Költöző egyház

Önmagában még nem jelenti a keresztény hit végét, ha lebontják, világi célra alakítják át vagy csak hagyják összedőlni a templomot. Úgy is felfogható ez, mint megváltozott szokás, mint az új világ új jelensége, oda kell tenni a többi mellé. Lehet például, hogy az emberek nem hitetlenségből, csupán lustaságból nem járnak rendszeresen templomba. Ami néhány évtizede is még az élet része volt, mostanra kiment a szokásból. Az istentisztelet, a vasárnapi alkalom akkor nemcsak a könyörgés, a lelki tisztulás alkalma volt, hanem a társadalmi életé is. Ennek kiélésére ma már egyéb, jellemzően virtuális csatornák és érintkezési módok szolgálnak.

Nagy keresztény ünnepek idején rendszeresen szóba kerül a világ romlása, jót lehet borongani azon, hogy az emberek már azt sem tudják, melyik miről szól, mi a lényege, üzenete, lelkisége, és a boltok ünnepi nyitva tartása és nem a miserend ilyenkor a legkeresettebb információ. Húsvét esetében ez halmozottan igaz. Miközben ez a kereszténység legnagyobb ünnepe, a karácsonynak sokkal jobb az üzleti, világi PR-ja. Már csak a szokásoknál fogva is nagyobbnak látszik: drága ajándék, bejgli, családi vizit, nagyszabású társadalmi jótékonykodás. Húsvétkor viszont csupán némi csokinyuszi, piros tojás, újabban talán bárány, de sokan nem tudják, miért épp az. A locsolás átköltözött a világhálóra. Jelen szokásait tekintve a húsvét értelme és jelentősége valóban nehezen kibogozható, mivel van benne egyházi és népi hagyomány is, illetve e kettő teljes zavara, mint a tojást tojó nyúl. Nincs benne viszont semennyire a lényege, a megváltás.

A kereszténység a fejlett világban feleslegesnek kezd látszani, talán túl sok benne a kényelmetlen, nehéz megkötöttség: önmérséklet, sőt önmegtartóztatás, fegyelem, bűnbánat, hűség, megbocsátás. Ha az ember hinni akar, és akar, mivel ez a természete, az ösztöne, olyan széles már a hitpaletta, hogy csak győzzön válogatni. Az oltásellenességtől a lapos földig, a paleotáplálkozástól a szcientológiáig, és tovább, a minden sarkon működő kis szektákig, nem beszélve a pénzküldő energiákról és tenyérjóslásokról. A hit nem ismer határokat és lehetetlen formákat, már ha ezeket a jelenségeket valóban ebbe a kategóriába soroljuk.

Akik viszont immár szakmaszerűen a világ szomorú jelene és főleg jövője felett boronganak, aligha rendelkeznek hittel, hiszen abban ott lakik a remény is. Akik pedig bizonytalannak látják a kereszténység jövőjét, nem gondolnak arra, hogy ha a fejlett Nyugaton talán valóban múzeumba teszik is a Bibliát és fizetős látványossággá a templomokat, azok a világ másik felén újjáélednek. A kereszténység nem a fehér ember hitbizománya. A kereszténység nem haldoklik, csak átmenetileg a szülőföldjéről elköltözött másik földrészekre, ahol az emberekben több az alázat és nyitottabb a lélek. Azt nem írhatjuk, hogy ott nagyobb szükség van rá, mivel naponta tapasztaljuk, hogy itt, ebben a fejlett világban is nagyon kellene. De itt most valóban más, dekadensebb eszmék járják, amelyek majd szépen lezuhannak a szemétgödör aljára, mivel az emberi természetet – melynek alapja a tízparancsolat minden pontja, tanítása – csupán időlegesen lehet módosítani. Az inga elindul visszafelé.

A húsvét a feltámadás, a megváltás ünnepe, és erre a reményre hívőknek és hitetleneknek egyaránt szükségük van. A halál közelében járva, akár szemlélőjeként, akár személyes tapasztalójaként, nincs, akiből ne törne ki a fohász. A húsvét azt tanúsítja, hogy a megváltás, a feltámadás létezik. Ebben hinni nem alkalmi jelenség. Nincs ilyen megrendelés.