Jó iskolába járni!

Idén Sátoraljaújhely adott otthont az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny 48. országos döntőjének.

Forrás: Pexels

A legrosszabb rémálmomban se kelljen ilyen sokáig aludni! Ez a mondat az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny 48. országos döntőjén hangzott el a szóbeli fordulón az egyik diáktól. Ha csökkentett létszámban is, de Zemplén fővárosa, Sátoraljaújhely az idén is otthont adott e nemes megmérettetésnek. Az írásbeli feladatsor a leíró nyelvtani ismereteken kívül rákérdezett a magatartás- és érintkezéskultúra alapvető szabályaira, azaz például ha egy panellakásban heavy metal zenét hallgató fiatal bömbölteti a hangszórókat hajnali háromkor, hivatkozhat-e arra, hogy ez az ő lakása, azt csinál, amit akar, nem korlátozhatja senki a szabadságát. Vagy: mit jelent a „Sajtárból dézsába lép”, „Reggeli órának arany a szájában” szólás?

A szóbeli döntőn a korábbi évekhez hasonlóan több témából lehetett választani, a bírálóbizottság természetesen a jelen helyzetre reagálókat is megadott, amelyeket aztán három percben kellett előadniuk a versenyzőknek. Az Amit a digitális oktatás hátrányának érzek… címűt választották a legtöbben, nyilatkozat formájában kellett megfogalmazniuk gondolataikat elképzelt tévéműsor stúdiójában. Nagyon tanulságos megállapítások hangzottak el, például az, hogy a diá­koknak a saját felelősségükre kellett alapozniuk a napirendet. A digitális testnevelésóra kapcsán az egyik diák megemlítette, fotókiállításon látott képet egy átlagos dolgozó maratonjáról: valaki az erkélyen futópadon edz. Ezenkívül a következők hangzottak még el: „A végén már a tanárok is hiányoztak.” „A vírushelyzet felnyitotta a szemünket: jó iskolába járni!” Ezek az őszinte mondatok nagy derültséget teremtettek a hallgatóság körében, és mindenki egyetértett azzal, hogy a humorérzékünket, amíg csak lehet, őrizzük meg. Ehhez kapcsolódott részben a második téma: Legyen vége már… Élet a vírus után című, amelynek a műfaja fejtegetés volt a teremben ülők számára. Az egyik diáklány elmondta, hogy várja azt a pillanatot, amikor valaki rászól, hogy vegye le a maszkot, mert már nem kötelező hordani. Valaki kijelentette, hogy eleinte elrettentette: egész nap a szülőkkel kell együtt lennie, de aztán belátta, ezek a közösen eltöltött napok különösen kedvesek voltak számára, még ha eközben hiányoztak is a diáktársai. Egyszóval az iskola és a munkahely hazaköltözött. „Bájosak” voltak azok a gondolatok, amelyek a hivatalos stílusréteg jegyeit hordozták magukon. „A közösség hiánya is felütötte a fejét.” „Mivel nem kellett utazni, ez igen költséghatékony volt.” „Egyéb anyagi szükséglettől eltekinthettünk.”

A harmadik téma címe: Mit vinnél magaddal egy lakatlan szigetre? Vallomás baráti körben. A kifejtését nyilvánvalóan befolyásolta a pandémia, felerősítette azokat az értékeket, amelyek kimondatlanul eddig is jelen voltak a diákok gondolataiban, de most mint hiány jelentkeztek. Hiszen „a digitális időszak olyan volt, mintha egy lakatlan szigeten volnék”. A legtöbben a barátaikat, szeretteiket „gyömöszölték volna egy táskába”. De természetesen könyvet, eszközöket a túléléshez, sportszereket és hangszert is. Azért volt, aki a mobiltelenfonját vagy tabletjét is magával vitte volna, nem gondolva arra, hogy a wifi, térerő, akkumulátortöltöttség „szentháromsága” ott aligha volna meg.

A negyedik téma címe Fogyassz maradéktalanul! volt, alcíme: Mekkora az ökológiai lábnyomod? Egy ugyancsak aktuális és égető problémára irányította a figyelmet, és néhányan vállalták, hogy kiselőadást tartanak az elképzelt osztályfőnöki órán.

Még ha a középiskolások a zavar okozta túlzott kézgesztikulációval esetenként verses kiselőadást tartottak is, elmondható, hogy nagyszerű ilyen válogatott fiatalokkal találkozni évről évre, és ellentmondani annak a lózungnak, hogy „ó, ezek a mai fiatalok!”.