Járdakockázat

Ki kesztyűben, ki maszkban, ki mindkettőben. A civil biztonság és önvédelem maga az összevisszaság. Már azt sem tudjuk, honnan várjuk a támadást, levegőből, polgártársunktól, kutya szőréről.

A gabona világpiaci árának korábban nem tapasztalt emelkedése szinte minden élelmiszer előállítási költségét megdrágítja, de a felvásárlók döntik el, ebből mekkora terhet vállal a fogyasztó Fotó: Havran Zoltán

Az emberek tömött sorokban állnak a Balaton-parton a lángossütöde előtt. A lángossütőn sem maszk, sem kesztyű, kézzel rakja a feltéteket: reszelt sajtot, lila hagymát, töpörtyűt.

A lángos már régen nem a fokhagymáról és a tejfelről szól, ez a magyar pizza. Aztán a lángosos átveszi a pénzt, visszaad. Az emberek csapatokban kuporognak a padokon, esznek. Sem kézmosás, sem gumikesztyű. Igazi koronahorror. Lehetne elrettentő oktatófilm is, de nem az. Ez a magyar valóság egy szelete.

Megváltozott az életünk, így új dolgokkal próbálkozunk. Ki kovászos kenyeret süt, ha már nem lehet porélesztőt kapni, ki felássa a kertben a gyepet, és palántázni kezd, ki meg a muskátli helyett fűszernövényeket és miniepreket ültet az erkélyen a cserepekbe. A többség süt-főz, van ideje szakácskönyveket forgatni, időnként pedig, talán szolidaritásból is, megpróbálja életben tartani a most házhoz szállításra átálló vendéglőket, a zöldségeseket, a kis- és nagytermelőket, pékeket. De abban bizonytalan, hogy megbízhat-e az árujukban. Biztonságos-e a nyers paradicsom? Hiszen senki nem mossa le szappannal. És a kenyér, amelyet valaki megfogott, átrakott egyik ládából a másikba? Vajon volt-e rajta kesztyű, és tiszta-e, nem köhögött-e bele? És ha a csomagolás közben arra járt valaki, akinek nem kellett volna? A hipermarketben a zsemléket akkor is kézzel veszik ki az emberek, ha másfél óráig magyarázzák nekik, hogy nem kellene. Egészséges időkben sem.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) a boldog békeidőkben kukacos árut tároló bioárusokkal és egeres pékraktárakkal borzolja az idegeinket, most azonban sokkal nehezebb feladatot kapott: közérthetően kell összefoglalni az élelmiszerekben rejlő veszélyeket és a kapcsolódó elővigyázatosságokat. Mindezt úgy, hogy ne keltsen felesleges pánikot, de rámutasson a kockázatokra. Ez tűnik ki a hivatal honlapján olvasgatható hosszú tájékoztatókból is. És csak szaporodnak a kérdések az idő múlásával.

Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság szerint a koronavírus élelmiszerrel nem terjed, mivel csak az élőlények sejtjeiben képes szaporodni. Az élelmiszer pedig nem élő anyag, még a nyers sem. Ez azonban nem jelenti azt, hogy veszélytelen volna. Ha ugyanis fertőzött a felülete, a vírus érintéssel átvihető. Magas hőben,

72 Celsius-fokos maghőmérsékleten két perc alatt elpusztul ugyan, de a mélyhűtőben nem, és a csomagoláson is megél egy ideig. Akár napokig.

De hát enni kell, itt a primőr, mit kezdjünk vele? Merjük, ne merjük? Még akkor is, ha a hivatal minden rendelkezését betartjuk, amelyekből a végén csak az derül ki, hogy nagy a kockázat. Ne tapogassuk, vegyünk csomagoltat, mossunk alaposan, folyó vízben, nehogy a vírus visszataláljon rá, és így tovább. Ám a nem csomagolt élelmiszerek felületén – ilyenek tipikusan a zöldségek, gyümölcsök, pékáruk – jelenlegi ismereteink szerint életben maradhat a koronavírus, kapjuk a tájékoztatást a NÉBIH-től. Ezért lehetőség szerint meg kell akadályozni, hogy rákerüljön a felületükre.

Életkép a dunakeszi piacon. Különösen a pékárukat kell megvédeni a cseppfertőzéstől, hiszen azok nem tisztíthatók
Fotó: Havran Zoltán

Különösen a pékárukat kell megvédeni a cseppfertőzéstől, hiszen azok nem tisztíthatók, ezért vagy már eleve pékek által csomagoltat vegyünk, vagy olyat, amelyet az üzletben plexiüveg alatt tartanak, és amelyek mellett van zacskó fogócsipesszel. Csakhogy mi a garancia arra, hogy az előttünk vásárlók is betartják a szabályt? Semmi. Nem csoda, ha virágzik az otthon sütés.

A pénzszállító szakmában használják a járdakockázat fogalmát. Ez annyit jelent, hogy ki- és berakodásnál a legsérülékenyebb a szállítmány. Most mi is a tömeges járdakockázat idejét éljük. A házhoz vitt étel dobozán, az ablakon kiadott lángoson ott üldögélhetnek a kis vírusok. Nem az élelmiszer, hanem mi magunk vagyunk a kockázat. A futár, a zöldséges, a lángossütő vagy az az ember, aki mögöttünk vár a sorára. Vagy előttünk járt ott. Tőlük, tőlünk fertőződhetnek meg az ételek, az utcai fogyasztás pedig kimondott járványügyi veszélyt jelent, figyelmeztet a hivatal. Sőt még a kártyás fizetés is, nemhogy a készpénz használata. Ez utóbbi higié­niája ­amúgy sem volt soha a kereskedők erőssége. Az eladó, miután leszeletelte és becsomagolta a párizsinkat, kettévágta a kenyerünket, átült a kasszába, nyúlt az ezresünkért, és adott belőle vissza. Hogy aztán kézmosás nélkül leszeletelje a következő adag párizsit. Ez egyébként furcsa mód a magyar vásárlókat nem szokta zavarni. Lehet, hogy ez is másként lesz a járvány után?

Süt a nap, énekelnek a madarak, virágoznak a fák, és nem tudjuk, mitől féljünk, mitől ne. Megtanultunk kezet mosni, maszkban beszélgetni, embertávolságot tartani, otthon maradni, de ennünk azért kell. Mert ha semmi más már nem is, de az étvágyunk még a régi.