Kis barátok

A #metoo-jelenség megtanított minket hangosan kimondani, amit elszenvedtünk, de arra nem ad megoldást a mozgalom, hogy mit kezdjünk az egésszel a kezdeti felháborodás után.

Michael Jackson VIP-partira érkezik Tokióba, 2007. Ellentétes értelmezések Fotó: REUTERS/Kiyoshi Ota

Lehet-e rajongani egy köztudottan sérült emberért? Egy zseniért, aki feltehetően hétéves kisfiúkat rontott meg? Az Elhagyni Neverlandet című négyórás dokumentumfilmben két felnőtt férfi, Wade Robson és Jimmy Safechuck mesélik el, hogyan ismerkedtek meg Michael Jacksonnal kisfiúként, majd hogyan váltak az áldozatává, és miért történhetett meg, hogy ezt évtizedekig titokban tartsák, sőt fel se fogják a bántalmazás tényét, és a popsztár gyermekmolesztálási pereiben még a védelmére is keljenek.

A film heves indulatokat váltott ki a rajongókból, akik már a premier előtt kampányolni kezdtek kedvencük védelmében. A londoni buszokon „#MJINNOCENT” (Michael Jackson ártatlan) és „A tények nem hazudnak. Az emberek igen” feliratú reklámok jelentek meg, de amerikai és hollandiai plakátkampányt is indítottak, amelyekre húszezer dollár adományt gyűjtöttek. Jackson örökösei minden vádat tagadnak, ahogy a popsztár is tette életében. Szerintük Safechuck és Robson hazug szerencsevadászok, akik most csak meg akarják lovagolni a #metoo-mozgalmat, és pénzt akarnak kicsikarni az énekes hagyatékából. A rapper T.I. még tovább ment: kijelentette, már megint arról van szó, hogy a fekete kultúrát és annak egyik ikonikus szereplőjét akarják bemocskolni.

Dan Reed botrányfilmje semmit sem próbál bizonyítani, és nem hangzik el benne olyan eget rengető új tény, amelyet ne mondtak volna el korábban. A két férfi a sztár fénykorában volt a „kis barátja”, de csak évtizedekkel később álltak elő azzal, hogy a 2009-ben elhunyt Jackson gyerekkorukban éveken át molesztálta őket.

Michael Jacksont korábban kétszer is vádolták pedofíliával, nyomozás is folyt ellene. Házkutatást tartottak a birtokán (a Pán Péter ihlette Neverlanden, azaz Sohaországban), de az FBI nem találta bizonyítottnak a vádakat. Jackson sok gyerekkel barátkozott, közülük többen most is kiálltak mellette, elmondták, hogy a pop királya soha nem közeledett hozzájuk szexuális értelemben. Korábban a film mindkét interjúalanya védelmébe vette Jacksont, eskü alatt vallották, hogy nem igazak a zaklatásokról szóló vádak. Néhány évvel ezelőtt a koreográfusként is dolgozó Robson ideg-összeroppanást kapott, anyagi gondjai támadtak, s akkor, 2013-ban hozta nyilvánosságra, hogy Jackson hét- és tizennégy éves kora között szexuálisan közeledett hozzá.

Az Elhagyni Neverlandet című film a tények alapján inkább tűnhet jól időzített, hatásvadász hazugságnak, amit kizárólag a kapzsiság motivált, azonban ha valaki végigszenvedi a négyórás játékidőt, az majdhogynem százszázalékos meggyőződéssel fogja úgy gondolni, hogy a pop királya bizony pedofil ragadozó volt, aki szisztematikusan manipulálta az áldozatait és azok családját. Sok embernek okozott soha be nem gyógyuló sebeket.

Mai fejjel nehéz elképzelni, mekkora sztár volt Michael Jackson a nyolcvanas-kilencvenes években, mert ahogy a filmben is elhangzik, ma már nincsenek ilyen kaliberű állócsillagok.

A hírességek jönnek és mennek, ráadásul az internetnek köszönhetően sokkal elérhetőbbek lettek: írni lehet nekik a Twitteren, követni lehet a mindennapjaikat az Instagramon. Kevesebb a titok. Amikor a nyolcvanas években egy ilyen dúsgazdag félisten leereszkedett, sőt barátkozni kezdett egy hétköznapi családdal, az bizony csodaszámba ment. Így történhetett meg az, ami manapság már elképzelhetetlen: a szülők hagyták egy ágyban aludni kiskorú gyermekeikkel.

Michael Jackson VIP-partira érkezik Tokióba, 2007. Ellentétes értelmezések
Fotó: REUTERS/Kiyoshi Ota

A popsztár családja is azzal védekezett a dokumentumfilm bemutatásakor, hogy náluk természetes volt, hogy gyerekek látogattak el a harmincas Michaelhez, akikkel egész nap úgy játszott, mintha egy lenne közülük, együtt is aludtak az énekes hatalmas ágyán. Jackson körül egyébként sok gyanús dolog merült fel. A kisfiúkat úgy cserélgette, akár a szeretőket. A nyolcvanas években és a kilencvenes évek elején semmiféle párkapcsolata nem volt, de még egy futó kalandról szóló pletyka sem terjedt, aztán az első pedofilbotránya kirobbanása után (ami peren kívüli megegyezéssel zárult, Jackson több mint húszmillió dollárt fizetett ki az őt vádoló fiú családjának), 1994-ben vette el Lisa Marie Presley-t.

Szóval mit kezdjek most a Jacko-albumaimmal, a gyerekként rongyosra hallgatott kazettákkal? Mostantól nem tanácsos a kocsmai zenegépen vagy házibuliban meghallgatni a Thrillert?

A #metoo-jelenség megtanított minket hangosan kimondani, amit elszenvedtünk, de arra nem ad megoldást a mozgalom, hogy mit kezdjünk az egésszel a kezdeti felháborodás után.

Kevin Spacey-t ki lehet írni egy sorozatból, Harvey Weinsteint börtönbe lehet zárni, Kerényi Miklós Gábort vissza lehet engedni a színházba rendezni, amint elült a vihar, de vajon hol lesz a helye a poptörténelemben a bukott királynak? Nincs köztünk, hogy megvédje magát, az igazság pedig százszázalékos bizonyossággal sosem fog kiderülni. Fontos, hogy elhatárolódjunk tőle, esetleg rituálisan elégessük a régi cédéket? És mi legyen a The Jackson 5-val vagy a más zenészekkel felvett közös dalokkal, mint például a Say, say, say Paul McCartney-vel? Az ártatlanok zenéjét is be tudja mocskolni egy állítólagos pedofil?

Mondják, hogy a művészet értékelésének legrosszabb módja, amikor ahhoz az alkotó biográfiáján keresztül közelítünk. Caravaggio például hiába volt rasszista, P. G. Wodehouse náci szimpatizáns, William Turner pedig nőgyűlölő fráter, műveik a mai napig nagy becsben vannak. Michael Jackson szobrait talán ledöntik, néhány rádió letilthatja a zenéjét, de vajon a nézők akarják-e bojkottálni a Ponyvaregényt vagy A Gyűrűk Urát, pusztán azért, mert ezeknek a filmeknek Weinstein a producere? Roman Polanski évtizedek óta szökésben van, hiszen jogerősen elítélték egy tizenhárom éves kislány megerőszakolásáért, a szakma viszont azóta is ünnepli a filmjeit.

Nehéz elhinni, de talán a pedofilok esetében is létezik kettős mérce. A rajongók bármilyen mentséggel képesek előállni: Polanski feleségét az eset előtt nem sokkal gyilkolta meg a Manson-klán, szóval szegény biztosan nem volt önmaga, és különben is, már bocsánatot kért az áldozattól. Jacksont édesapja abuzálta és kényszerítette a színpadra kisgyermekkora óta, érthető, ha felnőttként újraélte az elveszett gyerekkorát. A Neverland elhagyása arról szól, hogy mi történik a szexuálisan bántalmazott gyerek lelkében, hogyan hordozza magában az ellentétes érzéseket akár évtizedeken át, miképpen őrli fel az életét az, hogy senkivel sem beszélhet róla, és hogyan hatnak a történtek még a felnőttkori kapcsolataira is. Robson és Safechuck őszintén szerették Jacksont, akitől törődést és szeretetet is kaptak. Elindította karrierjüket, támogatta családjukat. Jackson zenei érdemeit, jótékonykodását nem vitatja senki, hiszen egy szörnyetegnek is lehetnek jó tulajdonságai.

A Michael Jackson halálát követő pereskedés (a család az AEG promóciós céget és az énekes orvosát perelte, mert szerintük ők a felelősek ­Michael Jackson túlhajszoltság és rossz orvosi kezelés okozta haláláért) világszerte a címlapokon szerepelt. Lánya, Paris Jackson 2013-ban gyógyszerek és egy húsvágó bárd segítségével akart öngyilkos lenni, mert nem bírta a nyomást. A mostani dokumentumfilm generálta botrány miatt pedig felvágta az ereit. A huszonegy éves lány már jól van. Végig kiállt az apja mellett, nemrég pedig azt írta Twitteren, hogy örülne annak, ha mindenki megnyugodna, és megpróbálná a teljes képet nézni.