Férfidivat

Nem véletlenül érte el a 26 ezer eurót, 8,2 millió forintot az az összeg, amelyet elnöksége első évében Emmanuel Macron francia államfő csupán kenceficékre költött, természetesen az Élysée költségvetéséből.

Pósa Tibor
2019. 03. 20. 13:41
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagyon is számít, hogy a férfi politikusok milyen ruhában jelennek meg a nagyérdemű előtt. Engem még az is zavar, ha a nyilatkozónak ferdén áll a nyakkendője. Miért nincs egy személy a népes sleppben, akit azért tartanak, hogy ilyenkor vessen egy pillantást a nagy tekintélyűre: „Uram! Az ing felső gombját gombolja be, a nyakkendőjét pedig legyen szíves megigazítani, tévéfelvétel lesz!”

Lehet úgy is kinézni, mintha a politikus egy átmulatott éjszaka után lépne ki a hajnali friss levegőre, de azért jobb benyomást kelt, ha rendezett a külseje. Ha másként nem megy, akkor gondoljon azokra a szavazókra, akiknek ez számít. Sokaknak ez az első, és csak ezután jönnek a szavak, amelyeket hallgatóságához intéz. Az öltözködés mikéntje az általa elmondottakra is hatással van. Baj csak akkor van, ha a kettő nem találkozik. A piperkőc politikus, aki csak semmitmondó frázisokkal tudja „elkápráztatni” a közönségét, ugyancsak nevetséges. Ezért ajánlott a konzervatív, visszafogott, nem kirívó öltözet, a jó színösszeállításban megjelenhet az elegancia.

A franciák nagy mesterei ennek. Nem véletlenül érte el a 26 ezer eurót, 8,2 millió forintot az az összeg, amelyet elnöksége első évében Emmanuel Macron francia államfő csupán kenceficékre költött, természetesen az Élysée költségvetéséből. A napokban azonban még az elnök ápoltságán is túlmutató összeg borzolta a franciák kedélyét. Jack Lang ajándékairól van szó. Lang, a szocialista Mitterrand-korszak kultúrpápája, nemegyszer volt oktatási és kulturális miniszter, aki jelenleg a párizsi Arab Világ Intézete első számú vezetője, az ügyvédje útján elismerte, hogy 2013–2018 között valóban kapott öltönyöket és nadrágokat a Smalto nevű olasz cégtől. Az ajándék összege

195 600 euró volt, azaz 62,5 millió forint.

A Smalto luxuscég a férfidivatban, az árai is ezt tükrözik, de öt év alatt igencsak terjedelmes ruhatáruk gyűlhetett össze a francia politikusnak.

A L’Observateur baloldali hetilap cikke nyomán kellett Jack Lang ügyvédjének a sajtó elé állnia. Ez jellemző a politikusra, hogy bármilyen kérdésben megszólal, és osztja az észt, ezúttal azonban ezt a nem éppen hálás feladatot a jogi képviselőjére bízta. Magyarázata szerint Lang semmilyen számlát nem kapott Francesco Smaltótól, aki időközben elhunyt, és aki „semmiféle ellenszolgáltatást nem várt el az ajándékokért”. Mint a mesében.

„Jack Lang a divat és az elegancia világában rendkívül ismert ember” – érvelt az ügyvéd, aki szerint az olasz divattervező úgy tekintett az ügyfelére, mint márkája „nagykövetére”. A francia sajtóban azonban egyre gyakrabban felmerül a francia Alain Duménil neve, aki akkoriban a Smalto tulajdonosa volt. Ám azóta már az üzletember ellen a francia és a svájci igazságszolgáltatás számos pénzügyi visszaélés vádjával nyomozott. Egyre több az olyan sejtetés, hogy a nagylelkű ajándékozás mögött Duménil állt, aki „egyszer majd kérünk valamit” módon egy politikai szövetségest is a tarsolyában akart tartani.

A 79 éves volt szocialista politikus közömbösen szemléli, hogy Mitterrand Szocialista Pártja miként vergődik alig pár százalékos súllyal a politikai medencében, miközben ő egész karrierjét ennek a tömörülésnek köszönheti. Ott volt majd minden boszorkánykonyhában. Behízelgő szavakkal a közelmúltban még Macron is megkörnyékezte, tavaly év végén felmerült a neve a belügyminiszteri tisztségre. Mindig tudott élni és elegánsan öltözködni, de ez, mint láttuk, könnyen ment neki. Csak az ő szájából nem hangoztak jól azok a szólamok, amelyek a dolgozók jogainak védelméről szólnak, miközben a zakója az általa „képviseltek” féléves fizetését érte. Valódi kaviárszocialista. A legutóbb megdöbbenve tapasztalta, hogy egy libanoni étterem-tulajdonos az általa vezetett párizsi intézetbe utánaküldte a francia delegáció 41 ezer eurós, azaz 13 millió forintos vacsoraszámláját.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.