Erkélyjelenet a kancellárián

Thomas de Maizière az egyik legismertebb német politikus, hivatalnoki családból származik. 1954-ben született, és édesapja vitte be az utolsó NDK-kormányba. Egyike azon politikusoknak, akik az akkori Németország nyugati részéből átmentek a volt NDK területére, és ott hivatalt vállaltak.

Huszonnyolc évig volt hivatalban. Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Szászországban hat különböző államtitkárságot és minisztériumot vezetett. Élete jelszava úgy hangzott, hogy aki nem veszi figyelembe és nem képes óvni az embereket, az ne akarjon miniszter lenni. 2005 és 2018 között már az egységes Németország kormányában miniszter. Volt belügy-, honvédelmi és kancelláriaminiszter is. 2018 decemberéig a német vezető kormánypártnak, a Kereszténydemokrata Uniónak (CDU) az elnökségi tagja.

Részt vett 2017-ben a kormányalakítási tárgyalásokon, amelyek során a cél az úgynevezett Jamaica-koalíció létrehozása volt. Ez azt jelentette, hogy a CDU/CSU, tehát a konzervatív oldal kívánt megállapodni a Zöldekkel és a Liberális Párttal. A tárgyalások elhúzódtak, és a Liberális Párt a megállapodás előtt öt perccel kihátrált a koalícióból. Így a CDU/CSU és az SPD kénytelenek voltak újra együtt kormányra lépni, holott ezt egyik fél sem akarta. A 2017-es választások után fél év kellett a kormányalakításhoz, ez az eddigi „csúcs” az NSZK történetében.

De Maizière úgy fogalmazott, hogy a tárgyalások leglényegesebb kérdése az volt, hogy a kancellária erkélyén készült felvételen ki hogyan látszik. Az átlagemberek ebből vonták le a következtetéseket a résztvevők fontosságáról. Azt írta, hogy amikor már eltűntek a kamerák, akkor kezdődtek az érdemi megbeszélések. Németországban a második világháború után még soha nem szakadtak meg a koalíciós tárgyalások. Erre az első és mindmáig az egyetlen példa 2017-ben volt.

De Maizière találóan állapítja meg tavaly megjelent Kormányozni című könyvében (Regieren), hogy a valóság mindig áthúzta a kormányprogramokat. A Merkel vezette első nagykoalíciónál (2005–2009) a kormányprogramban egy szó sincs a pénzügyi válságról, amely azonban bekövetkezett. A következő kormánynál (2009–2013) szó sincs az euró válságáról, holott – főleg a görög válság kapcsán – ez volt a realitás. A 2013–17 közötti nagykoalícióban a kormányprogram meg sem említi a migránsválságot. Mivel ez ugyanúgy nem volt előrelátható, mint a pénzügyi vagy az eurózóna válsága…

De Maizière könyve lényegében a német kormányok működését elemzi. Tényként írja le, hogy egy kabinetülés 45 percig tart, és ezeken szinte minden kérdés kapcsán előkerül a német és a nemzetközi konszernek részéről a nyomásgyakorlás. A pénzügyminiszter megbetegedett 2010 májusában, így Schauble helyett neki kellett elutaznia Brüsszelbe a pénzügyi válság megtárgyalására. Annak ellenére, hogy nem volt közgazdász, De Maizière-nek sikerült német–francia vezetéssel megállítani a pénzügyi világválságot. Sikeresen megvédték az eurót, és De Maizière elérte, hogy Németország ne legyen köteles átvenni az eurózóna egyes államainak adósságait.

De Maizière, aki rendkívül óvatosan fogalmaz a migránskérdés kapcsán, leírja, hogy a migránsoknak tiszteletben kell tartaniuk a német értékeket. Ugyanakkor nem írja le, hogy melyek ezek. 2015-ben kidolgozták az első menekültcsomagot, amely a Balkánt biztonságos térségként kezelte, de ekkor már késő volt. A szilveszteri kölni események után (2015–16) a közhangulat országszerte megváltozott, és a lakosság széles rétegei követelték a kitoloncolást. 2015-ben az Európai Unióban a migránskérdés kapcsán francia–német kezdeményezésre bevezették az adatcserét és az informatikai rendszerek összekapcsolását.

Az orosz utasszállító gép 2015-ös egyiptomi felrobbantása kapcsán megemlíti, hogy Nagy-Britannia lemondta valamennyi odairányuló légi járatát, Németország viszont felbecsülte, hogy ha leállítja a légi közlekedést, ez óriási károkat okozna Egyiptomnak, a turisztikai bevételek jelentős része kiesne. Ezért a német döntés úgy szólt, hogy továbbra is küldik a gépeket, de felszólították Egyiptomot a repülőtéri biztonsági előírások hatékonyabb betartatására. És 2015 augusztusában De Maizière feladata volt prognózis készítése a várható migrációról is. Korábban a balkáni háborúk után 800 ezer fő érkezett Németországba, míg 2015-ben az afgán embercsempészek úgy értékelték, hogy amennyi főt a miniszter megjelöl prognózisában, annyian szabadon jöhetnek.

Kormányzati vita volt 2015 szeptemberében az ellenőrzésről a német–osztrák határon. A bajorok nem voltak hajlandók a regisztrációra, mivel egy fő nyilvántartásba vétele 30-45 perc időt igényelt volna. A belügyminisztériumban zajló vitán a rendőrség és a tartományok a visszaküldés mellett érveltek. De Maizière úgy fogalmaz könyvében, hogy a határzárás kiváltotta volna a menekültek ellenállását, és összecsapásokra került volna sor. Ennek következményeként a migránsok megindultak volna a zöldhatár felé. A világsajtóban negatív fotók jelentek volna meg Németországról. Véleményem szerint a későbbi események sokkal negatívabb képet sugalltak, mint az akkori esetleges fényképek…