A jelek szerint a „forradalom” nem győzedelmeskedett.