Közelharc sarkantyúval

Hogyan mutathatók be a magyar történelem nagy csatái azoknak a fiataloknak, akiknek a fejében az amerikai fantasyfilmek világa keveredik a múlt tényvilágával? Van-e tere Magyarországon a digitális ismeretterjesztésnek? Nemrégiben került föl a világhálóra két figyelemre méltó kisfilm az első világháború időszakából, amelyek felvetik ezeket a kérdéseket.

2019. 03. 23. 11:38
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lőtte a török kézen lévő Belgrádot, részt vett Bosznia megszállásában, végigküzdötte az első világháborút, súlyos sebeket is szerezve, aztán a Tanácsköztársaság újra fegyverbe hívta, hogy 1919-ben a csehek állásait bombázza Párkány–Komárom vonalában. Majd megmakacsolta magát, vörös urai ellen fordult, és kemény tűzben átszökött Budapesten, hogy meg se álljon a déli végekig.

A kalandos történet nem egy vén obsitos unos-untalan ismételt kocsmahistóriája, hanem a Lajta monitor története. Pedig a napjainkban is a pesti Duna-parton ringatózó kis folyami hadihajó története itt csaknem véget is ért: kavicsrakodó bárkává fokozták le a hadakozások után, végül az újpesti kikötőben rágta volna szét a rozsda, ha civil összefogással meg nem mentik, fel nem újítják, és ki nem állítják a nagy háború egyedülálló magyar emlékeként.

Az interneten nemrégiben közzétett animációs kisfilm e monitor dicsőséges és dicstelen történetét dolgozza fel; ugyancsak friss „testvérfilmje” pedig a Szent István csatahajó pusztulását. Mindkettő a Digitális Legendárium Munkacsoport munkája.

– Nem vagyok a hollywoodi megközelítés híve, hogy mindent rágjunk az emberek szájába, mert akkor a lényeget öljük meg: hogy tovább gondolható, tovább képzelhető legyen, amit látunk – hangsúlyozza Hajnal Ödön, a Digitális Legendárium Munkacsoport ügyvezető igazgatója. – Arra törekszünk, hogy ne egyrétegű legyen a film, hanem legalább két-három rétegű.

Kétségtelen, hogy a rétegek fontos szerepet játszanak ezekben az animációs filmekben már a kezdetektől. Az első kísérletek egy számítógépes történelmi stratégiai játék grafikájára, animációjára és logikájára épültek. Hajnal Ödön barátjával hozta létre ennek a modifikációját, azaz magyar szempontrendszerű kiegészítését, amely nagy népszerűségnek örvendett. Nem véletlenül: a játék eredeti formája a Magyar Királyság haderejét balkáni rablóbandaként mutatta meg.

– Ez roppantul zavart engem, és arra sarkallt, hogy a modellező és grafikai programok kezelését elsajátítva megpróbáljam azt valóságosabb szinten bemutatni – magyarázza Hajnal. – Mivel nyugati cég készítette a játékot, az angol, francia katonák megjelenítése rendben volt, a többieké azonban nem. Az alkotók fejében megvolt Oroszország és Németország, de hogy a kettő között mi van, arról szemmel láthatóan fogalmuk sem volt. Ők csupán a több évtizedes filmes kliséket vették át…

A mechanikusan masírozó digitális hadseregektől aztán messzire vezetett az út: először kisebb térképes animációkat készítettek, majd gyarapodni kezdett az alkotóközösség. Festőművészek, térképészek, programozók csapódtak a kezdőcsapathoz, és a korábbi sematikusabb animációk lassan művészi formát öltöttek.

Elkészítették többek között az 1664-es szentgotthárdi csata rekonstrukcióját, méghozzá egy korabeli metszet alapján, amelynek eredeti feladatköre az volt, hogy tájékoztassa az uralkodót a Montecuccoli vezette keresztény had elsöprő győzelmének részleteiről egyfajta képregényként. Ezt a metszetet mozgatták meg, „kivágva” az eredeti felületből és stílusosan megelevenítve a török szabadcsapatok katonáit, a cselből megfutamodó szpáhi lovasságot vagy éppen a francia muskétásokat. Hasonlóan látványos az 1914-es limanowai harci események bemutatása. A galíciai fronton fordulópontot jelentő csata lefékezte az orosz gőzhengert, és saját erőből, azaz német segítség nélkül képes volt megakadályozni Krakkó elfoglalását.

Igaz, ennek súlyos ára volt: a limanowai dombokon küzdött romantikus regénybe illő hősiességgel a magyar huszárság, lováról leszállítva, elégtelen fegyverzettel, s amikor már a muníció is elfogyott, ásóval, puskatussal, a lábról lerántott csizma sarkantyújával tartva távol az orosz rohamhullámokat. Eközben jelentős veszteségeket szenvedve, de még jelentősebb haditetteket hajtva végre. A kisfilm nemcsak a csata előzményeit, stratégiai és taktikai részleteit elemzi jól befogadható, fordulatos módon, de közben a szemben álló felek egyenruháit is részletesen bemutatja, közel hozva a befogadóhoz kort és embert is. Megtudjuk például, hogy a kék dolmányban és buzérvörös nadrágban pompázó huszárok remek célpontot nyújtottak a kekizöld uniformisban támadó orosz alakulatoknak…

– Meglepődtem, amikor láttam ennek a filmünknek a népszerűségét az interneten! Manapság kevésbé ismert téma: első világháború, keleti front, valami kisebb csata 1914 végén, többnyire még a történelemkönyvekben sincsen benne – mondja Hajnal Ödön, maga is hagyományőrző huszár egykor. Ugyanis a Somogyi Győző festőművész vezette Salföldi Kopjások végvári lovas „hadának” volt katonája, és a Somogyi-féle egyenruha-kutatások keltették fel a figyelmét a hadtörténelem iránt. Megtanult lovagolni, szablyával, kopjával vívni, miközben tanulmányozni kezdte a korszerű hadtörténeti rekonstrukciós technikákat. Erre már csak azért is szükség volt, mert a magyar közönség ugyancsak a „tájidegen” hollywoodi látványhoz volt szoktatva, hiszen, mint Hajnal megemlíti, az Egri csillagok volt az utolsó magyar történelmi film, amely nagyszabású csatajeleneteket mutatott be.

És hogy kikből áll a közönség? Hogyan lehet megfogni azokat a fiatalokat, akik a Trónok harca című népszerű sárkányos-kardozós fantasyfilm-sorozaton vagy A Gyűrűk Ura folyamon nőnek föl, és akik egyre nehezebben különböztetik meg a történeti tényeket felhasználó, de kiforgató műveket a valóban történelmi alkotásoktól?

– Ez nehéz ügy, mert a hollywoodi filmek hatalmas költségvetéssel készülnek, de a fegyverzet, a viselet, a harceljárások többnyire áldozatul esnek a rendezői, produceri elképzeléseknek – vélekedik Hajnal. – Egy jó példa a Vikingek című sorozat, amelyben a rettegett északiak többnyire vékony, durván összevarrt bőrruhát viselnek a csatában is, ami több szempontból is helytelen ábrázolás. A hitelesség helyett a sztájliszt győzött. Mi a félig dokumentarista, félig akcióelemekkel dúsított ismeretterjesztő film műfaját választottuk. Nem akarunk úgy tenni, mintha nagy költségvetésű animációs filmeket készítenénk – azok látványvilágához több forrás, nagyobb csapat szükséges. Ezek híján csak gyenge, megmosolyogni való próbálkozásokra futná az erőnkből – mondja Hajnal Ödön. – Ez az ismeretterjesztő formátum talán még nem annyira elterjedt nálunk, megrendelői oldalról is csak most kezd kialakulni rá az igény, de szerencsére egyre többen ismerik fel az ilyen típusú megjelenítések előnyeit.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.