Kukupejkó

Az Éva vermut összetételét a NASA évekig kutatta, de nem jutottak megbízható eredményre. Rezeda Kázmérék ellenben pontosan tudták, hogyan készült.

2019. 07. 07. 16:29
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sok mindenféle dolgot megiszik az ember, amikor fiatal – gondolta Rezeda Kázmér, és valóban. – Mondjuk talán „ócska teniszcipőt” és tej-sör turmixot mégsem, amikről Steinbeck mesél a Cannery Row-ban (magyar fordítása: A kék öböl), amelyben például ezek a sorok olvashatók: „Szerintem ők is csak olyanok, mint bárki más […] Csak nincs pénzük. De kereshetnének – felelte Doki. – Tönkretehetnék az életüket, és lehetne pénzük. Mackben van valami a lángészből. És a többieknek is megvan a magukhoz való eszük, ha meg akarnak kapni valamit. Csak túl jól ismerik a dolgok természetét, s ezért nem hagyják magukat vágyaiktól lépre vezetni. […] A lélek áruba bocsátása a földi javak elnyerése céljából tökéletesen önkéntes, és csaknem általános. Csaknem, de mégsem egészen. Mindenütt a világon akadnak olyanok, mint Mack és a fiúk.”

Hát igen. Amikor az ember fiatal, pontosan ilyesféléket gondol. És olyan akar lenni, mint Mack és a fiúk a Cannery Row-n. Aztán ezek a dolgok elmúlnak, mert a világnak sokkal fondorlatosabban és mocskosabbul kell elmúlnia, mintha mindenki Mack maradna. És a fiúk… Ellenben azt mégis ki kell jelentenünk, hogy Mack és a fiúk időszakunkban sem ittunk „ócska teniszcipőt” és tej-sör turmixot, talán azért, mert jobban neveltek voltunk, ami bizonyos nézőpontból szemlélve a gyávaság álruhája. Miképpen az örök optimizmus a hülyeségé.

Azért sokféle dolgot megittunk mi is – gondolta Rezeda Kázmér, és megrohanták az emlékek.

Ott volt például a Mátrai borozó, a Széna térnél, ahol most a Hattyúház áll, azzal szemben. A Mátraiban a fröccs ment, nagyon. Abból a leírhatatlanul rossz borból, amit csak akkoriban lehetett kapni. Állami gazdasági borok voltak azok, például a debrői hárslevelű. És a hosszú nyelű alumíniummerőke, amellyel a csapos belenyúlt a bádog söntéspultba süllyesztett kútba, és kimert onnan egy kisfröccsnyi Kádár-rendszert.

Az nem volt jó, de a gimnazista legénység legalább minden betértekor ízelítőt kapott abból a jövőből, ami leselkedett rá, ha nem szedi össze magát.

A házibulik legfőbb itala mégis az Éva vermut volt.

Az Éva vermut összetételét a NASA évekig kutatta, de nem jutottak megbízható eredményre. Rezeda Kázmérék ellenben pontosan tudták, hogy az Éva vermut a fekete vonattal Mátészalkáról és környékéről Budapestre érkező cigány aszfaltozó munkások fából készült aszfaltlesimító alkalmatosságára tapadt maradék aszfaltból készült, kihűlés után, lepárlás útján, á la Szeszipari Vállalat 1978.

De mindezt kompenzálta az Éva vermut ára. Harminchét forint volt egy üvegnyi – talán hét deci –, és három üvegből megvolt az este, méghozzá komplett. Tehát nagyjából egy százasból össze lehetett hozni a menekülést a valóságból, még két doboz piros, rövid, puha dobozos Marlboro, darabja 28,70 forint, vagyis még úgy 60 forint, vagyis mindösszesen 160 forintra volt szükség, s a társaság nagyjából tíz főből állt, így 16 forint/fő volt a befektetés, ennél költséghatékonyabb megoldást az Országos Tervhivatalban sem tudtak volna kikalkulálni.

Persze ebbe bele kellett tervezni, hogy a házibuli házigazdájánál már eleve lesz otthon valami pia, leginkább a fater féltve őrzött kincsei, Club 99 whisky, amelynek üres üvegéből aztán állólámpa készült, helyes kis lámpaernyővel, amely harmonizált a nejlonfüggöny színvilágával, á la Ezermester újság 1978, a klotyóban jobb kéz felől tárolva (ugyanott tejeszacskóból készült lábtörlő műszaki leírásával).

Mindössze ennyi kellett egy sikeres házibulihoz. S persze még egy kis Zeppelin, Deep Purple, a végére pedig Pink Floyd, Wish you where here, s minden lány Ulpius Évává változott nyomban.

De ivott az ember mást is. Mecseki itókát, kevertet, Kőbányai világost, Hubertust, sósborszeszt, rózsadombi bulikon puccos bólét, nagyon gazdagéknál Sétáló Jánost, Portorico rumot (brrr!), savanya csapolt sört, utasellátóban Balaton felé menet fekete címkés kommersz cserkót, barna címkés kommersz barackot, Elek papa maga főzte, kuktából kikotyogó vegyigyümit (a család apraja-nagyja a fináncot leste közben), guggolós szilvát „nemtudom” szilvából, Unicumot, persze a Kádár-kori hamisítványt, Rezeda Kázmér sokáig nem is tudta megszokni a valódi ízét rendszerváltás után, s ivott még az ember félliteres kakaót, büdös zacskóból, sarkát kiharapva, reggelire, kiflivel, tejet ugyanúgy, Pepsi kólát, meggymárkát, jaffaszörpöt (alapanyagát lásd Éva vermut), Sió gyümölcslevet, bébét (bébébé-bébé, szólt a reklám, és a jócsaj beugrott a medencébe, az már majdnem nyugat volt), kávét automatából, kávét vastag falú, bordázott üvegpohárból, ami alá alumínium kistányért tettek, beléje pedig alumínium kiskanalat, aminek mindig össze volt csavarva a nyele á la Avar presszó 1978–1983.

Csak tej-sör turmixot nem ittunk soha, és ócska teniszcipőt, pedig rajongtunk Steinbeckért.

Gondolná az ember, hogy ezt azért, ezt a választékot nem lehet felülmúlni semmivel sem.

És akkor jön az ember gyerekeinek generációja, és kiderül, hogy dehogynem.

Mert egyszer csak színre lép a Kukupejkó.

Kukupejkót a Kiskovács gyerek ivott a cimboráival, a Dani, amikor a debreceni egyetemre jártak, ő osztotta meg a receptet Rezeda Kázmérral, de előtte esküjét vette, hogy megőrzi a titkot mindhalálig, ellenkező esetben kénytelen lesz lenyilazni Rezeda Kázmért, mint Attila sírjának tudóit.

Rezeda Kázmér esküt tett.

És akkor íme, a Kukupejkó receptje, á la Debrecen 2014: Végy egy nagyobb méretű leveseslábost. Ebbe gonddal tölts bele egy üveg pezsgőt, édeset, nagyon rosszat, 800 forint alattit. Tölts bele továbbá egy üveg vodkát, Trojkát, az a legalja szutyok, de lehet Kaiser is, az is szutyok, de legalább van egy citromos utóíze. Bolondítsd egy liter energiaitallal, egy doboz Sió citrom lime-mal és két liter Kinley gyömbérrel. Fakanállal kavard össze, és lássatok neki. Kipróbált alkoholisták, nagyon kemény TEK-esek, oroszlánok, bivalyok és krokodilok is feldobják tőle a talpukat három pohár után.

Rezeda Kázmér még nem merte kipróbálni, készül rá, mint a tej-sör turmixra. Ameddig gyűjtötte a bátorságot, Rezeda Kázmér etimológiai kutatásokba kezdett a Kukupejkót illetően. Mindjárt érezte, helyes, ha a szót kettébontjuk, kukura és pejkóra. A kuku lehet a kakukk madárral összefüggésben, úgy is mint hangutánzó szó, esetünkben a „kakukkrészeg” jelzőre utalással. Lásd még: Kakukk Jankó című lengyel népdal, „Odakünn az erdőn de nagy újság járja / Kakukk Jankó nősül, de még nincsen párja / kukú, kukú, ááá, ááá / diridongó, no te diridiri no te diridiri ejha!”.

De összefüggésben állhat a Kukubenkóval is, ami fölöttébb talányos egy kifejezés. Gogol Bulba Tárász című regényében szerepel névként. Ezt Rezeda Kázmér nehezen tudta összefüggésbe hozni nevezett italféleséggel, bár a regényben egy lengyel tisztet hívnak így, s mint tudjuk, a lengyelek is megisznak mindenfélét. Egyre erősebb a lengyel szál ebben a történetben, de mégsem ez a megoldás! Hanem a harmadik látszik a legjobbnak. Ugyanis e szerint a kukubenkó nem más, mint a kaka. Mármint a kisbabáké, még pontosabban, „ami a pelenkában van”. – Igen, ez lesz az! – kiáltott fel magában boldogan Rezeda Kázmér.

A pejkó pedig pejkó. Vagyis pej ló, vörösesbarna, fekete farkú és sörényű ló. Tehát mindösszesen a kukupejkó az a szar, amivel kedves pejkód elvágtat veled az öntudatlanságba.

Csak ez lehet a megfejtés. Még akkor is, ha a debreceni egyetemistáknak erről esetleg nincsen semmi fogalmuk.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.