Érthető Bábel

Függetlenné kikiáltása óta Ukrajna tanácstalanul keresi nyelvét, kultúráját és identitását is. Ezeknek a törekvéseknek – nem túlzás kijelenteni – a nemzeti kisebbségek isszák meg a levét.

2019. 05. 03. 12:06
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Függetlenné kikiáltása óta Ukrajna tanácstalanul keresi nyelvét, kultúráját és identitását is, valamint serényen dolgozik a nemzetállam-építésen, amellyel pár évtizedet már elkésett. Ezeknek a törekvéseknek – nem túlzás kijelenteni – a nemzeti kisebbségek isszák meg a levét, amelyekben ellenségképet lát az ukrán állam. Közülük jelenleg egyértelműen a kárpátaljai magyarság sorsa a legmostohább. A háborús helyzet okozta veszteségek és a kisebbségek ellen irányuló politikai törekvések közismertek. Az utóbbi időben folyamatosan magyarellenes megnyilvánulásoktól és a magyarság jogainak csorbításától hangos a média.

Viszont, hogy a számos meghurcoltatás árnyékában a 151 ezer fős magyarság – jelenleg a kárpátaljai magyarság pontos lélekszáma csak megközelítőleg ismert, hiszen hivatalos, az egész országra kiterjedő népszámlálás 2001-ben volt utoljára Ukrajnában – hogyan próbált és próbál a határon túl megmaradni, dolgozni, gazdálkodni, tanulni és tanítani, ápolni a kultúráját vagy éppen gyakorolni a vallását, arról a legfrissebb képet a Magyar Szemhatár kötete adja.

Kárpátalja – ahogy Nagy István református lelkész hibátlanul megfogalmazza – „egy mai Bábel tornya, ahol még érti egymást az itt élő ember”. A kis Svájcként emlegetett régió „csak a 20. században 17 különféle impériumváltást, belső berendezkedést, fordulópontot, katonai megszállást élt meg”. Ukrajna függetlenné válása óta sem javult jelentős mértékben a régió helyzete, amelyre az évek óta húzódó polgárháborús helyzet nyomta rá igazán a bélyegét. A kárpátaljaiak számára az utóbbi hatása a behívások mellett leginkább a gazdaságban érhető tetten.

A kötet részletesen ismerteti Kárpátalja gazdasági helyzetét: egyöntetűen megállapítható, hogy a régió legnagyobb problémája a kivándorlás. Bár a jelenség nem új keletű, hiszen a helyi magyarok évtizedek óta a szomszédos országokban keresik a boldogulást. Sok kis- és középvállalkozó számára csillantotta fel a reményt és segítette elő a szülőföldön való megmaradást 2016-ban a magyar kormány által elindított Egán Ede Gazdaságfejlesztési Program, amelyről több pályázatot elnyert vállalkozó is beszámol a kötetben.

A gazdasági helyzetnél talán csak az oktatás problémája elkeserítőbb, amelyet szintén a képzett szakemberek elvándorlása – mondván, nem látnak odahaza perspektívát –, valamint az erőszakos ukránosítás határoz meg. A könyv egy ungvári oktatási intézményen keresztül mutatja be a magyar oktatás jelenéért és jövőjéért vívott napi szintű küzdelmet, valamint az intézmények fennmaradásának nehézségeit, példaként említve, hogy az alsó tagozatosok étkeztetése vagy a középiskolások tankönyvellátása is javarészt a szülők fáradozása, az egyházak, illetve az anyaország támogatása révén oldható meg.

Az Ungvári Nemzeti Egyetem egyik diákjának beszámolójából kiderül, hogy a felsőoktatásban tanulók is a kárpátaljai, valamint az anyaországi ösztöndíjakban keresnek kapaszkodót. A diákmunka nem igazán jöhet szóba, mivel szerintük itt – Budapesttel ellentétben – a munkáltató nem alkalmazkodik a diákok órarendjéhez.

Az esszék és tanulmányok a térséget érintő jelentős múltbéli eseményeket is tárgyalják, hogy az olvasó előtt is egyértelmű legyen: a kárpátaljaiak közéleti gondjai hosszú folyamat képződményei. A helyzetkép az érintettek személyes beszámolóitól válik igazán életszagúvá. A kötet szerzői az elemzések végén véleményt mondanak, tanácsot adnak, keresik a megoldást.

A tanulmányok rengeteg hasznos információval szolgálnak a kárpátaljai magyarokról, de nem utolsósorban megvilágítják az olvasó előtt a magyarság viszontagságos mindennapjait.

(A kárpátaljai magyarság a 21. században. Szerk.: Zékány Krisztina. Nap Kiadó, Budapest, 2018, 308 oldal. Ára 2500 forint)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.