Husvét. Messiás volt, Názáretből jött és a Golgotán végezte. Szónok volt, orvos volt, testében gyönge és törékeny, lelkében erős és égő. A szegénységből és a nyomorból jött elő, hogy lelkének és szavának csodálatos varázsával kiszikkassza az élet posványáit és föltárja az emberiség sebeit. Igéi két évtized után is frissek, mintha tegnap hangzottak volna el és ezek az igék egykor agyonzuzták a dúsakat és gazdagokat és a szegénységet emelték föl a menyei országába. Utjain csak az alázatos szegények és a sínylődő parasztok kisérték, keresztfája szőrnyű pillanatában senki sem állott mellette a biborban-járók közül. Ő, aki korbácsot emelt szelid kezében a pénz hitetlen kufárjai ellen, szívtündöklő nagyságát csak szegényei közt tárta föl, mint egy elmulhatatlan eleven sebet. De a Názáreti bölcs tanításai silány kezek forgatagában halványodtak meg ez alatt a csaknem két év ezred alatt és az emberi nem sújtottjainak tábora, amely cirkuszok porondján haldoklott valaha Mesterének tanításaiért, nem apadt el, hanem egyre nőtt- és egyre szegényebb lett. De a keresztfa proletárjának, Jézusának árnyéka ráfeküdt a világ hatalmasainak önzö és hitvány és elfajult lelkére és elérkezett a pillanat, hogy megfojtsa őket. Tanításainak megvalósulására csak most érett meg az emberiség. A zászlóknak, melyeket most lenget a tavaszi szellő, olyan a színük, mint a vér, amely kihullott egykor melléből, a szegények üdvéért megfeszített Messiásnak.