Kutyák a víz alatt

Homoki-Nagy István természetfilmjei készítésekor, a múlt század közepén nemhogy werkfilmek nem készültek, de egy személyben ő volt operatőre és rendezője a készülő műnek. Baráti társaságával, köztük gyártásvezető feleségével éveket töltött a Kis-Balatonnál, a mára a Balaton-felvidéki Nemzeti Park részeként védett területen.

Fekete István-évforduló az idei, a 120 éve született és ötven éve elhunyt népszerű író jól ismerte a Kis-Balaton mocsaras tavi táját, a Tüskevár helyszínét, a nádast, a réti héják, csukák és szépséges vadmadarak élőhelyét. Homoki-Nagy több természetfilmet forgatott itt, és volt, hogy a forgatás eseményeit írásban rögzítette. A szépirodalmi igénnyel megformált történeteket Nádi szélben címmel szép kiállítású, fotókkal illusztrált könyvben olvashatjuk. A nagy csuka esete; Kutyák a víz alatt; Tűzben rohan a csorda – csak egy-egy fejezetcím az izgalmas kalandokból.

Miközben bekukkanthatunk a nádas lakói­nak életébe, a természetfilm kívülről jövő főszereplőinek szemével is látunk: két kutya és egy sólyom veszélyes helyzeteket élnek át a nádi világban, de kimentik egymást, ha kell, mint jó barátok. Fickó, a magyar vizsla komoly, érzékeny és nem mellesleg a legintelligensebb a három állat közül.

A másik kutyaszereplő tacskó, Pletyka névre hallgat, vidám, játékos, nevettetően szemtelen. Nimród, a héja, nehézkes észjárású, alig irányítható, ám a mindenre elszánt rendező és az idomítók mégis kitalálják, hogyan feleljen meg a filmbeli elvárásoknak.

A madárvilág lakói, a bakcsó, a selyemgém, a törpekócsag, a fekete íbisz háttérszereplők. Napokat kell várni arra, hogy nyugodtan fészkeljenek, majd csapatostul felriadva épp a felvevőgép előtt statisztáljanak a kutyák vonulása mögött. Ahogyan a természet rejtett csodáiba – ami a természetfilmek fő vonzereje –, úgy a filmezők világába is betekinthetünk. Mennyiben más a természetfilm forgatása, mint a játékfilmé? Még több türelemre van szükség. Megakaszthatja kedvezőtlen időjárás, egy figyelmen kívül hagyott tanya, ahol a csirkék eltérítik a már beidomított héját. A forgatási helyszínt, a pákászkunyhó alatti földet kimossa az eső. Ráadásul a mocsárba földet hozatni nem lehet akármilyen járművel: bivaly vontatta szekerek alkalmasak csak erre.

A filmben megfelelő, kiszámítottan pontos ugrás az intelligens kutyának csak a 147. felvételre sikerül. Van itt is dublőr – a forgatókönyv szerint hínárba keveredett és már-már megfulladt vizslát altatóval pár órára nyugalmi állapotba tett „hasonmás” jeleníti meg hihető aléltságban. A mindenre elszánt rendező a bivalycsorda vonulását felülről, alulról halált megvető bátorsággal képes közvetlen közelről filmezni. Utóbbinál az erre kitalált földbe épített acélcella bereped, szerencsére mindenki megmenekül, a vele odabújt kutya is. Az őshonos bivalyok hatalmas, fekete állatok, dübörgésük vetekszik a kitalált King Kong félelmetességével.

Mire a könyv végére érünk, nagyon is értjük, mi vonzotta a rendezőt ebben a műfajban az alkotásra. Megszeretjük a főszereplőket, az ember valódi társává lett kutyákat, madarat, a stáb tagjait, izgulunk, hogy legyőzzék a nehézségeket. Homoki-Nagy könyve több mint egy werkfilm írásos változata. Olyan ember írása, aki ifjúságában megélte a kölyökként kapott és nevelt spániel barátságát, kutyahűségét, vadásztárssá nevelését, majd elvesztette őt a második világháború viharában. Ebben a filmjében az egykori hű társra is emlékezik, a két főszereplő kutya megmenekül a veszedelmekből. Ami bizonyítja, az ember még mindig a természet része, tisztelője – és állatbarát.

(Homoki-Nagy István: Nádi szélben. Guttenberg Pál Népfőiskola–Orpheusz kiadó, Budapest, 2019, 167 oldal. Ára: 6000 forint)