Fekete tenger

A Hongkong körüli politikai válság Kínának nem jöhetett volna rosszabbkor. Nem elég Pekingnek az amerikaiakkal vívott kereskedelmi háború, most még a volt brit gyarmat ügyé-ben is lavírozásra kényszerül. A kínai vezetésnek szilárd a meggyőződése, hogy külföldről, mégpedig a tengerentúlról táplálják a hongkongi ­feszültséget.

Pósa Tibor
2019. 07. 14. 10:30
Anti-extradition bill protesters march to West Kowloon Express Rail Link Station at Hong Kong's tourism district Tsim Sha Tsui
A kiadatási törvény ellen tüntetnek Hongkongban, a Kínából emigrálók mentsvárában július 7-én Fotó: REUTERS Forrás: Reuters
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

E hónap első napján volt 22 éve annak, hogy Kína visszaszerezte Hongkong felett az ellenőrzést. Most nem kerítettek nagy feneket az egésznek, és különösen mellőzték az ünneplést Hongkongban. Más gondjai vannak a városnak. Hetekkel az évforduló előtt itt zajlott le az utóbbi évek legnagyobb politikai tüntetése. A szervezők szerint a 7,4 millió lakosú városban vagy kétmillióan vettek részt ezen a megmozduláson. Mindannyian feketébe öltöztek, mint a tenger színe vihar előtt. A hivatalos becslések alapján csak pár százezren voltak, de ez is szép szám. Azt jelzi, hogy valami baj van az „egy ország – két rendszer” elvvel, amelyről még a britekkel 1984-ben állapodott meg a Kínai Kommunista Párt első embere, Teng Hsziao-ping. A múlt század végén lehetségesnek látták, hogy egy országon belül két rendszer – szocializmus és kapitalizmus – működhessen, nagyrészt megőrizve a „városállam” politikai felépítményét. Peking elkötelezte magát, hogy ötven évig nem veszi el Hongkong alapvető jogait, biztosítja számára a félautonómiát, nem háborgatja pénzügyi és gazdasági rendszerét, legalábbis a megállapodás lejártáig, 2047-ig nem.

A közelmúltban kitudódott, hogy a város végrehajtó szerve, a kormány, élén a vezetőjével, Carrie Lammal olyan törvényt készít elő, amely alapján kiadhatnák a „gyanús személyeket” Pekingnek. Így a szárazföldi Kínában kell majd felelniük cselekedeteikért, nyilván az ott uralkodó törvények alapján állnának bíróság elé. Ez súlyosan érinti a hongkongi igazságszolgáltatás függetlenségét, ráadásul emberek ezreit.

Hongkong volt a Kínából emigrálók mentsvára. Élnek itt a harminc évvel ezelőtti pekingi diákmegmozdulások vezetői, a kommunistaellenesnek kikiáltott Falun Gong spirituális szekta tagjai, de szép számmal „disszidensek” is, akik a legkülönbözőbb politikai kérdésekben kerültek szembe az otthoni kommunista vezetéssel. Az egész történetnek az ad különös bájt, hogy a Kínai Kommunista Párt nem kérte a hongkongi kiadatási törvény felülvizsgálatát. Pekingben azzal példálóznak, hogy az eddig érvényben lévő rendelkezés alapján sem folyamodtak senki kiadatásához. Valószínűleg a hongkongi végrehajtó hatalom feje, Carrie Lam túlbuzgóan kezelte az ügyet, és megkérdezés nélkül kedvében akart járni a pekingi vezetésnek, amivel tömegtüntetéseket szabadított el. Lam asszony a tüntetések láttán megpróbált visszakozni: bocsánatot kért a megmozdulóktól, hogy „durva szavakkal” lázadónak minősítette őket, ezért Hongkongban is tízéves büntetés jár.

A tervezetet ugyanakkor nem vonta vissza, hanem csupán felfüggesztette a parlamentben történő megvitatását. Majd e héten közölte, nem éppen jogi nyelven, hogy „halott” a törvény-előkészítés. A tüntetők követelése az volt, hogy semmisítsék meg a tervezetet, és Carrie Lam távozzon posztjáról.

A kiadatási törvény ellen tüntetnek Hongkongban, a Kínából emigrálók mentsvárában július 7-én
Fotó: Reuters

A városban hetvenfős – négyévente újraválasztandó – törvényhozási tanács, azaz parlament működik. A tagokból harmincat jelöl ki Peking, míg negyven helyről szabad választások útján döntenek. De közöttük is mindig lesznek Kína mellett felsorakozó politikai tömörülések. Szinte lehetetlen a demokráciapárti erőknek megszerezni a többséget. A végrehajtó bizottság vezetőjét – nevezzük kormányfőnek – egy 1200 fős, Kínához lojális, de hongkongiakból álló testület választja ki. Ez visszalépés a ’84-es megállapodáshoz képest, ugyanis abban az szerepelt, hogy választásokon döntenek személyéről, ám Peking még ezt is bebiztosította magának. A „kormányfőt” öt évre jelölik ki, Carrie Lam több mint két éve tölti be ezt a tisztséget, általában Peking-párti nyilatkozatai alapján ismert.

Félmilliónyian vettek részt 2003-ban egy megmozduláson, amikor Peking még nagyobb beleszólást követelt magának a város irányításába. Az iskolákba kötelezően bevezetendő kínai hazafias nevelés volt a kiváltója a 2012-es tüntetéseknek. Az „esernyős forradalom” idején, 2014-ben az volt a követelés, hogy a hongkongiak maguk döntsenek a végrehajtó bizottság elnökéről. Három hónapig tüntettek – minden siker nélkül. Rá egy évre öt könyvkiadó eltűnése adott alkalmat a tiltakozásra, amelyek a kínai vezetőkről szóló „rágalmazó irományokat” terjesztettek. A mostani tüntetések előtt, idén tavasszal pedig az volt a háborgás oka, hogy az „esernyős forradalom” négy vezetőjét egy hongkongi bíróság letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

A jelenlegi megmozdulásokon nemcsak a hongkongi igazságügy szuverenitása a fő gond, hanem általánosságban véve a szabad véleménynyilvánítás. Eddig ugyanis a hongkongi állampolgároknak joguk volt szabadon tüntetni bármilyen kérdésben. Most viszont, ha a kiadatási törvénytervezetet elfogadják, senki sem lehet biztos abban, ha egy tüntetés során valakit letartóztatnak, akkor az nem a szárazföldi Kínában fog felelni tettéért.

Hongkong igazságszolgáltatási rendszere még független – állapítják meg a szakértők, és valószínűleg az is marad. Ez szükséges ahhoz, hogy a város megőrizze helyét a kereskedelmi és pénzügyi világban, különben azonnal szétspriccelnének a jelenleg itt állomásozó világcégek vagy azok leányvállalatai. A kínai vállalatok is létrehoznak Hongkongban képviseleteket, ugyanis senki sem engedheti meg magának, hogy kimaradjon a világkereskedelem ilyen találkozási csomópontjából. A növekvő kínai nemzeti össztermékből egyre kevesebb esik Hongkongra, ez manapság három százalék körüli. Ám a befektetések révén az ideáramló, majd később a szárazföldi Kínában megvalósuló beruházásokat illetően még mindig vezet a városok versenyében, ez az összeg hongkongi részről tavaly 156 milliárd dollárt tett ki. A külföldiek rendkívül szeretik Hongkongot, mert Kínában vannak, és mégsem.

A kínai vezetésnek is érdeke, hogy ez az állapot fennmaradjon, sőt jelenleg úgy tűnik, ezt a szerződés 2047-es lejárta után is így akarják megőrizni. Sokkal többet hoz számukra az „egy ország – két rendszer” elv, mint ha egyszerűen bekebeleznék a várost. Az adhat némi reményt a hongkongiak számára, hogy – bár megnyirbálva, de – mégis élvezhetik a kiváltságaikat. És ezt tudják azok is, akiket nem valami barátságos szándék vezet ide.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.